Ő bármit játsszék is, látjuk benne ,,a" Darvast ― írta Esterházy Péter Kossuth-díjas író az Élet és Irodalomban Darvas Iván Salieri-alakítását méltatva. A vasárnap 82 éves korában elhunyt színművész utoljára Schaffer Amadeusában lépett színpadra 2002 szeptemberében, amikor a szolnoki Szigligeti Színház társulata a fővárosban adta elő a darabot.
Darvas Szilárd néven született 1925-ben a mai Szlovákia területén található Belyén, orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként. A család 1926-tól 1939-ig Prágában élt, ahol a fiúk német iskolába jártak, közben anyjukkal oroszul, apjukkal magyarul beszéltek. Az ifjú Iván 1939-ben került Budapestre, a Színművészeti Főiskolára 1943-ban iratkozott be. Osztályfőnöke, Rátkai Márton hívta fel az alig húszéves színinövendékre Várkonyi Zoltán, a Művész Színház igazgatójának figyelmét, Darvas ebben a színházban Anouilh Eurüdiké című drámájának férfi főszerepében debütált. Partnernője az akkor karrierje csúcsán álló Tolnay Klári volt, akivel egymásba szerettek, és később össze is házasodtak. Darvas Iván személyében olyan új típusú, rendkívüli tehetségű fiatal színész került a színpadra, akinek elegáns, arisztokratikus külseje, könnyed mozgása, kissé gunyoros beszédmodora revelációként hatott. Fantasztikus kisugárzása volt a színpadon, könnyed bohózatokban és súlyos, veretes tragédiákban egyaránt képes volt hatalmas sikereket aratni. Egészen kivételes alakításokat nyújtott az orosz klasszikusok műveiből készült drámákban: Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Tuzenbach (Csehov: A három nővér), Popriscsin (Gogol: Egy őrült naplója), Asztrov (Csehov: Ványa bácsi) szerepében. 1949-ben átszerződött a Madách Színházhoz, amelynek 1956 végéig volt tagja, majd hosszabb szünet következett. 1957 májusában ,,a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel" miatt három évre ítélték. Huszonkét hónapot ült, aztán az első amnesztiával szabadult 1959. április 4-én. A színház természetesen nem vette vissza, segédmunkás lett a metróépítkezésnél, majd egy gyárba került műanyagfröccsöntő munkásnak. Közben hetenként ostromolta beadványokkal a Művelődési Minisztériumot, ahol aztán a színházi főosztály vezetője közölte vele: sem most, sem tizenöt év múlva, és egyáltalán semmikor nem léphet színpadra. Végül a mindenható Aczél György révén Miskolcra, majd a budapesti József Attila Színházhoz került, s az itt töltött két év után, 1965-ben a Vígszínház szerződtette. A Várkonyi Zoltán vezetése alatt álló intézményben parádés szerepek várták, a teátrum egyik vezető színésze lett.
Várkonyi 1979-ben bekövetkezett halála után elárvultnak érezte magát a Vígszínházban. 1985-ig volt tag, aztán a szabadúszást választotta, majd 1993-ban csatlakozott a Törőcsik Mari által alapított Művész Színházhoz. A Művész azonban csupán két évig működött, s ezután Darvas ismét szabadúszó lett. Az utóbbi években vendégként fellépett a Madách Színházban, a Játékszínben és a Komédiumban.
Többször elmondta: a filmet csak nézőként szereti, ennek ellenére több nagy sikerű filmben játszott. Ő volt Liliomfi Makk Károly halhatatlan vígjátékában, a börtönt megjárt férfi a Szerelemben, a katonatiszt Tarpataki a Hideg napokban. Játszott a Dollárpapa, A tizedes meg a többiek című vígjátékban, a Bakaruhában és az Egy szerelem három éjszakája című drámában is.
Utolsó szerepét 2002 szeptemberében játszotta, Salierit alakította Schaffer Amadeusában, a darabot a szolnoki Szigligeti Színház társulata adta elő a Madách Színházban.
Esterházy Péter Kossuth-díjas író az Élet és Irodalomban így méltatta a színdarabot és a színészóriást: ,,izgalmasnak találom Darvas Salieriként való szerepeltetését. Mert az igaz, hogy Darvas minden, csak nem középszerű, de hát így van tét, Salieri egy valaki, egy nagy középszerű, és nem állítom, hogy itt létrejött volna a Zseni és a Középszer nagy és nem triviális összecsapása, de Darvas teljesítménye ez ügyben nagyon is figyelemre méltó. Az igaz, hogy ő bármit játsszék is, látjuk benne »a« Darvast."
