Csupán a tévében látható jelenettel kezdődött ez a hét: védősisakkal, pajzzsal felszerelt, könnygázbombát sűrűn használó csendőröknek kellett biztosítaniuk a törvény végrehajtását. A történet Sepsiszentgyörgyön az őrkői telepen játszódott le.
A Váradi József és Bartalis Ferenc vértanúk vesztőhelyének közvetlen szomszédságában, a ritkás fenyőerdőben két ház is ,,kinőtt" az utóbbi időben. Bár túlzás háznak nevezni az egyszobás tákolmányokat, mégis azok: emberek laknak bennük. Hogy az Őrkőn bármiféle engedély nélkül építkeznek, azon senki nem csodálkozik, de hogy a vesztőhelyhez közelebbi kulipintyó mégis állt, az már elgondolkodtató: a család ugyanis, amelyik felépítette, korábban az elkerített emlékműhöz még közelebb, egy másik viskóban lakott, melyet néhány évvel ezelőtt az önkormányzat lebontatott. A vesztőhely ugyanis műemlék, környezetében nem szabad építkezni — emiatt rendelte el a város polgármestere a két ház mostani lebontását is. A műveletet jogi procedúra előzte meg, a másodszor is rossz helyre építkező családot s a példájukat követő szomszédját a városháza felszólította, határidőn belül bontsák le házukat. Ők azonban jószántukból semmit nem tettek — ezért kellett hétfő reggelre megszervezni a bontást.
A történteket Hadnagy István, a közösségi rendőrség vezetője mesélte el lapunknak. Kora reggel a telep közösségi háza mellett gyülekeztek: egy osztag csendőr, a közösségi rendőrség minden bevethető alkalmazottja és a városi kertészet emberei, illetve munkagépei. A beavatkozást a másodszor is törvénytelenül felépített háznál kezdték: elmondták, miért mentek, de mert a családfő azzal fenyegetőzött, hogy inkább magukra gyújtja a házat — feleségével, két gyerekével lakott benne —, erőszakkal kellett kivinni őket. Miközben a kertészet munkásai mindent kihordtak az egyetlen szobányi lakásból, a telep lakói megneszelték, mi történik, s elkezdtek gyülekezni a közösségi rendőrök és a kertészet munkásai körül. Egyre agresszívebbekké váltak, előkerültek a kaszák, fejszék, szitkozódtak, átkokat szórtak. A közösségi rendőrök kordont vontak a lebontandó ház köré, ekkor a már több százas tömeg elkezdett köveket gyűjteni, aztán megpróbálták áttörni a kordont, s hogy a közben a bontást elkezdő traktort megakadályozzák, köveket dobáltak. A közösségi rendőrség gyenge felszereltsége miatt — alig néhányuknak jut védősisak, pajzsuk is csak mutatóban van kettő-három — ekkor kérte a csendőrök közbelépését, akik felfejlődve, pajzsaik takarásában szorították vissza a tömeget, de mert a házak közül, fák mögül egyre nagyobb kövek repültek feléjük, könnygázlövedéket is kellett alkalmazniuk. Így fejeződött be az első ház lebontása, aztán következett az oldalban kissé fennebb levő épület. Ennek lakói nem tanúsítottak ellenállást, a tömeg viszont nem oszlott fel, a második ház bontása is folyamatos kőzápor és az arra adott könnygázbombázási válasz közepette zajlott le, majd a visszavonuláskor is a csendőrségnek kellett fedeznie a munkagépek és az alkalmazottak távozását. Végül személyi sérülés, a gépekben esett kár nélkül zajlott le az akció. Kérdésünkre, hogy fényképen, felvételen örökítették-e meg az utcai harcokra emlékzetető jeleneteket, Hadnagy István azt válaszolta: túl elfoglaltak voltak azzal, hogy testi épségükre vigyázzanak, hiszen a közösségi rendőrség speciális védőfelszerelés nélküli alkalmazottait komoly veszély fenyegette, olyan méretű kövekkel dobálták őket, melyek életveszélyes sebesüléseket is okozhattak volna.
