Ignácz Rózsa századik születésnapja és halálának harmincadik évfordulójaIgnácz Rózsa hűsége

2009. szeptember 5., szombat, Emlékezet

Száz esztendeje született és harminc éve halt meg baleset miatt Ignácz Rózsa. Tehetséges és szép nő volt. Ünnepelt színésznő, Bajor Gizi barátja, méltó társa Jávor Pálnak és Kiss Manyinak. Kislány korától ír, első novellája a Cimborában jelenik meg, és Dsida Jenőhöz hasonlóan Benedek apó biztatja szárnypróbálkozásait.

Sok próbával, mély református hittel, mindig erdélyiként ,,játszik" — a másik papgyerek, Szilágyi Domokos szóhasználatával —, míg a játék a színpadon és a betűkkel is halálos komollyá nem lesz. Kiterjedt életműve még a református értelmiségiek köré­ben sem kellően ismert.

Csengerben élek, dicsekszünk Eszenyi Enikő tehetségével és patriotizmusával. Kovászna öreg református parókiáján született a nehéz sorsú, mindig háromszéki zseni-fruska, Ignácz Rózsa. Kovászna Csenger testvérvárosa. Őszinte tisztelettel többször bekopogtam e szülőházba, barátaimmal segíthettük szobrának felállítását, így feladatomnak érzem ezen emlékező megírását. Ki is volt Ő? Zseniális szülők negyedik gyermeke. Apja, Ignácz László képzett teológus és művelt, politizáló esperes Kovásznán, majd Fogarason. Anyja Makkai Sándor püspök-írónak a nővére, aki hitét és sorsát mindig tanítványi méltósággal vállalta. Itt gyökerezik Rózsa tehetsége és confessiója. Kovászna és Fogaras után Kolozsváron végzi felsőbb osztályait, és itt érettségizik 1928-ban. Húszéves kora előtt Édesapja meghalt, hittant magyarul tanító Édesanyjának nem ,,jár" katedra, így Budapestre települnek. A szép, okos Rózsa a Színművészeti Akadémia hallgatója lesz, és végez 1931-ben. A szegedi, majd a budapesti Nemzeti Színház művésze. Férje — viharos udvarlást követően — unokatestvére, Makkai János lett. Házasságukból született Makkai Ádám Chicagóban élő költő-nyelvész. Házasságuk felbomlik, férje angolbarát kormánytanácsadó, akinek menekülnie kell. Rózsa emberi nagyságát bizonyítja, hogy volt férje új házasságakor ő a tanú, a zsidóüldözés idején sárga csillagot tűz, vállalva az üldözöttek szenvedésével való azonosulást. A háború után mint osztályidegen gyötrődik. Némi nyugalmat jelent Kotsis Lajossal kötött házassága, de ez sem tartós. Szegényen is termékeny író, a cigarettán és kávén kívül hite tartja életben. Az ’56-os forradalom után fia Amerikába emigrál, Rózsa magában marad. A hatalom együttműködésre kéri, de ő ezt elutasítja. Ezért csak gyermek- és ifjúsági könyveket publikálhat. Természetesen, ezek által is üzen felnőtt olvasóihoz. Magányában Erzsébet nővére és lányai segítik. Öröme kiteljesedik, amikor imája meghallgattatik, és Amerikába utazhat fiához. Későbbi utazásait betetézik az erdélyi ,,kirándulások".

Számomra kedves és őszinte írása Beszélgetés az Imitatióval, melyben szorongását Kempis Tamás imádságával, hittel oldja. Nem megy pszichoanalitikushoz, hanem imádságban kéri, hogy alkalmas legyen a szeretetre, erős a szenvedésre és állhatatos a kitartásban.

Így gondolok szeretettel és tisztelettel Ignácz Rózsára, gazdag életművét kívánom, olvassák örömmel, és épüljenek a manapság hiányos emberi tartás és korrektség erejével.

DR. ARDAY ANDRÁS

Csenger, 2009. augusztus 20.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-09-05: Emlékezet - x:

Ignácz Rózsa századik születésnapja és halálának harmincadik évfordulója

Életének nagyobb részét Magyarorszá­gon élte, ahol színésznőként kezdte pályafutását. 1931-ben végezte a Színiakadémiát Budapesten, ezt követően 1939-ig a budapesti Nemzeti Színház tagja. Ezután 1940-ig a budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítója.
2009-09-05: Emlékezet - x:

Makkai Ádám levele (Ignácz Rózsa századik születésnapja és halálának harmincadik évfordulója)

Sírjára a kopjafát Bethlen Farkas készítette
Tisztelt egybegyűltek, kedves erdélyi és budapesti magyar barátaim!
Vérző szívvel írom e sorokat, amiért nem lehetek ott közöttetek.