Közéleti manipuláció vett célba bennünket, a demokrácia lejáratása folyik akkor, amikor fennforgó tisztségviselők az ellenzék által felvetett kérdéseket békebontásként, sőt, ,,cirkuszként" bélyegzik meg.
Ha egy szavazók bizalmából tanácsba bekerült ember szóvá tesz egy általa visszásnak tartott kérdést, akkor arra higgadt és érvelő hangsúlyú választ kell adni, nem azt kürtölni világgá rögtön, hogy övön aluli ütést mértek ránk. A rekedt üvöltés és a másikra mutogatás valójában azt fejezi ki, mennyire intoleráns az illető a ’89-es fordulat legnagyobb potenciális nyeresége, a demokrácia iránt.
Mivel időben és hatalmi befolyásban minálunk az RMDSZ az első, a sors napjainkban a másodikként megjelent Magyar Polgári Pártra osztotta a korábban megkötött kompromisszumok és az elrontott dolgok felülvizsgálatának szerepét. A magyar kétpártrendszernek pedig a közéleti demokratizmus garanciájaként kellene működnie, miként a jövőben alighanem így is fog. De ahhoz a tisztségviselőknek módosítaniuk kell magatartásukon. Ha az ellenfél valamit szóvá tesz, az nem a magyar ügyet, hanem csupán a másik fél értelmezési monopóliumát kérdőjelezi meg, semmi többet, ezáltal nem kevesebbet, magát a demokratikus vitát és döntést szavatolva. Megsértett egyeduralkodói hiúságában rikolt hát az, aki rögtön lemondást követel, ha a kisebb magyar párt egy vezetője azt nyilatkozza, hogy több munkát is megbírna, hatalmát félti, és abból egy morzsányival sem hajlandó többről lemondani, aki ilyenkor az együttműködést magát bontaná fel. Holott nyilvánvaló, hogy a két magyar párt egymásrautaltsága a kisebbségi sors rendelése, és azon nem változtathat egyelőre sem a polgármester, sem helyettese. Hasonlóképpen elveti a sulykot, aki ,,cirkusznak" minősíti, ha egy eddig belső magyar ügynek tekintett kérdést nyílt színi vita tárgyává tesz nemzettársa. Az erdélyi magyar kétpártrendszer létrejöttében két évtized tanulságai bábáskodtak, és a magyar szavazók tekintélyes hányada véli úgy: szükség van rá közéletünk tisztaságának megőrzése érdekében.
Ne ódzkodjunk hát attól, hogy egyre több kérdésünket bocsássuk nyílt színi vitára, mert nem kétséges, politikusaink, tisztségviselőink jó hányada visszaélt azzal, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság kényszerűségből nagyon szűk térre szorult vissza, mondjuk, Marosvásárhely véres márciusa és 2006 között. A kor rákfenéi, a korrupció, a közösségi érdekek elárulása stb. ellen csak úgy védekezhetünk, ha legalább két párt felügyeli közéletünk tisztaságát, és kölcsönösen néz egymás körmére, ha alkalom nyílik rá, és az szükségessé válik.
