Kérdések, melyek megfogalmazódtak készülődés közben, s a francia fővárosban zajló regények emlékfoszlányai suhannak át agyamon. Érdekes módon nem a tévében vagy albumokban látott Párizs, hanem a Diadalív árnyékában nyugvó nagyváros, a Latin negyed, a múzeumok kincsei... Rengeteg információval feltankolva, előre elkészített, napra beosztott látogatási tervvel kelünk útra. Az egymáshoz közel eső látnivalókat csoportosítottuk, a sorrendet az időjárásra bíztuk. Ha netán esik, múzeumlátogatás, ha jó idő lesz, kint sétálunk, nézelődünk.

Fentről a nagyváros

Zuhogó esőben szállt le a gépmadár a Charles de Gaulle reptéren. Ilyen időben nem ajánlatos a kocsikázás, sokszor alig araszolunk, közben motorkerékpárok és robogók előzgetnek a sávok között. Rengeteg erre a kétkerekű. Biciklisáv a város nagy részében, kerékpárt kölcsönözni is lehet, sűrűn látni bicikli- meg motorkerékpár-parkolót. Elhelyezkedtünk egy, a Strasbourg úton levő szállóban, melyet a világhálón találtunk, s foglaltunk le. Éppen kiléptünk metróbérletet váltani. A tömegközlekedésért övezetenként kell fizetni. Az első övezetbe elég bérletet váltani, majd minden látnivaló megtalálható ott, s amiért kinnebb kell utazni, arra külön jegyet vált az ember.

Mire kijöttünk a föld alól, teljesen elállt az eső. Hát, ne töltsük az időt, habzsoljuk az élvezeteket! Elindultunk a Montmartre-ra, megmásztunk vagy kétszázötven lépcsőt a Sacré-Coeur templomig. Viszonylag új, a francia—porosz háborúban elesett francia katonák emlékére épült, de nem is ez az érdekessége, hanem az, hogy kitűnő onnan a kilátás. A domb alatt terül el a Pigalle negyed, s ott a híres Moulin Rouge, amely az épületek közé beszorított szélmalmával nem az, amire számítottunk.

Estére minden alkalommal három-négyféle, büdösebbnél büdösebb, de finomabbnál finomabb penészes sajtot fogyasztottunk száraz vörösborral. Ínyenceknek való a felhozatal sajtból. A Monoprix üzletláncban 1—3 euróért jócska darab finom sajtokat lehet kapni. Borból is nagy a választék. Az üzletben vettük észre, itt már a húszas címletű bankjeggyel fizetőre is furcsán néznek, hát még az ötven-, netán a százeuróssal! Mindenki kártyát használ, még egy árva metrójegy váltásánál is.

Másnap elindultunk a Diadalívhez. Párizs tömegközlekedését nagyszerűen megoldották. Tizennégy metróvonal és öt RER (ejtsd eröer) vonal szeli keresztül-kasul. Mindenhova el lehet jutni ezeken. Utóbbi is vonat, mely főleg föld alatt, de a külvárosokban már a föld felszínén közlekedik, kissé ritkábban jár, mint a metró, s nagyobb távot tesz meg. Tájékozódni is egyszerű. Különben angolul nagyon jól lehet boldogulni. Akinek köze van az idegenforgalomhoz, mind tud angolul. Mindenütt franciául kezdtünk érdeklődni, kérni, de amint látták, hogy törjük a nyelvet, rögtön átváltottak. Többen meg is kérdezték, honnan jöttünk, mindig azt válaszoltam: magyarok vagyunk. Ezzel nem is hazudtam, s a kellemetlenséget is elkerültem. Ugyanis hazánkfiai ott is jócskán lejáratták becsületünket. Utcán hangoskodókat csak románokat és olaszokat hallottunk, a hangosan kéregetők egytől egyig idevalók voltak, hisz franciául kértek, s ha nem kaptak, románul küldték el melegebb éghajlatra a megszólítottat.

A Diadalívre 11 euróért mászhattunk fel, 282 lépcsőfokon. Az építmény a napóleoni háborúkban elesett franciáknak állít emléket. Innen pompás kilátás tárult elénk, a Charles de Gaulle térről tizenkét sugárút indul.

Kihagyhatatlan a séta a Champs Elysée-n. Közben letértünk balra, hogy megnézzük az elnöki rezidenciát, az Elysée-palotát. Épp akkor érkezett a ciprusi államfő, s a díszőrség himnuszokkal fogadta, majd Nicolas Sarkozy elnök a palota bejárata előtt köszöntötte vendégét. Aztán vissza a főútra, a túloldalon a közelben a III. Sándor-híd, mely a legdíszesebb a Szajnán átívelő harminchét közül.

