Mit szólna hozzá Kossuth apánk?
Nem fejcsóválva, hanem megrökönyödve tapasztalom napról napra, értekezésről értekezésre, nyilatkozatról nyilatkozatra, hogy erdélyi autonómiaügyekben nemhogy egyetértés nincs a különböző pártok, politikai csoportosulások és ideológiai hitvallások között, hanem egymással civakodó, személyeskedő, egymást lejárató, gyakran gyermeteg, fakardos csetepatéktól zajos a bajvívásra kijelölt pást.
Nem fejcsóválva, hanem megrökönyödve tapasztalom napról napra, értekezésről értekezésre, nyilatkozatról nyilatkozatra, hogy erdélyi autonómiaügyekben nemhogy egyetértés nincs a különböző pártok, politikai csoportosulások és ideológiai hitvallások között, hanem egymással civakodó, személyeskedő, egymást lejárató, gyakran gyermeteg, fakardos csetepatéktól zajos a bajvívásra kijelölt pást.Ép ésszel nem lehet felfogni, hogy azok, akik ezeket a műbajvívásokat gerjesztik és végigjátsszák, arról az alapvető és elemi törvényszerűségről feledkeznek meg, hogy az erdélyi, illetve romániai magyarság számarányát, politikai hitvallását tekintve több pártban, civil szervezetben, politikai csoportosulásban keresheti és találhatja meg a maga igazságát, egyengetheti a társadalmi érvényesülés útját, de az autonómia bármelyik formájának megvalósítását csak egyetlen és egységesen támogatott program alapján, egyesített erővel és akarattal érheti el. Hiszen ha megvalósulna az egységesen támogatott autonómiaprogram, az autonómiateremtés neheze ezután is hátralenne, hisz a tervezett autonóm területi egységen belül élő románságot, a román parlamentet, a nemzetközi fórumokat kell, Apáczait parafrazálva, az autonómia felette szükséges voltáról meggyőzni, autonómiapártivá tenni.
A nyíltan más meg más pártállású, de a független hazai sajtóban megjelenő vagdalkozó, pártoskodó, egymás személyiségét minősítgető, egész politikai csoportosulásokat, szövetségeket és ezek közül némelyek évtizedes munkáját becsmérlő, habzóan nagyokat mondó megnyilvánulásokból érezni lehetett, hogy a Székely Nemzeti Tanács gyergyócsomafalvi testületi ülése is félresikeredik, egyetértés híján újabb csetepaték következnek, s ezek mindaddig folytatódnak, amíg azok, akik részvételével és akiknek érdekében autonómiát kellene teremteni, végleg el nem unják ezt a vircsaftot, és maguk nem szólnak a politikai házmesternek, hogy tegyen valamit az elviselhetetlen zaj mérsékeléséért.
Többször is újraolvastam és értelmeztem Tőkés Lászlónak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében fogalmazott, de személyes hangú levelét a Székely Nemzeti Tanácshoz, amelyben a Romániába szakadt magyarság többszintű autonómiarendszerben megfogalmazódó közösségi önrendelkezését integrált módon, összehangoltan és egységesen óhajtja/óhajtják képviselni idehaza és a nagyvilágban.
És mi történik? Mikessel szólva: amitől féltünk, bekövetkezett. ,,Győzött" a kizárólagosság, a ,,ki kezdte", ,,kinek a tiszte kiharcolni", ,,megvalósítani", apránként a ,,mi mondjuk és mi halljuk" állapotából beleküzdjük magunkat abba a slamasztikába, hogy már csak mondjuk, de már mi sem halljuk. Pedig rikoltozni, csapkodni tudunk, hogy mi aztán megmutatjuk, kimondjuk, megmondjuk, odamondjuk — de az a baj, hogy már a ,,minden marad a régiben" sem igaz, mert közben ,,mások" végzik a dolgukat, illetve velünk végeztetik el az önfelszámolás piszkos munkáját.