Ha mandátuma elején jórészt abban merült ki Traian Băsescu játékosállamfőről alkotott elmélete, hogy mindenben megpróbálta átvenni a kezdeményezést, saját akaratát igyekezett rákényszeríteni mindenkire, talán hajóskapitányi múltja miatt báboknak tekintette partnereit, kalózoknak ellenfeleit, később szövetségeseit utálta ki — ez két koalíció összeomlásához vezetett, előbb a Tăriceanu-kormány idején bomlott fel a DA Szövetség, nemrégiben pedig a szociáldemokratákat kényszerítette a kabinetből való kivonulásra az egyre súlyosbodó gazdasági helyzet mellett politikai válságot is gerjesztve, csak azért, hogy egyedül maradhasson a téren, végül pedig a játék hevében a játékszabályok átírásával próbál győzelmet szerezni.
Mert tegnap ismételten kiderült: nem a közvetítői szerep érvényesítését, az alkotmányos előírások betartását, az ország érdekeit tekinti elsőrendű fontosságúnak az államfő, hanem a hovatovább abszurditásba torkolló játékot, melynek során azonban Traian Băsescu nemcsak vélt vagy valós ellenfeleit, de lassan közönségét, sőt, saját magát is kijátssza. Igencsak kétséges ugyanis, hogy közönsége, a gazdasági válság által súlyosan érintett választópolgárok tapssal fogadnák azt az abszurd előadást, mely az elmúlt hetekben az államfő rendezésében zajlott.
Azt, hogy a Cotroceni-palotába konzultációra hívja a pártvezetőket, majd semmibe veszi a többség akaratát, Lucian Croitoru személyében esélytelen miniszterelnököt bíz meg kormányalakítással, majd a bukással mit sem törődve újból színpadra viszi a darabot, ismét egyeztetésekre hívja az alakulatok képviselőit, és egy vélhetően Lucian Croitoru sorsára jutó kormányfőt nevez ki. Nem csoda hát, ha a parlamenti pártok vezetői a tegnapi konzultáción nem jelentek meg, alárendeltjeiket küldték a találkozóra — felmérték, hogy statisztaszerepet szán nekik Băsescu. Liviu Negoiţă pedig a rendező megbízásából folytatja az önmagában való játszadozást: nemzeti egységkormányt akar alakítani, miközben csak egy párt támogatja, majd maga is konzultációra hívja a pártvezetőket.
Klaus Johannis kinevezésének elutasításával az államfő elszalasztotta annak lehetőségét, hogy ellenfelei orra alá dörgölhesse: az ország érdekei előbbrevalók számára a politikai játszmáknál, és bebizonyítsa, képes tiszteletben tartani a demokrácia szabályait. Játékosszenvedélye azonban végzetesnek bizonyulhat: a játszma során ugyanis nem csak ellenfeleitől, de a közönségtől is egyre távolabb kerül az államfő. A színdaraboknak ugyanis már évszázadok óta megvan a maguk helye — és az egyetlen demokráciában sem az államelnöki hivatal.
