Nagyborosnyó és Cófalva előterében a háromszéki róna síkjából emelkedik ki az a magaslat, amelyről az ember könnyen azt hihetné, hogy a Feketeügy terasza, holott egy évmilliókkal ezelőtt elsüllyedt hegyvonulat teteje. A geomorfológiában eróziós tanúhegy a neve. A Cófalva felé tartó műútról is jól látni a hegy oldalában a régi várhegyi kőbányát. Kárpáti homokkőrétegei messzire fehérlenek. Bizonyára innen bányászták ki azt a temérdek követ, amelyből elődeink felépítették a gyönyörű reneszánsz kori várat, melynek képe még rajzban sem maradt fenn: a Székelybánját. Felépítették, és harmincöt év múlva, mert hitték, hogy érdemes lerombolni, az építtető székelység le is rombolta! Micsoda tűz, harci zaj, felfordulás, hatalmas galiba volt e hegy tetején. Maroknyi háromszéki székely dacolt az erdélyi fejedelemmel. Sikeresen, mert lerombolták a zsarnokok várát. Most csak a falak alapjai hallgatnak a gyep alatt, csend honol a tájon. Nagy csend. A fejedelmi vár mellé lakótelep emelkedett: neve Várhegy, miként a hegynek is. Látni akartuk a hely két arcát: a régit és az újat.
Helytörténet nélkül csonka a jelen
Nem elmarasztalás, de a várhegyi lakótelep egyébként vegyes eredetű lakosságának zöme semmit nem tud a hely történetéről. Az egykori állami gazdaság munkásaiként ide telepedett székelymagyarok, katolikus csángók és románok hosszú évtizedek alatt különleges, a sors által keményen összeványolt lakóközösséget alkottak. Cófalván egy kezünkön megszámolhatjuk az őslakókat. Várhegy a szociológusnak kitűnő, változatos témát kínál.
Mi is történt itt réges-régen s a XIX. század dereka óta?
Orbán Balázs is késve érkezett ide. Könyvében már csak az egykori vár alaprajzát közölte. Még álltak hidvégi gróf Nemes János kastélya falainak maradékai. Tőle jutott ez a hely a zágoni Mikes-vagyont ajándékként birtokló báró Szentkeresztiek tulajdonába. Az öreg Szentkereszti lebontatta a kastély falait, abból építtette majorsági birtokának istállóit, egy-kettő ma is látható belőlük. Nos, Várhegy némán hallgat, miként oldalában a múltat rejtegető temető is. Háromszék történetét nem tanítják az iskolákban. Ezért is ide kívánkozik a vár rövid históriája.
Egyike volt a kevés háromszéki fejedelmi várnak, de csupán három és fél évtizedig — 1562 és 1599 között — állt e magaslaton. Jól védhető helyen, ma is érzékelhető ez, ,,körös-körül folyta a Feketeügy, s valamikor rabokkal hordatták oda az egész hegyet a magyar királyok". Így a néphiedelem. Ősi helye ez Háromszéknek, hisz Nagy Lajos királyunk is építtetett ide fából egy várat. Leégett. Szenes csonkjait megtalálták a régészek 1949-ben. Neolitikumi, bronzkori leleteket is feltártak ott, meg római kori temető maradványait. Az 1559-es gyulafehérvári országgyűlésen János Zsigmond fejedelem megvonta a közszékelység régi kiváltságait, ez vezetett az 1562-ben kirobbant általános székely támadáshoz. A megtorlás iszonyú volt, mert a vezetők karóba húzattak, a résztvevők kezét, fülét, orrát levágták — tudjuk meg Demény Lajos történésztől. Hogy a fejedelem elejét vegye újabb támadásoknak, várak építését rendelte el, így született meg Udvarhelyt Székelytámad, itt pedig — gúnyosan — Székelybánja vára. Az ellentétek tovább éleződtek a Báthoriak alatt, akik próbáltak a háromszékiek kedvében járni, de Báthori Zsigmond hitszegése miatt kirobbant az 1596-os felkelés, amit a székelyek véres farsangjaként emleget a történelem: Ravazdy György móresre tanította Sepsi-, Orbai- és Kézdiszék székelyeit. Látva a közszékelység elkeseredését, 1599 őszén ezt akarta kihasználni Mihály román vajda, aki a prágai udvarral törökellenes szövetségre lépett, hogy leszámolhasson a Báthoriakkal, és Gyulafehérváron olyan szabadalomlevelet adott ki, amellyel visszaállította a Báthoriak által megvont székely szabadságjogokat. Ekkor — mert hittek az ígéretekben — álltak a vajda táborába a háromszéki székelyek, elhatározták, hogy lerombolják a várat. Csík- és Gyergyószék mindaddig nem volt hajlandó Mihály vajdához csatlakozni, amíg az ki nem adta a parancsot a vár lerombolására. A harmincöt éven át álló, csodálatos, ötszög alakú vár a földdel egyenlővé lett, a vajda ígérete is odalett, 1601-ben Torda mellett meggyilkolták. S hogy a történet kerek legyen, 1601 után a hely újra a Báthoriaké lett, akik jó emberüknek, Csomortáni Tamásnak, Háromszék főkirálybírójának adományozták, majd Bethlen Gábor Mikó Györgynek. Az említett Nemes János már a romok tetején építette kastélyát 1675-ben. 1946-ban a Szentkereszti-birtokot államosították, területén tehenészet, később disznóhizlalda működött.
