Három életfakapu Szentkatolnán

2009. szeptember 17., csütörtök, Közélet
Három életfakaput állítottak fel Szentkatolnán, kettőt a templomtér előtti parkban, egyet pedig a nemrég felavatott Bálint Gábor-szobor előtti kis parkban.

A díszkapukat a torjai Pethő Sándor készítette. Erdélyben hasonló kapuk nagyon kis számban készültek, és vidékünkön sem honosak, az egyik Torján, az Árpád-szoborral szemben látható. A kapuk készítője érdeklődésünkre elmondta: a három életfakapu háromféle, a szobornál (felvételünkön) honfoglalás kori sírokban talált motívumokkal díszített, és Huszka József gyűjteményéből való, a parknál levő másik kapun elsősorban székelykapu-minták láthatók, a harmadik a kopjafa és életfa kombinációja. November 25-én, az egyházközség védőszentjének napján Szent Katalinnak állítanak emlékjelt. Az életnagyságú faszobor ugyancsak Pethő Sándor műhelyében készül. (Iochom)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-09-17: Közélet - x:

Működik a rendezvényszervező iroda

Tegnapi hivatalos avatójával elkezdte működését Sepsiszentgyörgyön a kulturális rendezvényszervező iroda.
2009-09-17: Közélet - x:

Igazgató nélkül a román színház

Lemondott a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház igazgatói tisztségéről Florin Vidamski, aki színészi pályáját Németországban folytatja.