Részletekbe menő hitelességgel mesélt eddig arról, hogyan rakott téglára téglát, miként követték egymást a saját egzisztencia megalapozásának lépései. Amikor elbocsátották az iparból tizenhat évi szolgálat után, sorstársaihoz hasonlóan a mezőgazdaságba húzódott vissza, de nem kedve ellenére, úgy érzi, inkább erre a munkára termett. Az iparban túlhajtotta magát, diszkoszsérvet kapott, kímélnie kellett hát egészségét, orvosi tanácsra és a személyzeti osztály segítségével könnyebb beosztásban őrként szolgált még hét évig, amíg a gyár bezárt. Közben otthon sikerült pótolnia a kiesett jövedelmet, nem kis invencióval beletanult az új típusú gazdálkodásba is, noha erőgépet nem vásárolt. Mindezt viszonylag kis területen, mégpedig a következő okokból.

Az örökség

— Édesanyám részéről az egész örökség egy hektár tíz ár, de neki van egy testvére, az tehát eloszlott, úgyhogy ’91 után visszajött ötven ár. Apáméknak több volt, de mivel árván maradtak kicsi korukban, apjuk meghalt, és a rokonság miatt az útra is kikerült nagyanyám a hét gyerekkel — a legnagyobb sem volt több 14 évesnél —, neki a földből el kellett adogatnia, hogy gyermekeit felnevelhesse. Maradt összevissza két hektár hetven ár, azt elosztották ötfelé, esett miránk 51 ár az apám részéről. Saját föld összesen egy hektár tíz ár, azon küjjel van három hektár nyolcvan ár árendás szántó. Ebből egy bogban két hektár hatvan ár a Báróéban, ötven ár a Hegyeskőben és még egy hektár tizennégy ár egy harmadik darabban.

— És ez elég?

— Előre volt kilenc hektár, de reajöttem, ha az én ütememben gazdálkodom, mivel traktor és utána való felszerelésem nincs, csak ló utáni, jobb, ha négy hektárt művelek, és reateszem, amit kell, mert jobban járok. Jobb, ha négy hektáron termelek ugyanannyit, mint teszem fel, hét-nyolc hektáron. A szántást, ilyesmit traktorral végeztetjük, a közöléseket, kapálásokat, a trágyázást lóval. Jobban jövök ki, mert kevesebb a béfektetés. Örökké azt mondom: jobb, ha termelünk ötven áron, mondok egy példát, két vagon cukorrépát, mintha egy hektáron termelnénk ugyanannyit. Jobb, ha kisebb területen, de reatesszük az istálló- vagy műtrágyát, s megdolgozzuk azt. Az első három évben ragaszkodtam a nagyobb területhez, de saját magamon éreztem, hogy az csak veszteség és költés. És szívesebben dolgozom a jobbacska földeken, mert nem mindegy, milyen az.

Bérelni, azt állítja, még mindig lehetne többet is, de ő ennyivel meg van elégedve. ,,Mert a négy hektár ötven ár szántó mellett az unokatestvéremmel együtt még van három hektár ötven ár kaszálónk, s azon küjjel a Rétben árendában csak ötven ár másik kaszáló. Úgyhogy kaszálóból is négy hektáron fejjel, s ugyanannyi forma szántó."

Egy ideig a pityóka, most inkább az állatok

— A tizenkilenc év alatt e kisebb gazdaságban a hangsúly áttolódott az egyik ágazatról a másikra. Mikor ment jobban, mikor rosszabbul?

— Én, mikor rosszul ment, örökké örvendtem, mert tudom, utána jobban fog menni, igaz-e? — kérdez vissza tréfásan. — Az első években, kilencven után jobbacskán ment, mert a pityókát jobban megfizették. Az utóbbi négy-öt esztendőben a pityóka eleget alája ment. Na de akkor a hízó bikabornyúért kevesebbet kaptam, most ezeknek a növendék belga bornyúknak nagyobb az áruk. Van benn, az istállóban hat fejőstehenem s a kint háló csordában három. Azokat kiküldtem, mert hat hónapos bornyúzók, s kint ülnek három hónapot. A tavaszon lebornyúzott hat egyszerre. Meg voltam elégedve, mert háromnak volt belga bornyúja, azt megfizették 13 000 lejben kilóját. (Igaz, közben esett az ár, mert februárban még 16 000 volt.) Végül is egy százkilós bornyúért kaptam 13 milliót régi pénzben, a kettőért 26-ot, s még leadtam egy pirostarkát, azt fizették 12 000-ben, úgyhogy kaptam összesen majdnem 40 milliót a három százkilós állatért. Máskor a háromszáz kilós borjúért nem kapok annyit.

