Most tessenek megpróbálni pár pillanatra elfelejteni a pártpolitikát. De politikusnak, azaz a köz érdekében legalább érdeklődőnek — netán cselekvőnek is — maradni.
Magyarország potenciális, jelen pillanatban egyetlen lehetségesnek látszó miniszterelnök-jelöltje mondta egy interjúban, hogy a magyar nép Csipkerózsika-álmából való felébredéséhez valami elemi, kataklizmaszerű nemzeti élmény szükséges. Ha körülnézünk hazánk táján, láthatjuk, afelé haladunk. Nyár van még, de máris rezsi- és hitelgondok, csődök, lakásárverések. Mi lesz ősztől, a tél kezdetétől? Összegyűl-e végre az a kritikus tömeg, amely tespedéséből talpra bírja állítani a most üveges szemmel maga elé bámuló magyar nemzetet? Összeáll-e az a Mikola-féle kollektív nemzeti öntudat, amely a gerinc kiegyenesítéséhez kelletik, no meg a szem kinyitásához, és így a határon túli magyarban az elveszett testvér felismeréséhez, és ahhoz is, hogy végre megtaláljuk régi önmagunk, hitünk, s ennek tudatában az asztalra csapjunk, és kimondjuk: elég volt.
Egy közelmúltban Zágrábban lezajlott konferencián kimondták, nem csak gazdasági válság van, hanem elsősorban bizalmi válság. Nem bízunk senkiben, sem emberben, sem intézményekben, pláne bankokban. Nincs semmilyen tekintély, sem szülői, sem pedagógusi, sem egyházi, sem isteni. John Lukács szerint: ,,Az emberiség Istentől való félelme megszűnt. Meg is kapta érte a büntetését, hiszen önmagától kezdett félni, életre hívta a borzalmakat, és most saját képzeletének a teremtményeitől retteg." Az Isten helyébe ültetett fogyasztói társadalom embere csődbe jutott, rá kell jönnie, tévúton jár, mint a kereszténységét megtagadó Európai Unió, hisz, mint XIII. Leó pápa írta: ,,Az egész történelem valamiképpen ezt kiáltja, van Isten." Erdő Péter bíboros, prímás, érsek így szól Szent Istvánról: ,,Úgy néztek fel rá, mint apostoli királyra, aki népét a kereszténységre vezette, országának nem csak uralkodója, de apostola is volt, benne nem csak az államszervezőt, nem csak a hit terjesztőjét, hanem a keresztény szentet is tiszteljük. Ezért tudta sziklára építeni életét és országát. Egyszerre volt hitelesen magyar, kitárt szívvel keresztény és európai, gondos uralkodó és szervező, a békében türelmes bölcs és igazságos, és ha kellett, győztes a harcban is."
Nos, a helyzetet, helyzetünket ismerjük. Súlyos, válságos. De — mint olvashattuk — megoldás van. Azt mondják, a világ nagy változás előtt áll. Mi, magyarok valamiért minden megpróbáltatás ellenére még vagyunk. Megmaradtunk. De ahhoz, hogy e jósolt változás részesei, túlélői lehessünk, talpra kell állnunk. Lehet, megfogyunk majd, számban kevesebbek leszünk, de egy utunk marad csak, s azt végig kell járnunk. Kötelességünk.
