A mi Zoltánunk ugyanis önmeghatározása szerint Bécsi Taxinész, illetve Taxíró, a maga műfajában sajátos elménckedésre hajlamos életművész, taxisként író, íróként taxis, öniróniával megáldott, fanyar mosolyú, langaléta alkat, aki a bécsi taxiban görnyedve térdére helyez egy műanyag lapítószerűséget, és azon körmöli sorrendben immár a hetedik zsebkönyvét. Természetesen, fuvar előtt, fuvar után vagy két fuvar között. Ily módon zseniálisan egyesíti a taxi bádogóljában az írót — a magyar nyelv és irodalom szakon is túltette magát —, aztán édesanyja örömére felcsapott komédiásnak, s akkor még gyalogosan — később Trabanttal — elvergődött Sápsiszántgyörgyig, hogy itt húzogassák a színpadi firhangot az orra előtt, és lévén örökmozgó, nyughatatlan természet, az átkosban Bécsig meg sem állt.

Mezőségiként szereti Sütő András és Wass Albert örökösének hinni magát, de ezt még Bécsben sem hinnék el neki, nemhogy az Istenszéke alatt. Bécsben bot a párja valaminek — így tartja a mondás —, de ez a mi Taxinészünkre nem érvényes, van benne valami Svejkből is, ami inkább szimpatikus svihákság, és nem svejkség, egyébként is Svejk a klasszikus ábrázolásokban egy pufók Dönci, a mi emberünk pedig nem áll annyira csehül, inkább egy hosszú lábú drótostót svádáját mutatja.

Engem hosszú életünk során több ízben is egy helyre sodort véle a sors. Ezek között, nem tagadom, sűrűn énekelhettük volna, hogy ,,befordultam a kocsmába" és egyéb becsületsüllyesztő helyekre.

Csütörtök délután sepsiszentgyörgyi találkozónk számára is azért választottuk a Sugás vendéglő Kiflijét, hogy a hely szelleme a régi idők megidézésére inspiráljon, hisz a Taxinész új könyve is ezekről az időkről szól.

Mert Bécs városáig meg sem állt ugyan, de oda annyi hazai fonnivalót vitt magával, amennyi a kocsija bádogdobozában és a műanyag alátéten el sem fér. Ezért aztán nemcsak ír, hanem folyamatosan szervez, a bécsi magyar élet egyik kifutófiúja. Hol a Kárpát-medence különböző városaiban kujtorog, hogy színházi truppokat hajtson fel, amelyeket aztán Bécsbe invitál, hol a bécsi Europa Club háza táján tesz-vesz, ennek könyveit, kiadványait szerkeszti, hol a régi kurugokat csalogatja csemegével, mint e sorok íróját is nem egy ízben, hogy Bécs várát megnyargalja.

Így aztán régi bécsi lakásuk padlószőnyege, ahol a jó emlékezetű Edit asszonnyal az erdélyi hadakat fogadták, cigarettacsikkekkel kiégetett, jóféle burgundi borokkal bekent alkotássá nemesült, aki pedig többet ivott a kelleténél, az egész Ausztria és fél Európa térképét leolvashatta erről a szőnyegabroszról.

Bevallom, amikor a Taxinész engem kiszemelt arra, hogy könyvének egyik háromszéki prókátora legyek, cseppet sem lepett meg. Hosszú időn át együtt sültünk-főttünk színházon belül és kívül, és így legalább valamennyit törleszthetek azért a kedves, de elég sok pimaszságért, amelyet könyvében velem elművel.

Megnyugtat viszont, hogy Taxinész barátunk is könyve képében irományt helyezett az asztalunkra, de ezzel, reméljük, nem járunk úgy, mint amikor Király Károly az akkori világot bejáró beadványával lepett meg éjszaka, és másnap már hívattak a szigorú vállalathoz.

Mert, ugye, mégiscsak változtak az idők.

Ez a könyv tulajdonképpen erről szól. Hogy változik a világ, és mi is benne, de alapvonásaink megmaradnak mindaddig, amíg kit a lisznyói, kit a csernátoni örökös taxiállomásnál ki nem pakolnak.