Pedig Chicagót inkább ismerem, egyhetes ottlétem alatt magyar barátaimmal bebarangoltuk a város szélét-hosszát, megmértem Észak-Amerika felhőkarcolóinak magasát, megcsodáltam a számomra tengernek tűnő Michigan-tó hullámtörő sziklagátjainak a vizek agresszív ostromait visszaverő erejét, mindennap megfürödtem chicagói vendéglátóim Erdély-szerelmének apró és markáns megnyilvánulásaiban, és most Háromszéken, méghozzá a nagy nyilvánosság előtt mégis Rio mellett voksoltam.

Pedig Dél-Amerika legszebb városát nem is ismerem, illetve ne beszéljek félre, többnyire Zoltán fiam révén ismerem, aki geológus kutatóként és szaktanácsadóként szinte menetrendszerűen megfordul a Brazil nagyvárosban, s az interneten fantasztikus fotók révén rögzíti világjárásainak állomásait, köztük Japánt vagy a Jóreménység-fokát, Írország sziklás partjait, Patagónia gleccserszint fölé emelkedő hegyeit, Norvégia fjordjait vagy Peru világcsodáit, de Rio, a Világszépe Város látványa, ennek természeti adottságai, félek kimondani, nem lekörözik, hanem sok vonatkozásban a világ csodái közé kérezkednek.

Mivelhogy itt is van a Hét Csoda egyike, Rio Krisztuskeresztje.

Bevallom, nem is valamiféle telepatikus adottságom, hanem a fiamat serkentő szándék vezetett oda, hogy Rio de Janeiróról egy panorámafotót közöljek lapunkban, és képaláírást hozzá, hátha kedvet kap a világjáró gyerek, hogy néha tíz-tizenöt sort is mellékeljen az interneten most már ezrével látható fotói alá és ezek mellé, saját érdekében tegye ezt, mert másképp az én, helyszíneket nem ismerő, hozzá nem értő kommentálásaim ronthatják felvételeinek hitelét.

Gondolatban a riói olimpia mellett szavaztam azért is, mert számomra megkapó volt az az akkori napihír, hogy elnyerik vagy nem az olimpia rendezési jogát, hárommillió facsemetét ültetnek ennek a szándéknak a tiszteletére. A Január Folyó Városa — első felfedezői a riói öblöt egy hatalmas folyó torkolatának vélték, ez éppen januárban esett meg, innen a város neve —, szóval, a Cidade Maravilhosa (Csodálatos Város) közelében hatalmas őserdő leledzik, és ők mégis fát ültetnek, ezzel a Föld Tüdejét segítik egészségesebb légvételhez, miközben mi, erdélyiek például barbár módon magunk alatt vágjuk a fát.

Aztán Rio-pártiságomat hizlaló emlék volt az is, hogy a szülőfalumbéli, hamvaival Alsócsernátonba visszatérő Cseh Tibor — Isten nyugtassa — Brazíliában szervezett később több kontinensre is átterjedő magyar cserkészmozgalmat.

Zoltán fiam mesélte, hogy valamelyik riói magaslatról a nagy mélységekbe bámulva megszólított egy ugyancsak magányos bámészkodót. Hangképzésén és hangsúlyain észrevette, hogy nem amerikai és nem Pele, meg a Szambák földjéről való.

És kiderült, hogy az illető egy másik magányos magyar mérnök.

Hát nem természetes, hogy a Riói Olimpiára szavaztam?

Nyilván tudom, hogy nem én döntöttem.

De az érvényes szavazatot leadtam.