— Mit termeszt még?

— Most inkább az állatok hoznak, de a veteményekre is szükség van: egy hektár tizennégy árban búza van, ötven árban törökbúza, egy hektár ötven árban silókukorica az állatoknak.

— Eladni mit szokott az állatokon kívül?

— Egyebet semmit. A gabona így sem elég, miután kiadom az árendát, még én veszek hozzá. A pityókából éppen a szükségre marad. A növendék borjúkat értékesítjük, és a tejet. A szopós vagy a hízóborjút.

Számoljunk

— Fejőgéppel fejünk, panasz rá nem volt. Ahogy megfejtünk, rögtön bévisszük. Jön rá a szubvenció, mert az összcsíraszám és a szomatikus sejtek száma megfelelő volt. Hatszor vittem bé próbát, nem találtak benne kifogást. A Covalact tejgyár kifizet 6—7 ezer lejt literjéért, hétnél több még nem volt (70 bani), s minden ezer liter után kapjuk a 3000 lejes tejprémiumot. S akkor vannak ezek a tehenek utáni szubvenciók, amiket adnak, szinte négy és fél milliót régi pénzben. Tavaly is leadtam kilenc darabot, a tejjel együtt negyvenmillió körüli a szubvenció. Hát én örökké úgy számítottam: a tejpénz megyen takarmányra, s amit az árendás földekért adok. Ami megmarad, az a bornyúpénz. Teszem azt, a tavaszon leadtam hármat, februárban még kettőt, olyan 50 millió jött bé bornyúkból, ahhoz hozzáadódik a 41 millió szubvenció, ott a 90 millió. A földek után olyan 16-ot kaptam földalapú támogatást az uniótól, mert ezek mind hivatalos földek, szerződéssel vettem árendába, és a megművelőjének jár a pénz. Ez olyan 100—110 millió összesen. De nem számítom jövedelemnek a szubvenciót, mert ami a tejből kerül, azt vissza is kell fektetni az állatba. Takarmány, betegség, ondózás. Sokszor olyan problémáim voltak: ezelőtt négy évvel vettem Árkoson két príma tehenet 60 millióért. De kitűnőek voltak! Az egyik napi tejhozama 26—27 liter volt, a másik, a pirostarka adott jó húsz litert. És mind a kettő kárba ment. Megbornyúztak normálisan, de volt valami belső folyásuk. Hívtam a doktort, kezeltük, egymillió, másfél millió, de sose tudta kikezelni. Bornyút nem vettek, lerobbantak, egy ismerős rendezte el a húsát, megmondhatja, az egyiket a genny ölte meg, pedig eleget kezeltettem. Minden gyógyszert megvettem, mégse sikerült. Vettem hatvanért, és kaptam értük huszonötöt. Még annyi, hogy maradt két bornyúcska utánuk, amik jól béváltak. Kitűnően tejeltek egy évig a szüleik is, de utána túl kellett rajtuk adni. Egy másik megbornyúzott karácsony előtt, valami kalciumproblémája volt, beadtuk neki a kalciumot, öt perc nem telt el, a tehén nyakát el kellett vágni. Kaptam érte hétmilliót. Na, ilyen problémák adódnak. Azért mondom, nem lehet a tejjövedelembe a szubvenciót is beleszámítani, mert most a gyógyszerek borzasztó drágák, a kezelés drága, az állattal pedig baj van. A hat fejőstehénen küjjel van még egy tavaly őszi és két tehénbornyúcska, azaz tizenkettő. És három ló, de inkább egy ló, a másik kettő még csikó, mert csak három- és négyévesek.

Az istálló elkülönített felében megnézzük a három szép lovat, az egyik különösen pompás kiállású paripa, a gazda fia kivezeti, valóban fényképre kívánkozik. A ló nyilván büszkesége és szívszerelme a gazdának, tartásának gazdaságosságát firtatom:

— Nem csak magunknak, a baráti körnek is dogozunk vele. Másnak nem nagyon, mert szinte mindenkinek traktorja van már. A lovat arra használom, hogy ne kelljen fizetnem a közölésért, például az idén a silótörökbúzát megközöltük kétszer, s a pityókát feltöltöttük. Pár hektárt minden esztendőben leközölünk vele, megment egypár lej kiadástól, mert a traktormunka borzasztó drága.

