Moyses Mártonról és a forradalomhoz csatlakozni kívánó társairól, Bíró Benjaminról, Józsa Csabáról és Kovács Jánosról, illetve megpróbáltatásaikról az iskola diákja, Veres Krisztina szólt. Albert Álmos szenátor szerint a megemlékezések arra hívják fel a kommunista diktatúrát nem tapasztalt fiatalok figyelmét, hogy a szabadság nem mindörökre van. Dimény János iskolaigazgató az ötvenhatos fiatalok példáját állítva a mai diákok elé, úgy fogalmazott: a szabadságot nem elég akarni, de tenni, cselekedni is kell érdekében.

A tavaly Sólyom László jelenlétében felavatott ’56-os emlékműnél Barót polgármestere, Nagy István magyar köztársasági elnök örömét fejezte ki, hogy immár méltó helyet kaptak a megemlékezések, s hogy az eseményen több olyan személy is megjelent, aki részese volt az ötvenhárom esztendeje történteknek. Egyed István tanár az 1956-hoz vezető történelmi eseményeket ismertette, majd azon erdélyiekről szólt, akik az anyaországban történtek szellemében kívántak itthon cselekedni, illetve az őket ért megtorlásokról is szót ejtett. Igazi színfoltot jelentett, amikor korabeli dokumentumokra alapozva felidézte, hogyan reagáltak az erdővidéki emberek a forradalom hírére, illetve a történésekre. A Történelmi Vitézi Rend nevében felszólaló Benkő Emőke az EMISZ-perben elítéltek nemes szándékait méltatta, s külön kiemelte — mintegy jelezvén, hogy a régió egységesen foglalt állást a nemzeti önazonosság mellett — a csoport tizenhét erdővidéki tagját. Krizbai Imre református lelkipásztor rövid áhítatában keserűséggel állapította meg: negyven esztendő kommunizmus alatt többen megmaradtak tisztának, mint a húsz év demokráciában, amikor egyre többen engedik, hogy megvásárolják őket. Krizbai elítélte a magyar engedékeny diplomáciát, amely egyre inkább lemond a határon kívül rekedt magyarságról.

Az eseményen fellépett a Csala kürtje fúvószenekar, Andrásy Orsolya, Bogyor Miklós, Szekeres Szidónia és Málnási Tímea.