Valamennyire összerázta a magyarságot a szlovák államnyelvtörvény barbár bestialitása, alantassága és embertelensége, a politikai pártok végre ebben a nemzet egészének sorsát meghatározó ügyben — alapvető kérdésekben — egyetértenek, összehangolt fellépéseknek lehettünk tanúi és részesei, sok mindent tettünk, de nem eleget.
Első megjegyzésünk, hogy a nyelvtörvény visszavonásáért megfogalmazott tiltakozások többsége túl általános, megemelten elvi. Ez önmagában nem baj, de fogalmi megközelítésében a törvény embertelen voltának felismerését, alkalmazásának abszurditását nem érzékelteti eléggé.
Az ördög a részletekben rejlik ez esetben is. Képzeljük el, hogy ha egy húsz százalék alatti magyar lakosságú településen a magyar orvos magyarul szól a vajúdó magyar anyához, ezzel vét a szlovák államnyelvtörvény ellen, és elvben ötezer eurós összegig büntethető. Képzeljük el, hogy a még meglévő köztéri, magyar témájú emlékműveket át kell építeni, ha nincs rajtuk szlovák nyelvű szöveg, vagy nem ugyanakkora méretű, mint a magyar. Még csak az van hátra, hogy a köztemetők sírfeliratait is kétnyelvűre kelljen átfogalmazni!
Másodsorban az ne tévesszen meg senkit, hogy ideiglenesen felfüggesztették a törvény alkalmazását. Az érintettek haladékot kaptak, még két hónapig büntetlenül szólhat a magyar orvos a vajúdó magyar anyához. A törvény ideiglenes altatása csak azt szolgálja, hogy a kezdeti felháborodás, a tüntetések zaja csituljon. Az abszurd törvény megléte alkalmazás nélkül is hat, frusztrációt, kisebbrendűségi érzést gerjeszt, a többségi gőgöt, felsőbbrendűséget táplálja, hálára és tiszteletre sarkall azok iránt, akik ideiglenesen megbocsátják nekünk, hogy ellenük vétkezünk. A másodrendű állampolgárság, a hódoltság érzetét keltik.
Harmadszorra a még magyar többségű dél-szlovákiai peremvidéken se örvendezzenek annak a nyilatkozók, hogy ők a közéletben a hivatalos érintkezésben mindkét nyelvet használták eddig is, ne, mert a húszszázalékos küszöb folyamatosan kopik majd. Ezt a szlovákiai magyarjaink is megtapasztalhatták az adminisztratív területi újjászervezések során, s azt is, hogy Mózes Rudolf metaforáját parafrazálva azok közé, akiket a gólya hozott, bőségesen hozza a vonat azokat, akiket a szlovák anyanyelvvel és nemzetiséggel felkent, illetve föléjük kent a sors.
A szélsőséges szlovák nacionalizmus fészkében kiköltött sárkányfogas törvény alkalmazásának abszurditása szüli azokat a helyzeteket is, amikor majd naponként figyelni kelljen, mint a falon az időjárást jelző hőmérőt, hogy a lakosság nemzetiségi arányában nem állt-e be változás, nem esett-e hirtelen húsz százalék alá a magyar falusfelek száma, mert a ,,mérleg nyelve" elköltözött, vagy kivitték a temetőbe? És mi történik Pozsonyban — pardon Bratislavában, mert a Pozsony szó is egy ötezer euró értékű név —, milyen sors vár az egykori magyar királyi koronázó városra, Pressburgra, ahonnan Kossuth Lajos az országgyűlési tudósításokat datálta, mennyi lakosa van most, és hány magyart kellene érvényes személyivel betelepíteni, hogy a pozsonyi magyar orvos anyanyelvén szólhasson a szülő magyar anyához?
És nem utolsósorban micsoda bornírt baromság, perverz politikai primitívség kell ahhoz, hogy egy oktatási miniszter ilyen szavakat irtson ki a tankönyvekből, mint Felvidék vagy Kárpát-medence?
A Kárpát-medence és Felvidék, a világ magyarságának ne szegje tiltakozási kedvét a szlovák államnyelvtörvény ellen az a tény, hogy az Európai Unió visszautalja ezt a kérdést a két állam hatáskörébe. Nem lehet végleges döntés ez, hisz ez a sztrapacskás szlovák nacionalizmus szülte förmedvénytörvény annyira bűzlő, a nácibérenc fasiszta pap, Tiso szörnytetteit is túllicitáló, hogy előbb-utóbb a józan észnek vissza kell parancsolnia kifundálóinak esze tokjába. A jó cseh vezetés nem szimpatizálhat a magyarokkal ugyan, mert ha a szlovákiai nyelvtörvénnyel hasonló fészekből kikelt Benes-dekrétumokat eltörülnék, a Szudéta-vidékről elűzött németek kárpótlása koldusbotra juttatná Prágát, és nem állunk másképpen más európai hatalmakkal sem — Németország és Ausztria a kivétel —, mert majd mindeniknek megvannak a maguk ,,kisebbségi keresztjei", amelyeket itt és most fel sem sorolunk.
A ,,magad uram, ha szolgád nincs" helyzetében vagyunk, és fő dolgunk, hogy határozottak és következetesek legyünk a nacionálfasiszta förmedvénytörvény elleni harcban. Ezt nem szépíteni és fényezni kell, a világot felrázva oda kell dobatni, ahova való: a nacionalizmus szemétdombjára.
Ne higgyük, hogy ez lehetetlen, a romániai falurombolás elleni észak-amerikai és európai fellépés is meghozta annak idején a maga eredményét. Ha Jan Slotának tankja van, nekünk legyen gyújtó szavakból Molotov-koktélunk, hiszen ’56-os tapasztalatunk is van.
