Ez a kert a Napkeleti Király tulajdona volt, akit nagyon bosszantott ez a dolog, ezért elhatározta, hogy a végére jár, ki a tolvaj. Volt ennek a királynak három fia, és mind a három fia vállalkozott rá, hogy meglesi az almatolvajt. A király féltette a fiait, nehogy valami bántódásuk essék, de amikor látta, hogy más kiút nincsen, beleegyezett. Így a legnagyobbik fiú este leült az almafa alá, és várta a tolvajt. Éjfélkor nagy szél kerekedett, ami felkapta a királyfiút, és reggelre, amikor kimentek a szülei és a testvérei, már nyoma sem volt. Búsultak és siratták a fiút, de az csak nem került elő. A király kidoboltatta az egész országban, hogy aki tud valamit a fiáról, azonnal jelentse, ám senki sem tudott róla semmit. Az aranyalmát ezután is minden éjjel ellopta valaki.

Egy napon előállt a középső fiú, és azt mondta az apjának:

— Kedves apámuram, egy életem, egy halálom, én elmegyek, és addig haza sem jövök, amíg meg nem találom a bátyámat.

A király nem akarta elengedni a fiút, de az addig kérlelte, amíg beleegyezett. Éppen almaérés ideje volt, és a fiú este kiült az almafa alá, és várt. Amikor éjfélt ütött az óra, ismét nagy szél kerekedett, és ezt a fiút is elragadta a szélvész. Siratták szegény gyermeküket, de azzal mit sem értek, mert — mintha a föld nyelte volna el — nyoma veszett.

Időközben a kicsi királyfi búsan kóborolt az udvaron, és eljutott a lovak istállójába is. Sorra látogatta a paripákat, keresve a legjobbat, mert titokban arra készült, hogy elmegy megkeresni a bátyjait. Amint a legutolsóhoz ért, látott egy olyan legyengült lovat, hogy az még felállni sem tudott. Nagyon megsajnálta, és végigsimított a hátán. Ekkor megszólalt a vén ló:

— Én tudom, hol vannak a bátyáid. A hétfejű sárkány rabolta el őket, de te semmit se félj, mert én megsegítlek téged, csak tedd azt, amit mondok. Hozz nekem egy tál parazsat, mert én táltos paripa vagyok. Ha én azt megeszem, kantározz fel engem azzal a nyereggel, amit a falon látsz, és ülj fel a hátamra, este pedig állj a fa alá, a többit pedig bízd rám.

Kérezkedett a királyfi az apjától almafát őrizni, de ő hallani sem akart róla. De amikor megtudta, amit a táltos ló mondott, elengedte. Estére minden úgy lett, ahogy eltervezték. Odaálltak a fa alá, és várták az éjfélt. Amikor éjfélt harangoztak, jött a szélvihar, de a királyfi jól megkapaszkodott a ló sörényébe, és a szél nem tudta elvinni. Akkor jött a sárkány, és mind a hét szájával enni kezdte az almákat. Amikor végzett az almákkal, ahogy jött, úgy eltűnt. De a táltos paripa sem volt rest, és mivel szárnya is volt, utánarepült. Hát, lássatok csodát! Az almafa tetején, ahonnan már a föld sem látszott, ott volt a sárkány palotája, és kacsalábon forgott. Rögtön meglátta a királyfi a bátyjait az ablakban, és odakiáltott nekik:

— Eljöttem értetek!

A sárkány, mivel jól belakott az almával, lefeküdt aludni. Ezt használta ki a királyfi és a táltos, hogy kiszabadítsa a két testvért. A táltos kiterjesztette a szárnyait, és azonnal elrepült. Amint repült, egyszer csak azt mondja a királyfinak:

— Nézz hátra, mert ég a jobb arcom.

Az hátranézett, és azt látta, hogy jön utánuk a sárkány. Erre a táltos átbukfencezett a fején, és lett belőle egy tó, a testvéreket pedig kacsává változtatta. Ott úsztak a vízen. Na, odaér a sárkány, és kérdi a kacsákat:

— Nem láttatok erre menni egy lovat három fiúval a hátán?

Azt felelték, hogy már száz éve itt úszkálnak, de még ilyent nem láttak. Erre a sárkány nagy dühösen visszafordult, ők meg folytatták az útjukat. Egyszer megint mondja a táltos:

— Nézzetek hátra, mert megint ég a bal arcom.

Jaj, már megint jön a sárkány! A ló átbukfencezett a fején, és egy malommá változott, a fiúk pedig molnárrá, és őrölték a lisztet. Kérdi a sárkány, hogy nem láttak-e erre egy lovat a hátán három fiúval.

Azt válaszolták, hogy száz éve őrlik a lisztet, de ilyent nem láttak! Újra visszafordult a sárkány, ők meg folytatták az útjukat. Harmadszorra is mondja a ló:

— Nézzetek hátra, mert most mind a két arcom ég.

Megint nyomunkban a sárkány. Akkor a táltos leszállott a földre, és azt mondta a fiúknak, hogy most már meg kell vívniuk a sárkánnyal, de egyet se féljenek, mert ő segít nekik. Leszállott a sárkány is, és elővette a kardját, a fiúk is kardot rántottak, és nekifogtak az ütközetnek.

A fiúk első futamra levágták a sárkány három fejét, másodikra a másik hármat. A sárkány hiába hadakozott, nem tudott ártani nekik, mert a táltos ló a szárnyaival elhárította a kardvágást. Mikor a sárkány csak egy fejjel maradt, elkezdett könyörögni, hogy hagyják meg az életét, mert örökre hálás lesz, és az almát sem viszi el. Mivel jószívűek voltak, megkegyelmeztek neki, és mindenki ment a maga útjára.

Amikor a fiúk hazaértek, és meglátták őket a szüleik, hinni sem akartak a szemüknek, mert már azt hitték, hogy elpusztultak, de amikor meggyőződtek róla, hogy a fiaik jöttek meg, boldogan ölelték és csókolták őket. Az öreg király rögtön átadta a trónját a fiainak, akik jó és igazságos uralkodók lettek.