A Magyar Dal HeteA Dunán a TransylMania — Benkő Levente

2009. szeptember 12., szombat, Magazin

Az erdélyi zenekarok közül egyedüliként a TransylMania etno-rock együttes koncertfilmjét közvetíti ma este 23 órakor a Magyar Dal Hete keretében a Duna Televízió. A szeptember 7-től 13-ig tartó koncertsorozaton olyan művészek és műsorok szerepeltek, mint Szalóki Ági, Charlie, Koncz Zsuzsa.

A mai műsoron 14.50-kor Zorán, 17.05-kor Palya Bea, este tizenegykor pedig a TransylMania, majd a Kikötő. Vasárnap 9.25-kor a Cimbora, 16.15-kor a Muzsikás, 17. 10-kor Rúzsa Magdi, 17.35-kor Benkő László, este 9-kor pedig Charlie szerepel. A záró műsorban, azaz vasárnap este 19 órakor olyan újdonságot is láthatnak a nézők, mint a Zene a Rasszizmus Ellen (ZARE) elnevezésű kezdeményezést, amely a 2009. évi Sziget Fesztivál 0. napjának eseménye volt. Ennek során magyarországi zenészek és a húszezres közönség tett hitet az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.

A Magyar Dal napját szeptember 13-án ünnepli a magyarság. A Duna Televízió honlapján közzétett ismertető szerint ennek előzménye a 2008. évi Sziget Fesztivál volt, amelynek nyomán a program a teljes zenei palettát átfogó, országos méretű akcióvá nőtte ki magát. ,,Az eseménynek nemcsak az a célja, hogy méltó módon ünnepelje zenéink nagyszerűségét és sokszínűségét, hanem az is, hogy felhívja a figyelmet a hazai muzsika szeretetére és a közös hangok megtartására, ápolására, a zenei hagyomány és progresszió lehetőségeire" — áll a Duna Televízió honlapján. A médium azért csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, ,,mert fontosnak tartja a magyar kultúrát, benne a zene minden műfaját". Ilyen körülmények között kerül a Duna Televízió képernyőjére a TransylMania. A szombat esti műsorban az erdélyi zenekar idén június 13-án a budapesti MOM-ban rögzített koncertjének közel egyórás összefoglalója lesz látható, abban felcsendülnek a zenekar eddig megjelent három albumának — Legyen úgy, mint régen volt, El ne add az ősi házat, Mert tudnom kell... — legismertebb és legkedveltebb dalai. A zenekar alapítója és basszusgitárosa, Cseresznyés Szilamér tájékoztatása szerint a Duna Televízióval létrejött megállapodás szerint a médium idén karácsonykor újra műsorra tűzi a filmet, ezt követően a szerzői és kiadói jogok a zenekarra szállnak át. Tervek szerint a TransylMania 2010-ben DVD-n vagy/és CD-n adná ki az anyagot, de az sem kizárt, hogy az Őrtüzek című film anyagát is ideszámítva dupla albummal lepik meg a közönséget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-09-12: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a sepsiszentgyörgyi
BERDE GÁBOR
életének 39. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2009. szeptember 13-án 15 órától lesz a szemerjai új ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
577/b
2009-09-12: Magazin - x:

Távol a civilizációtól

Oroszország az az állam, ahol a települések legnagyobb hányada távol van a civilizációtól: a terület 60 százalékán két-három nap szükséges ahhoz, hogy az ott élők eljussanak a legközelebbi, legalább 50 000-es lakosú településre. Mindez a Világbank és az Euró­pai Unió Bizottsága Egyesí­tett Kutató Központja által térképek, demográfiai adatok, és a világűrből készült fotók alapján összeállított térképből derül ki.