Válságban nem könnyű kormányozni, s ha a Boc-kabinetnek csak az új elleni — szinte természetesnek vehető — ellenállással kellene megküzdenie, de következetes, összefüggő, egymásba kapcsolódó törvénycsomagokkal igyekezne a társadalmi, gazdasági, politikai, erkölcsi válságot enyhíteni, és az általuk oly sokat hangoztatott modernizációt megvalósítani, szavunk sem lehetne.
Bebizonyosodott ugyanis, hogy a román állam majd összes intézménye mára elavulttá, korszerűtlenné és eredménytelenné vált. Ez ellen valóban tenni kell. Most sajnos mégis azt kell látnunk, hogy a legújabb három törvénycsomag is, melyért szeptember 15-én felelősséget vállal Emil Boc és kormánya, tákolmány. Sem az oktatásügyet, sem az egységes állami fizetési rendszert, sem a túlburjánzott ügynökség- és hatóságrendszert nem tudja vagy tán nem is akarja radikálisan megváltoztatni. Ráadásul jogállamban elfogadhatatlan módszerhez folyamodott ez alkalommal is: parlamenti vita nélkül akarja lenyomni mind a törvényhozás, mind a lakosság torkán valamennyit, holott a tanügyi törvény megvitatására lett volna idő, az ügynökségek csökkentését meg akár egyszerű kormányrendelettel is megoldhatták volna. És az előterjesztett, de máig nem véglegesített egységes bértábla is megérne egy misét: az valóban a parlamentre tartozna, és ami legalább ennyire fontos lett volna, előzetesen a szakmák, szakszervezetek közötti egyeztetésre. Ami ezek hiányában történt ugyanis, az nem más, mint a társadalmi, szakmai csoportok egymásnak ugrasztása és egymás ellen való kijátszása. Ez meg több, mint bűn, hiba. Most ugyanis annak vagyunk tanúi, hogy szidja a tanár a köztisztviselőt, az orvos a rendőrt vagy katonát, valamennyien a bírákat és ügyészeket, mert istentelenül sokat keresnek. Közben teljesen lebénult az igazságszolgáltatás. Amire nem nagyon volt példa sem Romániában, de még Európában sem. Igaz, mifelénk jó húsz esztendeje a bíróságok és ügyészségek a hatalom szolgálólányai voltak, holott a demokrácia lényege, hogy ez a hatalmi ágazat sem a parlamentnek, sem a végrehajtó hatalomnak ne legyen alárendelve, hanem működjék a demokratikus államrend harmadik független ágazataként, alapjaként. Kicsit visszatetsző, hogy épp a bérezés miatt horgadtak fel a magisztrátusok, s az sem válik javukra, hogy sok rossz bírói döntés született, születik, hogy soraikban is számos a kompromittált vagy rosszul felkészült ember, hogy az ügyészség minden szinten amolyan kiscselédként viselkedik. Mégis a független igazságszolgáltatásnak léteznie kell, s ha csak ilyen elkeseredett küzdelem árán lehet azt kiharcolni, az sem világvége. Mert más demokratikus megoldás nincs, illetve ami van, az már a diktatúra útja.