A jelenkor is kettős arcú
— Jól ment itt egy darabig az élet — mesélték a várhegyi asszonyok, ugyanis — megbotránkoztatás ne essék — ők viszik a szót. A férfinép dolgozott, egy része Varga Jóskánál, az állami gazdaság várhegyi farmján, a többiek később a Porumboiu-féle hizlaldánál. Blokkokat építettek, a költségek egy részét a farm állta. Ötven-ötven ár földet kaptak a munkások, lehetett rajta valamit termelni. Kantin is volt, tej is. Nem ment rosszul azoknak sem, akik Porumboiunál dolgoztak. Ez a történések egyik arca.
A helyzet a rendszerváltás után fordult nehezebbre Várhegyen, amikor felszámolták az uzoni állami gazdaság várhegyi farmját. Varga József farmfelelős a tehénállomány egy részét megvásárolta, de kevés munkást tudott alkalmazni. A volt Szentkereszti-funduson magántehenészetet létesített, de az emberek többi része munka nélkül maradt. Szélnek eredt az összeforrt és mindenhez értő munkástömeg, belopózott az aggodalom és a mindennapok bizonytalansága a lelkekbe. Erre a sorsra jutott később a disznóhizlalda is, ott kevesebb várhegyi férfiember dolgozott. Így alakult Várhegy jelenkori történetének másik arca. Keserű szájízzel beszélnek a lakók a nagyborosnyói önkormányzatról, az ottani földosztó bizottságról, mert szerették volna, ha tulajdonukban maradhatott volna az ötvenárnyi föld, melyet évtizedek óta műveltek. Szélmalomharcnak bizonyult. ,,Mindenki kapott itt földet, az is, akinek nem volt — mondták —, csak mi maradtunk anélkül". A Varga-féle régi farm épületeit megvásárolta a kovásznai Cozneanu, a hizlaldát — közvetve — egy arab, aki talán juhokat akar itt hizlalni. Időközben a tömblakások a farm mellett és a hizlalda által építettek is megrongálódtak. Keringett is a hír, hogy meg kell majd vásárolnia azokat minden családnak, aki tehette, meg is vette. Akadozott az ivóvízellátás. Néhány család kutat fúratott, így oldotta meg gondjai egyikét.
— Sajnos, kútjaink vize szennyezett — mutatta a laboratóriumi analízis eredményeit Sándor Gabriella. A víz nitrites, tehát sem főzésre, sem ivásra nem alkalmas — áll a hivatalos elemzésben.
— Lassan aztán összerázódtak a dolgok — folytatta Éva asszony, aki csak keresztnevét árulta el, és arra kért, hogy ne negatív módon mutassuk be ezt a lakóközösséget, mert nem igaz az, amit a lapban korábban írtak, hogy töklevesen élnek és kukoricakóróval tüzelnek. — A férfiak elhelyezkedtek más munkahelyeken, sokan földet béreltek, megművelik, az asszonyok napszámra járnak. Sok férfi dolgozik az építkezésben. Szorgalmas nép lakik itt, nem nagyobb a nyomorúság, mint máshol. Keresztények vagyunk, templomba járó nép, reformátusok, katolikusok, ortodoxok.
Időközben egyre több asszony csatlakozott hozzánk, ki-ki hozzátoldva egy-egy kockát a közösségi képhez, de valamiért tartózkodtak attól, hogy nevüket is adják. Szakács Klárika elmondta, javításra, tatarozásra szorul a református imaház, Kolozsiné — aki tősgyökeres helybeli — többedmagával kijelentette: itt a legnagyobb gond az, hogy újra lehetőség nyílik ezeknek a lakásoknak a megvásárlására — részletre, mert másképpen lehetetlen. De nem mindegy, hogy mennyiért, mert nagyon leromlottak. ,,Mi az emeleten lakunk, 1100 lejért szigeteltettük a tetőt, hiszen csepegett be az esővíz."
Járja olyan hír is — mondták, hogy Kovásznán eléggé jutányos áron jutottak a lakók ilyen típusú lakások tulajdonába. De a várhegyi lakások áráról nem sikerült tájékoztatást kapnunk.
Kerekebb a kép
Bende Tamás cófalvi református lelkész pásztorolja a közel százlelkes várhegyi szórványt. Arra kértük, jellemezze a lakóközösséget.
— Várhegy élő közösség — mondta. — Egészséges a népszaporulat, sok a gyerek, sok a kisgyerekes anya, a fiatal család. Sokkal élettelibb, mint az anyaegyház Cófalva. Ez a szórvány akár függetlenné is válhatna. Van ott a közelben nekünk egy háromhektáros egyházi birtokunk, amit — bár öt éve birtoklevelünk is volt rá — még mindig nem sikerült kiméretnünk. Szentgyörgyi Ernő gondnokunk azóta is hadakozik érte, most talán egy közeli legelőterületből ki fogják mérni. Nos, ezzel is gazdagabb lehetne ez a szórvány. Várhegyről, híveimről csak jót tudok mondani. Rendesek, tiszták, szépen berendezett lakásokat tartanak fenn. Életrevalóak. Most már kezdtek házakat is építeni a telep bejáratánál. Vasárnaponként tartok ott istentiszteletet, vallást oktatok tíz-tizenöt gyereknek. Az V—VIII. osztályosok Barátosra járnak, iskolabusz szállítja őket oda és vissza. Meglepő számomra, mennyire ragaszkodnak Várhegyhez. Érdekes, hogy itt egy ilyen nagyszámú református közösség alakult. Sok katolikus jár a mi templomunkba, fizetik a járulékot ide is, oda is. Egyébként Várhegy a zágoni anyaegyház filiája. Ez lenne Várhegy jobbnak mutatkozó arca — mosolygott a lelkész.
