A kapcsolatépítés nehéz és sokszor áldatlan terhétől menekülő világunkban érdemes néhány szót szólni egy falu és egy város között épülő ösvényről. Ösvénynek nevezem, bár azon már megfordult a művészetek, a tudományok jó néhány ,,szóvivője", na meg az ehhez kapcsolódó érték, s oly módon, hogy a hírvivők nem csak hoztak (tudást, tehetséget), hanem vittek is, miközben a szűkebb közösség — néha bizonyára csodálkozva, kíváncsian, de később a házigazdák fenségével és otthonosságával — a maga értékeire is rácsodálkozott.
Mindez a bikfalvi templomban fellépő rockzenekarnak tapsoló ősz hajú bácsira pillantva tudatosul, aki a fiatal korosztályok zenéjével, ráadásul Isten házában, aligha találkozott. Hogy a hír hallatán — miszerint a templom felújítására és épp október 23-a ünneplésére egy számára kissé távoli műfaj rezegteti meg az ódon falakat — bizonyára megcsóválta a fejét, nem csoda. De eljött, mint ahogy eljöttek gyermekei, unokái, s az istentisztelet, majd az előadás után a kultúrházban szervezett kínálmációra sem kellett betuszkolni a ,,városiak" közé. Akik szintén szép számban érkeztek a hívó szóra.
Igen, Bikfalva és Sepsiszentgyörgy közé néhány esztendeje ösvény épül. Szerves építkezés ez, s az ösvény korántsem egyirányú, mert vannak értelmiségiek, akik azért laknak itt (akár csak hét végén), hogy adjanak a közösségnek. Elsősorban támaszt saját értékeik megbecsüléséhez. Így nem csoda, hogy a közösség is megnyílik az érkező értékek befogadására. S a két, szerkezetében eltérő világ egymásra talál.
