Madonnát kifütyülték diszkriminációellenes felhívása miatt

2009. augusztus 29., szombat, Magazin

Madonna Bukarestben

Műsorával sikert, a romák diszkriminációja elleni felhívásával azonban csak zúgolódást váltott ki bukaresti koncertjén Madonna. A pop csillaga szerdán és csütörtökön is a híradások középpontjában szerepelt, háttérbe szorítva a politikai eseményeket.

A Realitatea hírtelevízió csütörtökön minden híradásában annak a jelenetnek a lejátszásával kezdte az előző esti koncertről szóló tudósítását, amelyben az énekesnőt a közönség kifütyülte.

Az Izvor parkban összegyűlt mintegy hetvenezres közönség előtt ugyanis Madonna szólt néhány mondatot a diszkrimináció ellen. Megállapította, hogy egyre gyakoribbá váltak a romaellenes megnyilvánulások Kelet-Európában. ,,Minden ember egyenlő. Nem szabad diszkriminálnunk sem a romákat, sem a homoszexuálisokat" — mondta a popsztár, de szavait a közönség füttykoncerttel fogadta. A jelenlévők rosszallását az is kiváltotta, hogy a műsor keretében cigánytánc-motívumok is szerepeltek.

A román média összességében nem kommentálta a történteket, inkább a zenei produkció sikerét boncolgatta. A kommentátorok a koncert zenei színvonalát nagyszerűnek minősítették, így értékelték a közönségnek azok a tagjai is, akik viszonylag közel voltak a színpadhoz. Sokan ostorozták viszont a rossz szervezést, például a rossz akusztikai viszonyokat, ami miatt a távolabb állók közül sokan még előadás közben elhagyták a parkot. A helyszínen nagy volt a por, sokan zsebkendőjüket tették orruk és szájuk elé. Többen panaszkodtak, hogy nem volt megfelelő számú mellékhelyiség.

Csütörtökön a televíziós kamerák inkább azt lesték, mikor és honnan lép ki esetleg Madonna a főváros központjában lévő ötcsillagos szállodájából. Az előző napi, romákkal kapcsolatos hangulati ,,incidens" nem kavarta fel a román társadalom kedélyeit.

A bolgár ortodox egyház szent szinódusa elítélte Madonna mára tervezett szófiai koncertjét, mivel szerintük az énekesnő tiszteletlenséget mutat a keresztényekkel szemben. ,,Ez az asszony a tisztelet hiányát mutatja, és intoleráns módon bánik a keresztényekkel" — áll a legfelsőbb bolgár vallási testület által kiadott közleményben. Bírálatok hangzottak el amiatt is, hogy Madonna épp arra a napra tette koncertjét, amikor az egyház megemlékezik Keresztelő Szent Jánosról, az ortodoxok egyik legfontosabb szentjéről. Az egyház ugyanakkor hangsúlyozta: ,,nincs a popzene ellen — mindaddig, míg ez a fajta zene hozzájárul az erkölcsi fejlődéshez, és az ortodox keresztény vallás alapját képező pozitív értékeket közvetíti".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-08-29: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor?

Zene
* A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjában a vasárnapi hangverseny elmarad.
2009-08-29: Magazin - x:

Rockfesztivál a változatosság jegyében — Ferencz Csaba

Színpadon a Mercedes Band — változatos rockmuzsika lesz a Dózsa Klubban
Idén ismét lesz Szentgyörgyön rockfesztivál — közölte a hírt Höncz Laci, a Mercedes Band frontembere, aki hét évvel ezelőtt a Szent György-napok keretében a Saint George Rock Night nevű versenyt és fesztivált kezdeményezte, szervezte.