Olyan, mintha a sepsiszentgyörgyi városi tanács a román fővárosból merítené az ihletet: ha ott válnak a hatalmasok, tegyünk mi is hasonlóan. Emil Boc meneszteni kívánta a koalíciós partner miniszterelnök-helyettesét, így az SZDP kivonult a kormányból, Antal Árpád polgármester az MPP által támogatott alpolgármestert akarja felfüggeszteni, és lezártnak tekinti a korábban példaértékűnek nevezett magyar együttműködést.
A bukaresti politizálásra rányomja bélyegét a közelgő elnökválasztás, s ennek igen jelentős tétje: aki nyer, annak pártja a hatalom birtokosa lesz a következő esztendőkben. Sepsiszentgyörgyön azonban nincs szó kampányról, semmilyen megmérettetés nem közeleg. A történtek sokkal inkább húszéves ügyefogyott demokráciánk következményei. A polgármester nem akarja elfogadni, hogy ő csupán végrehajtó, a döntéseket a városi tanácsnak kell meghoznia, legjobb elképzeléseit, ötleteit is meg kell magyaráznia, csak a többség beleegyezésével léphet. Elvárhatják ezt párttársai, együttműködő partnerei és ellenzéke egyaránt, mert ha nem így történik, megkérdőjelezik jó szándékát, tisztességét. Az RMDSZ eddig olyan többséggel és olyan pártfegyelemmel rendelkezett, hogy elöljárója azt tett, amit csak kívánt. Ez a helyzet 2008-ban változott. Az MPP szintén nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, több emberük került a tanácsba, mint az RMDSZ-nek, de nincs többségük, megállapodtak a partnerségről, de közben ellenzékként viselkednek. Kínos helyzetbe kerültek, hisz egyértelművé vált, a sikerekért az RMDSZ-es polgármester és pártja aratja le a babérokat, így nem maradt más választásuk, akadékoskodással, valós vagy vélt rendellenességek feltárásával próbálnak a figyelem középpontjába kerülni. A polgármester pedig árulást kiált, válással fenyegetőzik, a város fejlődésének akadályozójaként állítja be a politikai ellentábort. S a történet ezen a ponton ismét rendkívüli módon hasonlít a bukaresti eseményekhez.
Itt is, ott is a népszerűség növelése, s ezáltal a politikai hatalom megtartása, megszerzése a cél. Erről szól a politika általában, csakhogy nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a kisebbségi, így a romániai, a székelyföldi magyar politizálásnak ennél nagyobb feladatai lennének. A harcokat nem egymással kellene megvívnunk, hanem együtt, s félő, ha tovább mélyülnek az ellentétek, pont a fontos célok megvalósításának esélyét játsszuk el.