Tovább a Concorde térre, onnan kis kitérővel az ókori görög mintára épített, félszáz korinthoszi oszloppal körülvett timpanonos Madelaine-templomot néztük meg. Majd a Tuilleriák-kerten sétáltunk át. Ezt kiábrándulásként éltük meg, egyáltalán nem találtuk szépnek a híres parkot. Aztán a Caroussel-kapun át a Louvre-hoz értünk. Azt csak kívülről tekintettük meg, később egy teljes napot szántunk meglátogatására.

A következő napot az Eiffel-toronnyal kezdtük. 13 euróért fel lehet menni a 324 méter magas torony felső kilátójára. S a szó szoros értelmében a lábainknál feküdt Párizs. Gyönyörű kilátás nyílt mindenfelé. Megérte az órás sorban állás.

Aztán még egy magaslat. Az Ile de la Citén a Notre Dame katedrálist is megnéztük. A hatalmas épület főleg külsejével ragadott meg. Nyolc euróért a toronyba is fel lehetett menni, jókora sorban állás után. Csigalépcsőn, 402 fok megmászása után értünk fel, végigsétáltunk a kőtornácon, s onnan is megcsodáltuk Párizst. No meg a 13 tonnás nagyharang sem csekélység...

A székesegyház előtt megtaláltuk a csillagot, mely Párizs s egyben Franciaország központját jelzi. Aztán körbejártuk a szigetet, meg a szomszédos Szent Lajos-szigetet is, s megnéztük a Saint Chapelle-t, a gótikus építészet csúcsának tartott, a világ legszebb templombelsejével rendelkező, lenyűgöző színesüveg-ablakokkal tarkított épületét. Épp nálam volt a székely bicska. Mit tegyek? A templom a francia csendőrség országos főkapitánysága területén fekszik, s nagyon szigorú az ellenőrzés. Fémdetektoros kapun kellett átmenni, a csomagokat átvilágították. A bicskát betettem a kikészített tálcába, rá az irattartót, s arra a táskát. Körülöttünk mintegy nyolc zsandár. S megúsztam. A híres francia csendőrség munkatársainak éberségét kijátszottam. Nem mintha valami szándékom lett volna a késsel, de nem akartam bonyolítani a látogatást.

Nem mind arany, ami fénylik

Párizs ide, Párizs oda, nem felelt meg épp minden elvárásunknak. Első kiábrándulás a Tuilleriák kertje. Aztán Napóleon sírja, mely az Invalidusok templomában van. Hát ez csak arra jó, hogy elmondhassuk, azt is láttuk, de semmi egyéb élménnyel nem gazdagodtunk. Szintúgy a Panteon sem hatott meg. A hatalmas templom alagsorában Franciaország nagyjait temették el. No meg ott van Foucault híres ingája, amely idővel lassul, s egy felügyelő időközönként újból indítja. Egyetlen felemelő élmény, hogy láthattuk Attilát egy falfestményen. No, nem a hun királynak állítottak emléket, hanem Szent Genovévát, Párizs védőszentjét örökítették meg, amint irányítása alatt élelemmel látják el a várost a hun hadak dúlása előtt.

S a legnagyobb csalódásunk, hogy Versailles-t nem láttuk a maga pompájában. Viszonylag friss útikönyveink szerint a nagy palota hétfőn zárva, ám a két Trianon-palota akkor is nyitva áll, s a kert, ,,melyben egy teljes napot el lehet tölteni", várja a látogatókat. Ez idénre változott. Minden zárva volt, a kertbe ingyen be lehetett lépni, de ott is helyek elzárva a látogatók elől, s a szökőkutak nem működtek. Így, a naposra tervezett kirándulás lerövidült, s bosszúsan távoztunk azzal a fogadalommal, hogy ide még vissza kell térnünk.

S ha már időt ,,nyertünk", használjuk ki okosan: meglátogattuk a belváros legnagyobb temetőjét, a Père Lachaise-t. Sok híresség nyuszik ott. A térkép alapján néhány sírjához el is jutottunk. George Enescu román zeneszerzőét is megtaláltuk, de franciásított név szerepel a tumbán: Georges Enesco. Sokan voltak Jim Morrison sírjánál. Megtaláltuk Balzac, Bizet, Chopin, Édith Piaf, Oscar Wilde sírját. S a ,,magyar emlékműként" feltüntetett helyet is megkerestük. Kiderült, Nagy Imre jelképes sírja, melyet az Emberi Jogok Magyar Ligája állított 1988-ban, mivel az ’56-os miniszterelnök nem nyugodhat a haza földjében. Később újabb táblával egészítették ki a kompozíciót, tudatva, hogy végre sikerült az anyaföldbe eltemetni.

