Hatalmas tömeg nem várta ugyan a szekérhadat, ám annak a pár tucat kíváncsinak jókora türelempróbát kellett kiállnia: épp háromnegyed órás késéssel érkeztek meg a szekerek — no de annál nagyobb volt az élmény. Rendőri kísérettel csattogtak a patkók az aszfalton, a bodokiak vezették a sort felzászlózva, aztán a rétyiek népviseletbe bújt, szép lányokkal s nótaszóval, majd az uzoniak az asszonykórussal, s úgyszintén énekelve, a málnásiak hegedűvel kísérték őket, a gidófalviak még az uniós zászlót is magukkal hozták, a zoltániak és a kőröspatakiak bandériumot ültettek a szekérre, a sort záró árkosiak pedig annyi zászlót lobogtattak, hogy a szekéren ülők majdmindenikének jutott egy. Méltán érdemelték ki hát a tapsot mindenütt, ahol elvonultak, s hogy az elismerést meghálálják, az Erzsébet-parkot felülről megkerülve, visszakanyarodtak a Korzóra egy ráadás tapsra.