Ráadásul a parlamenti választásoktól eltérően ebben a helyzetben az RMDSZ nem hivatkozhat az erős magyar képviselet szükségességére — hiányzik tehát a kampányban, a mozgósításban fontos érzelmi töltet —, a magyar jelölt így csak programjával, ajánlatával, megnyilvánulásaival győzheti meg a választókat, hogy adják rá voksukat.

De talán éppen ebben rejlik Kelemen Hunor lehetősége is: az elnökválasztási kampány során ugyanis alkalma adódik bemutatni az erdélyi magyarság célkitűzéseit, világosan megfogalmazni az autonómiatörekvéseket, az alkotmány módosításáról, a közigazgatási reformról szóló elképzeléseket vagy akár a gazdasági válságból való kilábaláshoz szükséges intézkedéseket. Ezt a lehetőséget elmulasztani pedig felelőtlenség lenne, hiszen éppen arról mondana le az erdélyi magyarság, ami az autonómiatörekvések sikeréhez elengedhetetlen: a románság megnyerésének lehetőségéről — vagy legalábbis célkitűzéseink ismertetéséről, az eddig többször is megtapasztalt zsigeri elutasítás hátterében ugyanis gyakran éppen a tájékozatlanság áll —, illetve arról, hogy a második fordulót megelőzően (az első forduló előtt ennek aligha van esélye) a magyarok szavazataira pályázó jelöltek minél több, számunkra fontos követelést vállaljanak fel. Míg ez utóbbi főként az RMDSZ vezetőségén múlik, az üzenet tolmácsolásának feladata Kelemen Hunorra hárul.

Kissé rendhagyó módon tehát a siker nem annyira a máskor mandátumokra váltható szavazatok számán, hanem elsősorban a hitelességen múlik, a kampányszlogenként is megfogalmazott egyenes beszéden. Azon, hogy ugyanazt közvetíti-e a románság felé, mint amivel a magyarságot igyekszik mozgósítani, illetve hogy ez a program kínál-e megoldásokat a társadalom egésze és a magyar közösség számára. Közép- és hosszú távon ugyanis fontosabb lehet a mutatott játék, mint a rúgott gólok száma.