Látszólag a két esemény és ezek témája távol áll egymástól, de szimbolikus látomásosságában egymást kiegészíti, művészi eszközökkel megfogalmazott üzenetüket egyirányúvá, emlékezetesen markánssá teszi, hatásuk térben és időben kiszakad az alkalmiság mulandóságából, és az egyetemesség magasságába emelkedik.

Vetró András ’56-os szabadságszobra nem nonfiguratív. Egy nőalak, szenvedést és szenvedélyt sugárzó, élő női arc, amelyet barbár módon pusztítana el az édesanyánkat, feleségünket, lányunkat, létünk megtestesítőjét, az emberi nem letéteményesét, a Nőt megsemmisíteni szándékozó brutalitás. A koponya ék alakú bevágása megszakad, a nemes szerveket, szívet, tüdőt védelmező boltozat ép marad, a szétvágottságot, a felszabdaltságot elakasztja, és az egybeforrottság képzetét, az újraegyesülés reményét sejteti. Vetró a megszokott ’56-os ábrázolásoktól elütően, amelyek rendszerint ennek következményeire, a kommunista rendszeren léket vágó, lyukat ütő, nem a bizánci várkapu-kolosszust Botondként átszakító hatására utaló gondolatsort szuggerálja, hanem életterünk trianoni feldaraboltságára utalva az együvé tartozás és együtt maradás vízióját erősíti. Vetró olyan alkotó művész, aki nem eseményt illusztrál, hanem az esemény látomásos megjelenítésével egy gondolatsor elindítására vállalkozik, amelyet nekünk, szemlélőknek kell a kifejlet felé mozdítanunk.

A kézdivásárhelyi Ábel-előadás ugyancsak látomásos alkotás, a székely élet valóságos elemeiből kirakott játék, amelyet a napi vagy történelmi realitásdarabkák összerakásából mindegyre a víziók magasságába emel Ábel és környezetének életpályája, a sokszori ismétléssel is felerősített Tamási életelv: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Pontosabban: azért vagyunk a világon, hogy itthon legyünk otthon benne.

Ez az előadás krédója. Filozófiai és miesnapi üzenete egyértelmű, mellbevágóan időszerű, az előadás hatását tekintve: korparancs. Ennek érvényesítésébe a most dobbantó társulat sok ambíciót, jelentős művészi energiát mozgósít, lokálpatrióta közösségformáló ereje átütő. Az előadás során jól érzékelhető, hogy ebben a város és vidéke is partner.

A két eseménnyel, az ’56-os emlékműavatással és a Városi Színház avatásával így sikerül gondolkodásunkat és érzelmeinket egymást felerősítő sodorvonalba vonni.