Az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh alapítása 80. évfordulójának ünnepségsorozatát tegnap délelőtt a névadó márkosfalvi szobrának, illetve a szülőháza helyét jelölő kopjafa megkoszorúzása nyitotta meg, a mintha ez alkalomra visszatért vénaszszonyok nyarában autóbusznyi, Erdély, sőt, Románia minden sarkából összesereglett művészek tisztelegtek Barabás Miklós emléke előtt. Folytatásként Gelencére látogattak, majd délután a Gyárfás Jenő Képtárban gyülekeztek ismét a kisebbségi létünk kezdete óta szervezett legátfogóbb képzőművészeti tárlat megnyitójára.
A Gyárfás Jenő Képtár minden termét annak a 159 képzőművésznek az alkotásai foglalják most el, akik Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész, a kiállítás kurátora felkérésenek eleget téve, hozzájárultak ahhoz, hogy a látogatók minél teljesebb képet kaphassanak az erdélyi magyar képzőművészetről. A tárlatmegnyitón házigazdaként Vinczeffy László ismertette a kiállítás előzményeit: év elején kérték fel szervezésére, s hogy a Barabás Miklós Céh éppen Sepsiszentgyörgyöt választotta az évforduló meggüneplésére, az sem véletlen: Kós Károly kezdeményezésére 1929 szeptemberében a Székely Mikó Kollégium négy termében állítottak ki az akkori erdélyi magyar képzőművészek, a tárlat sikerén felbuzdulva alakították meg kevéssel utána a Barabás Miklós Céhet. Elmondta, a mostani emlékkiállítás megszervezésénél fontosnak tartotta azt is, hogy ne csupán a kortársak, de az alapítók is ,,jelen lehessenek", így került fel a falakra többek között Kós Károly, Szolnay Sándor, Jáni Dávid, Nagy Imre alkotása. S bár a céh jelenlegi tagjai közül mintegy félszázan nem küldték el munkáikat, véleménye szerint a kiállítás elérte célját, a látogató átfogó képet kaphat arról, honnan indult és hová ért, hol tart jelenleg az erdélyi magyar képzőművészet.
Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke elmondta, a céhet a dac ereje hozta létre, a trianoni határváltoztatások késztették Kós Károlyt és társait, hogy hathatós választ adjanak a kisebbségi létbe kényszerítésre, mert úgy vélték, az emberi méltóság megmenthető a művészet erejével. S hogy éppen Barabás Miklóst választották a céh névadójának, az sem véletlen, hiszen neve az összefogó erőt jelentette. Művészeti motiváltságuk sajátosan erdélyi, az emóció volt a válasz a trianoni döntésre — egyébként ez mindmáig megmaradt. A céh 1994-es újjáalakulása óta eltelt másfél évtizedről szólva kiemelte, gazdag művészeti paletta alalkult ki, ez a sokrétűség adja, hogy a Barabás Miklós Céh nem az egy helyben topogást jelenti, hanem az összefogást. Legfőbb céljuknak pedig az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozását és működtetését jelölte meg.
Németh Júlia műkritikus szerint idők, terek, stílusok találkozóhelye most Sepsiszentgyörgy, a tárlat ízelítőt ad az egykori céh hangulatából, és átfogó képet a mostani céh életéből. A Barabás Miklós Céh úgy egységes, hogy a lehető legváltozatosabb, a kisebbségi létben kialakult kisebbségi képzőművészetben, ami azonos az alapító és a mai tagokban: a minőség tisztelete. Kifejtette, kettős ünnepség a kiállítás, a céh nyolcvanadik születésnapját ünneplő, de ajándék a tiszteletbeli elnök, Kós András két nappal korábbi, 95. születésnapjára is. Kihasználva az alkalmat, hogy a tárlatmegnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, felvetette, hogy Kós András mind ez idáig nem kapta meg az őt megillető megbecsülést az anyaországtól, ha valaki, ő bizonyosan megérdemelné a Kossuth-díjat. A fideszes politikus kapásból válaszolta: néhány hónap, és foglalkozunk vele. Majd mikrofonhoz jutva szóvá tette, kettős évfordulót ünnepelhet az erdélyi magyarság: nyolcvanadikat és huszadikat. Ha 1929 a nagy világgazdasági válságot juttatja eszünkbe, mai asszociációja: lesz pénz kultúrára, ha lesz jólét. De ha akkor úgy gondolták, nem a jóléttel kell foglalkozni, hanem a kultúra támogatásával és védelmével, most, mikor szintúgy gazdasági válság, Magyarországon még erkölcsi válság is van, nem kellene sajnálni a kultúrára a pénzt. Ami az elmúlt húsz esztendőt illeti, azalatt sok minden történt, kiemelten két elvről beszélt: integráció és autonómia. Nem csupán az európai integráció fontos, de a magyar kultúrában is meg kellene teremteni az integrációt — ezzel kapcsolatban kiemelte, örül annak, hogy a kiállítás létrejöttéhez a Nemzeti Kulturális Alap is hozzájárult — „csepegtetett valamicskét" —, de nem elégedett az NKA működésével, mely továbbra sem képes lebontani a trianoni határokat. Az autonómia pedig éppoly fontos a művészetben is, mint politikailag, ez adhat keretet a továbblépéshez. A maga részéről célt is megfogalmazott: az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum megvalósítását az elkövetkező négy év folyamán, s megígérte: vállalja azt a részt, ami rá juthat.
A tárlatmegnyitó zárásaként a szervezők meglepetést tartogattak: a Barabás Miklós Céh az erdélyi magyar művészet önzetlen pártolásáért kitüntette, tiszteletbeli tagjaivá fogadva egyúttal Veres Pétert, a Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet folyóirat főszerkesztőjét, és Kopacz Attilát, a Cova Kiadó vezetőjét, számtalan igényes képzőművészeti album megjelentetőjét. Az ünnepségsorozat ma az Árkosi Művelődési Központban szervezett, A Barabás Miklós Céh múltja, jelene és jövője című konferenciával zárul.
