De nem csak a krízis miatt szükséges a leépítés, az elbocsátás, az állások befagyasztása — a társadalmi igazságosság elve miatt is fontos, hiszen a jelenleg is legbiztosabbnak számító állami munkahelyen dolgozók némelyike a magánszektorban alkalmazott munkavállalók bérének többszörösét kapja. És nem a kezdő tanár, orvos, hivatalnok javadalmazása növeli meg az állami alkalmazottak átlagfizetését, hiszen ők méltánytalanul alulfizetettek, hanem a különféle kormányzati ügynökségeknél dolgozóké, akik rendszerint párthovatartozásuk alapján jutnak zsíros állásokhoz. Ráadásul a rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt sem alakult ki az a mentalitás az állami alkalmazottak, hivatalnokok körében, hogy ők szolgálják az adófizető polgárokat, s nem fordítva, számos állami intézményben az ügyfelek ma is ki vannak téve az alkalmazottak hangulatváltozásainak, nem beszélve arról, hogy több hivatalban papírtologatáson kívül semmi érdemleges nem történik.

A kormány takarékoskodási szándéka azonban afféle tűzoltási kísérlet maradhat, ha az elbocsátásokat nem kísérik reformintézkedések, és nem követi hatékony gazdaságserkentő program. Az állás nélkül maradók ugyanis súlyos szociális gondot okozhatnak, ráadásul továbbra is az államkasszát terhelik.

Éppen ezért az államapparátus karcsúsítását munkahelyteremtő gazdasági környezet kialakítását célzó intézkedéseknek kell követniük — a kormány programja pedig nem tartalmaz túl sok, erre vonatkozó intézkedést. És félő, hogy az elnökválasztást megelőző időszak különféle botrányai, politikai háborúzásai miatt éppen erre nem figyel majd kellően a kabinet.