És érvelt is szépen, lágy hanghordozással felvetése mellett, bizony Isten, szívhez és észhez szólóan. Hogy eljött már az ideje átlépni az etnikai konfliktusokon, mert ám-lám eme belviszályok miatt fut Háromszékről minden befektetésre ácsingózó nyugati mágnás, meg egyébként is csak rosszakaróink hintik, hogy itt bajok lennének, mert mi jól tudjuk, semmi, de az égvilágon semmi bibi, hiszen mi jól megvagyunk egymással, és még jobban meglennénk, ha az Erzsébetet átírnánk Egyetértésre, és még valami szép térplasztikai alkotást is elhelyeznénk a parkban, és akkor a park az immáron megváltozott nevén túl eme szoborféleség üzenetével és monumentalitásával is hirdethetné a szép gesztust. És így tovább, profi ügyvédi szöveg, épp csak a megfelelő törvénycikkelyekre való hivatkozások hiányoztak belőle. Mondom: jó védőbeszéd. Csak egy kicsit hamisan hangzik annak a szájából, ki a Kovászna megyei román civil szervezetek fejeként maga gyártott az elmúlt évek során nem egy olyan beadványt, mely az itteni románság elnyomatását, hátrányos megkülönböztetését és hasonlókat ,,tárt fel". És nyilván, e beadványokat nem a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak címezte.

De hagyjuk a képviselő urat, ő csak azt teszi, amit jó románként tennie kell (?). Nemzettársai tesznek ennél többet s másabbat, cifrábbat, ha úgy tetszik. A példák sorából csak néhányat. Pár esztendeje, egész pontosan 2004. november 23-án, az Erdélyben akkor már 145 esztendeje a Magyar Tudomány Napjának tartott ünnepen a város Lósy Schmidt Ede hajdani mikós diák, későbbi technikatörténész, a budapesti Magyar Műszaki Múzeum alapítója és első igazgatója, az első magyar nyelvű műszaki szótár szerkesztője tiszteletére emléktáblát szándékozott elhelyezni Sepsiszentgyörgy e jeles fiának szülőházán, a mai Constantin Brâncuşi-iskola falán. E valóban szép és bármiféle nacionalista felhangtól mentes ünnepséget akadályozta meg fent említett képviselő padtársa, civilben az iskola igazgatója, majd rá néhány napra, mikor a táblaavatóra mégis sor kerülhetett, valami félelmetes, általunk Sepsiszentgyörgy fekete márciusának nevezett tiltakozást szervezett, kivezényelve a tanoda eltévelyített diákjait, akiket azzal a maszlaggal etetett be, hogy az emlékállítás elmagyarosítási kísérlet lenne.

Másik példa. Évekkel ezelőtt a Váradi József utcai ortodox templom falára — ez az az istenháza, melyet a város műemlékként szeretett volna megjelölni, de a pap nem engedte felszerelni a román, magyar és német nyelvű réztáblát a templomra, majd mikor közterületen, a temető kapuján kívül helyeztette el a városvezetőség, a magyar feliratot fekete festékkel mázolták le — hangszórókat szereltettek, melyekből vasárnaponként szép tisztán és messzire hangzóan szól a prédikáció. A környék némely lakója szóvá tette a pópának, miért és mire fel a kihangosítás, hiszen annyi híve sincs, hogy a templomot megtöltse, nem kell tehát a nem lévő kint rekedtek kedvéért a környék csendjét zavaró hangosítás. Azóta az istentiszteletek alatt csendőrök ácsorognak a templom előtt, vigyázzák a... nem is tudom, mit.

És folytatható a sor a végtelenségig a megye gazdasági fellendítését segíteni szándékozó egyesület bejegyeztetésének akadályoztatásától a legutóbbi, szintén nem az egyetértésről szóló tettig, a megyecímer kikezdésééig. Mit mondhatnánk ezek után? Hadd maradjon csak az Erzsébet, az Egyetértést hagyjuk akkorra, mikor lészen is.