Az ,,élet"

A beszélgetésben lassan fény derül arra, hogy a gazdaság igazi gyarapodásának külső jele az udvar és az egész bennvaló kiterjesztése, az ,,életé", ahogy Székelyföldön nevezik. Az apai ház és porta ugyanis egy alig pár áras, fölöttébb szerény telken állt, magának a háznak a bővítése nyelte el a nyolcvanas években az ipari munkával megkeresett összegeket, amikor a gazda családot alapított. Nemrég a szomszéd telket megvásárolva sikerült tizenvalahány árasra, az eredeti többszörösére növelnie udvarát. Az ,,élet" a módosság fokmérője falun, megítélésem szerint a család ezzel egyet léphetett előre a ranglétrán is, s az immár tágasnak nevezhető, másik utcára is kirúgó, hátsó kapuval ellátott telek a nagyobb volumenű gazdálkodásnak sem áll útjában. Jelzi ezt az istállótól és lakóháztól meglehetős távolságra telepített, rendben tartott trágyadomb, a betonsiló, melyek mellett két zöldségesre is futja, maga az új és korszerűnek szánt istálló, melyben kényelmesen elfér az állatállomány.

A korábbi szűkös viszonyok már fojtogatóak lehettek abból ítélve, amit a gazda mesél.

— Erősen kellett a kert, mert itt a két és fél árban meg se tudtam fordulni a szekérrel. Az istállót is, amit azelőtt két évvel építettem, lebontottam, mert keresztben állott, hogy újat építsek. Még a szomszédok is kacagták, azt mondták, meg vagyok bolondulva. De ha nem tudtam béjárni, le kellett bontanom tavasszal, és nyáron felhúztuk az újat. S csináltam egy komoly silógödröt, oda be lehet 10—12 remorka silót tapodni. Azelőtt nem tudtam az udvarra béjönni, most megnyitom a hátsót, béjöhet a kombájn is, s fordul rea. Mégis könnyebb.

Tehénvásárlásra és gazdaságbővítésre két ötezer eurós LAM-kölcsönt vett volt fel, a másodikat is szinte törlesztette már. Legjobb tehene egy Red Holstein, amelyet Borosnyóról vásárolt, s amely huszonkét liter tejet ad. Annak idején a hat hónapos gazdatanfolyamot is elvégezte, állítja, hasznát veszi, mert más ,,menet" járja, az öregek gazdálkodási módszerei fölött eljárt az idő. Hogy könnyebben él-e, mint a szülei? ,,Ők biztosan nehezebben éltek — mutat nyolcvanéves édesanyjára —, ő rengeteget dolgozott, és majdnem nyolcmilliónál több nyugdíja van, kisebb felét a kollektívévek után, a másikat édesapám után kapja. És nem én segítem őt, hanem ő engem" — ismeri el.

A háztartás pénzigénye azonban ennél is nagyobb, emiatt nemrég egy éve faluőrséget vállalt, megpályázta és elnyerte az öt és fél milliót jelentő állást. Visszatalált hát a kétlakisághoz, annak is egy számára testhezállóbb formájához, mely a gazdálkodásban kevésbé akadályozza. Hogy mennyire megerőltető az éjszakai szolgálat, s meddig bírja, nem tudni, de hajnalban még el kell látnia az állatokat, amikor az őrködésből hazatér.

Mit szólnak mindehhez a gyerekek? Lánya a tizediket végezte a Mikesben, fia most iratkozott be a kilencedikbe.

— Őszintén, nem tudom. Nem mondom, végzik nógatásra, de látom, nem nagyon tetszik nekik a mezőgazdaság. Én örökké azt mondom nekik: ember, ezt csináljátok, mert muszáj csinálni. De ha ennél könnyebben meg tudjátok oldani, forduljatok másfelé. Viszont szükség is van rájuk a gazdaságban. És úgy gondolom, jobb, ha ezt is tudják, mert ha valami más nem sikerül, akkor van, mihez fordulni, van, mihez mellé­állni, s nem kell például kimenni magyarba vagy szanaszéjjel a nagyvilágba.