Svájcban voltunk, annak is a déli részén, közel az olasz határhoz, az Alpok Valais régiójában, ahol a legtöbb négyezres csúcs található — meséli Márk Előd. — Idén két csúcs meghódítását tűztük ki célul, az egyik valamivel magasabb, de könnyebb, a másik viszont alacsonyabb, de nehezebb. Ketten voltunk ezen a két túrán, s külön-külön már több ízben is voltunk az Alpokban, de együtt még nem. Gabikával a tavaly nyáron ismerkedtünk meg egy hegyivezető-tanfolyamon, és azóta együtt — az ország határain belül — több helyen is megfordultunk — folytatta a 24 éves alpinista. Tehát a Székelyek a magasban expedíciósorozat keretében megtartott Mont Blanc kezdőknek túrával egy időben másik két Kovászna megyei alpinista próbálkozását is siker koronázta, hiszen szerencsésen feljutottak és lejöttek két négyezres csúcsról.

A Dom a legmagasabb négyezres, amin a svájciak senkivel sem osztozkodnak, és az Alpok harmadik legmagasabb hegye, amit első ízben 1858. szeptember 11-én hódított meg J. Llewellyn Davies, Johann Zumtaugwald, Johann Kronig és Hieronymous Brantschen. A Matterhorn ,,szomszédságában" lévő Dent Blanche-t először 1862. július 18-án mászta meg T. S. Kennedy, akit W. Wigram, J. Croz és J. Konig kísért fel a csúcsra. Az augusztus közepén indult és egy hete véget érő kalandról Előddel beszélgettünk.

— Két cél és két megmászott hegy... Idézzünk fel egypár dolgot az Alpokban töltött napokból.

— Az első csúcs, amit meghódítottunk, az 4545 méter magas Dom volt. A megteendő szintkülönbség 3000 méter volt, hiszen olyan 1500 méterről vágtunk bele a kalandba. Két napunkba telt megmászni a hegyet. Első nap volt az úgymond megközelítés: felmentünk mintegy 3000 méterre egy menedékházhoz — ahonnan normálisan indulni szoktak a csúcstámadások —, amelynek környékén sátoroztunk, és ott is töltöttunk az éjszakát. Másnap hajnalban, négy óra tájt indultunk tovább, több csapattal együtt haladtunk felfelé. Az út nagyrészt egy gleccseren haladt, ami különösebb nehézséget nem okozott. Igazából ezt a túrát amolyan akklimatizálódásnak tartottuk ahhoz, hogy megszokjuk a magasságot, és lássuk, miként mozgunk együtt ilyen körülmények között. Hat óra alatt értük el a csúcsot 30—40 fős társaságban. Gyönyörű volt az idő, így aznap többen is voltak a hegyen. A Festi-gerincen át, a hagyományos úton, végig gleccseren ereszkedtünk le. Hosszú menetelés volt a hómezőben. Miután visszaértünk a sátorhoz, még aznap leereszkedtünk a hegy lábához. Ezt követően pihentünk egy teljes napot. Szerencsénkre pont ezen a pihenőnapon esett az eső, így a kirándulás hátralevő részében is szép időt fogtunk ki. A Dom és környéke az Alpok egyik ismertebb vidéke, turisztikailag Svájc egyik legfelkapottabb része, s itt található a Matterhorn is. Innen a csupán hatvan km távolságra lévő Dent Blanche felé vettük az irányt. A svájciak azt mondják, hogy a Matterhorn után ez a második legismertebb ikon a környéken, ami 4357 méter magas. Alacsonyabb, mint a Dom, de megmászása nehezebb, hiszen a technikásabb négyezres hegyek közé sorolták. Az út nagyrészt sziklán halad, nagyon kevés a hó meg a gleccser, az utolsó megmászandó szakasz pedig 3500 méternél kezdődik. Érdekességképpen elmondom, hogy ott található a svájci hegymászó­klub legmagasabban fekvő menedékháza, ami sziklás gerincbe van beépítve, akár egy erődítmény. A megközelítés is húzósabb volt, mivel 3500 méterre kellett feljutnunk egyetlen nap alatt. Nagyon jó időt jósoltak, így amit egyszer csak lehetett, kispóroltunk a felszerelésből, mert elegünk volt a cipekedésből. Hat-hét óra alatt értünk fel a menedékházhoz, utunk pedig két rövidebb gleccserszakaszon és egy hosszabb morénalejtőn vezetett át. A környéknek amolyan holdbélitáj-hatása volt. Délutánra értünk fel a menedékházhoz, itt is sátorban töltöttük az éjszakát, egyrészt költségmegszorítások miatt, másrészt pedig én így szeretek mászni. Szeretem azt hinni, hogy egy ilyen hegyet önerőből meg tudok mászni, és nem kell ehhez semmilyen külső segítség. A csúcstámadás szintén hajnali négykor rajtolt el, s rajtunk kívül nagyrészt mind francia hegymászók próbálkoztak feljutni a csúcsra. Ami engem meglepett, hogy még rengeteg vegyes páros tartott felfelé, így nem mi voltunk az egyetlen olyan duó, amely egy fiúból és egy lányból állt. Sőt, a túra majdnem egész ideje alatt egy teljesen női csapat haladt közvetlenül mögöttünk, amelynek egyik tagja körülbelül negyvenéves lehetett, és nagyon jól mozgott a hegyen. Az ereszkedésnél elég sokat kollaboráltunk, hogy simábban és hamarabb menjen a dolog. A csúcsra vezető út a hegynek a déli gerincén vezetett végig, minek az alsó része könnyebb, sziklás járó-mászó terep volt, néhány havas szakasszal kombinálva. A felső részében volt néhány nehezebb szakasz, ahol végig kötélben haladtunk. Ha jól emlékszem, akkor négy és fél óra alatt értünk fel 4357 méterre. Az ereszkedés olyan szempontból volt kicsit húzósabb, hogy a csapatok egy picit egymásra torlódtak, és nem lehetett kerülgetni, előzgetni egymást. Kellett használni a biztosítóhelyeket, kötélereszkedés is volt, de különösebb gonddal nem szembesültünk. Még aznap összeszedtük a sátrat, és leereszkedtünk a hegy lábához. Augusztus 20-án voltunk az első, 23-án pedig a második csúcson.