Ha már Sepsiszentgyörgyön autó nélkül, körbe-körbe karikázva is ki lehet bírni egy napot, akkor ez a rövidke nélkülözés talán sikerülhetne más járművek esetében is. Az autómentes nap ötletén felbátorodva máris neki lehet lendülni, és beütemezni egy szekérmentes napot is. Komolyan.
Mert aki mostanság — de máskor is — a felbolygatott városközpontot kerülgette, bizony a zsúfolt mellékutcákban sűrűn találkozhatott lassan araszolgató, az úttest egy sávját szinte teljesen elfoglaló lovas, négy keréken görgő tákolmányokkal. Szó, mi szó, kellőképpen rusztikus látvány egy megyeszékhelyen. Ehhez kétség bizonyosan nem fér.
Szekereink országúton köztudottan életveszélyesek a közlekedőkre nézvést, főként este, kivilágítatlanul. Városban sem tekinthetők biztonságosnak, főként, amikor nyakatekert manőverekkel, olykor egy darabig egyesben araszolva, majd hirtelen padlózással kell valahogyan megkerülni őket. Persze, teljességgel érthető, s meg is értjük: valamilyen szinten mindenkinek haladnia kell, s ha nincs ló, hát akkor bizony jó a szamár is, ami esetünkben, szentgyörgyies lokálpatriotizmussal akár úgy is fogalmazható, ha nincs jogsi meg egy rozoga ezerháromszázas járgány, megteszi az egy lóerős biokonstrukció is. Igen ám, csakhogy amikor mindezek mellett még az is észlelhető például, hogy az őrkői atyafiak gátlástalanul szekereznek tömbháznegyedek egyirányú utcáiban, nyilvánvalóan szembevágtázva a forgalommal, akkor azért a közlekedési szabályokat betartani igyekvő átlagpolgárban is megfogalmazódik egy jámbor kérdés: hát ez azért miként és miért lehetséges?
De nem is ezzel az elnyűhetetlen virtussal a legnagyobb a baj, hanem maga az egész városi szekerezés kezd olykor nagyon idejétmúlttá válni. Lavírozni harmadosztályú paripák s mindörökkön párolgó lócitromok között (ha ez egyáltalán lehetséges), s tapasztalni, hogy a lépten-nyomon akadályozott közlekedés egyre fárasztóbb, egy autóvezetőnek sem számít túlzottan nagy élménynek. És persze nem győzzük hangsúlyozni, a szabad helyváltoztatás mindenkinek alapvető emberi joga, még az is elfogadható, hogy a szociális helyzetet, illetve az életformát sem lehet figyelmen kívül hagyni, egy szó, mint száz, akár meg is békélhetünk azzal az örök érvényű gondolattal, hogy szekerek nélkül Szentgyörgy olyan lenne, mint mondjuk Manhattan felhőkarcolók nélkül, de azért a mostani autómentes napot eredményező kezdeményezés apropóján miért is ne lehetne egy évben bár egy szekérmentes napot tartani szívünk pitvarához oly közel fekvő kis városunkban?