S ha már itt tartunk, még egy magyar emléket találtunk, amibe véletlenül botlottunk bele: Mátyás király címeres pajzsát, melyet a hadtörténeti múzeumban állítottak ki. Itt rengeteg középkori vért, fegyver, királyok teljes lovas páncélzata kápráztatott el. Az újkori fegyvereket bemutató kiállításon Napóleon tábori felszerelését, híres csákóját és szürke köpönyegét is láthattuk.

Múzeumok varázsában

A Panteon közelében a híres párizsi egyetem, a Sorbonne, s amellett, egy középkori kastélyban rendezték be a középkort bemutató Cluny-múzeumot. Itt végre címereket is láthattam. Ezek hiányoznak a városképből, ugyanis a forradalmi tömegek rengeteg értékes címert elpusztítottak. A Clunyben látható a híres Hölgy egyszarvúval című gobelinsorozat. Itt lehet fényképezni mindenütt — nem úgy, mint idehaza —, múzeumban, templomban, csak egy kikötés van, ne használjunk vakut.

Az Orsay-múzeumot egy volt pályaudvar épületében alakították ki. Az a mondás járja, hogy ahol a Louvre abbahagyta, az Orsay ott folytatja. Nagyjából az 1848 és az első világháború közötti korszak művészetét mutatja be. Az ötödik szinten az impresszionisták. Volt szerencsénk látni Budapesten 2004-ben a Monet és barátai című kiállítást, de ez teljesebb, és nagyobb hatással volt ránk. Ezenkívül rengeteg más értékes mű látható.

De térjünk be a múzeumok múzeumába, a Louvre-ba. Mindössze 9 euró a belépti díj. Mondom, mindössze, mert ami látnivaló ott van, az sokkal többet megér! Teljes napot szántunk rá. 9-kor nyit, s idejében ott voltunk, elsőként léptünk be, s egyenesen a Mona Lisához, Leonardo híres festményéhez siettünk, mert azt tartják a legértékesebb műalkotásnak, s mindenki azt szeretné látni. Reggeliben kényelmesen megtekintettük. Mivel még lazán voltunk, hát kipróbáltam, félkörívben végigmentem a távolságtartó korlát mentén, s figyeltem, Gioconda valójában követett pillantásával, úgy tűnt, mintha bármely pontban rám nézne. Ez valóban mestermunka. Ezzel szemben a teljes falat kitöltő Veronese: A kánai menyegző monumentális festménye. A részlegen végigjártuk a festőket. A híreseket nem emeljük ki, de igen nagy hatással voltak Géricault és Ingres festményei, valamint Delacroix művei, főleg az élőben látott Szabadság vezeti a népet című. Létezik egy Delacroix-múzeum is, mely a festő lakását, műtermét foglalja magában, annak meglátogatását csak abban az esetben ajánljuk, ha már sok más értékes dolgot megtekintett a látogató. Ezzel szemben a Rodin-múzeum igazi élmény, a modern szobrászat megteremtőjének rengeteg alkotása látható volt lakásában, az Invalidusok melletti palotában s annak kertjében.

De vissza a Louvre-ba! Az olasz, spanyol és francia, továbbá a flamand, holland festészetet bemutató tárlatok kitűnőek. A szobrokat is megtekintettük, de azt amúgy kutyafuttában. Értékeltük az egyiptomi, továbbá az újkori görög, etruszk és római művészetet bemutató részleget. Mindenhova nem lehet eljutni, 350 000 kiállított tárgy látható a Louvre-ban, szelektálni kell. A Richelieu-szárnyban nem is jártunk, s gondoltuk, távozás előtt szaladjunk át rajta, mit is tartalmaz, mert az útmutató szűkszavúan csak annyit jelzett: műtárgyak. Hát, kellemesen csalódtam. Főleg a középkori műtárgyak termeiben. Itt aztán értékes darabok, s főleg középkori, az élő heraldika korából származó, tehát XIV—XVI. századi címerek is voltak. Nem volt idő a számbavételükre, ezért másnap vissza kellett térni. S akkor újabb és újabb csodák tárultak elém. Igazi katarzisélmény fogott el, ha egymagam vagyok, bizonyára hangos ujjongásba török ki. Ide is még vissza kell térni. S még mennyi minden, ami nem fért bele időnkbe. Tehát, Párizsba mindenképpen vissza kell térni!