Az unió célkitűzése máris visszhangra talált a XIII. Olimpiai Kongresszuson, ahol egyik igen fontos megállapításként fogalmazódott meg: a rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára.

Elengedhetetlenül — mert az unió országaiban a 18 éven aluli fiatalok mintegy 60 százaléka csak a kötelező iskolai testnevelési órákon (figyelem, a csak a testnevelési órákra — szerk. megjegyzés —, már csak azért is, mert nálunk csökkentették a tornaórák számát!!!) sportol, mozog, ami semmiképp sem elégíti ki mozgásigényüket. A mozgásszegény életmód pedig észrevétlenül is az elhízáshoz vezet, különösen, ha ehhez párosul az egészségtelen táplálkozás is. Nem csoda tehát, ha a fiatalok jó 30 százaléka túlsúlyos, ez pedig az évek múltán könyörtelenül a különböző szervi megbetegedésekhez vezet.

A fentiekhez csatlakozik az örök igazság: A sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, ugyanakkor létfontosságú szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben.

Az Európa felett egyre erőteljesebben kibontakozó szemléletváltás, ha lassan is, de biztosan elérkezik hozzánk. Fel kell készülnünk fogadására, alkalmazására! Önkéntelenül tevődik fel a kérdés: Hol tartunk ma?

Igen... Hol tartunk ma? Ezzel a gondolattal indítottuk sorozatunkat, mely ki fog terjedni iskoláink, falvaink, városaink sportéletére. Sepsiszentgyörgy sportéletének bölcsőjében, a

Székely Mikó Kollégiumban

kezdtük körsétánkat. Ott, ahol annyi sok sport dajkára talált, hogy aztán ,,fiatallá, felnőtté válva, megerősödve" dicsőséget szerezzen a kollégiumnak, a városnak. Bizonyítékul hadd emlékeztessünk a Petrás György testnevelő tanár vezette Székely Mikó Kollégium csapatának győzelmére az országos tornaverseny döntőjén. 1905-ben a budapesti Millenáris versenypályáján az ország 121 iskolája 5000 tanulójának vetélkedője így ért véget: 1. Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 14,7 pont, 2. Debreceni Református Kollégium 13,9 pont, 3. Temesvári Állami Főreálgimnázium 13,9 pont, 4. Szegedi Állami Főgimnázium 13,8 pont, 5. Selmecbányai Evangélikus Főgimnázium 13,7 pont... És folytathatnók a sort a sportágak befogadásával, felkarolásával, a város sportéletének támogatásával, olyan tehetségek elindításával, akik az Olimpiai Játékokon, világ- és Európa-bajnokságokon öregbítették a Székely Mikó Kollégium és Sepsiszentgyörgy hírnevét, gondolunk itt az 1928-as amszterdami olimpián részt vett atlétákra, Péter Lászlóra, Dávid Józsefre, az 1932-ben öttusában és vívásban szerepelt Benkő Tiborra, a többszörös világbajnok kézilabdázóra, Radó Ilonára, Ugron Jozefinára, az Európa-bajnokságokon dobogó közelbe került kosárlabdázóra, Simon Margitra, s arra a sok-sok labdarúgóra, akik az évtizedek során labdarúgásunk büszkeségei voltak.

A kollégium és a Református Líceum udvarára lépve mellbe vágott a látvány. A tegnap még aszfaltozott kézilabdapályának csak a hamva látszik, kimagasló kanálistetővel, gödrökkel tarkítva. A kézilabdakapuknak nyoma sincs, kosárlabdapalánkból is csak egyet látni, az egykori távolugrógödör helyén egy épület fala emelkedik. Itt a kollégium udvarára néző, termopánozott ablakok üvegeit nem fenyegetheti a labda, mert itt labdázni balesetveszélyes. De hát akkor hol sportolnak a mikósok? — vetődik fel a kérdés... Minden bizonnyal a tornateremben, amely 1968-ban (azóta ismerem) még a sportiskola tornászainak ,,műhelyéül" szolgált, itt kosarazott az első B-osztályos férfi kosárcsapat, a Tudomány, itt a női csapat is, itt kézilabdáztak... Akkor jobb, nagyobb sportterem nem volt a városban... Aztán bent megtudom a testnevelő tanároktól — Dobricza Áron, Latzin Edit, Kiss András, Jakab Benke Hajnal —, amit már egyébként kósza hírként hallottam, hogy lebontás előtt áll. Na de addig is, ha a szükség úgy kívánja, egyszerre két-három osztály is ,,dolgozik" párhuzamosan. A mellette lévő ,,kis teremből" aztán megnézhettem a város felett úszó sötét felhőket.

— Lebontás előtt áll, ez nem titok, de mikor bontják? — hangzott a kérdés.

— A tervek szerint áprilisban — hangzott az egybecsengő válasz — lebontják mindkettőt, és szeptemberre felépítik. Négyszintes lesz, az alagsorban két erőterem, a földszinten helyet kap egy multifunkcionális (gyűlésre, sportra alkalmas) terem, az első emeleten a tornaterem, a tetőzetén pedig egy műfüves minifocipálya.

— Gondolom, lesz szertára, fiú-, leányöltözője fürdővel ellátva, tanári szobája, mert ezekről nem tettetek említést.

— Amikor kikérték véleményünket, mindezeket elmondtuk, sőt, azt is, hogy az alagsorban legyen helye egy-egy állandó jellegű pingpong- és sakkteremnek, hogy ne kelljen minden óra előtt asztalt szerelni, majd óra után elrakni. A végső tervet viszont nem mutatták meg.

— Így akkor nem tudjátok, mekkora lesz?

— Gondoljuk, akkora, hogy legalább egy kosárlabdapálya beleférjen.

— Mi lesz a többi labdajátékkal? Mert a kollégiumnak már nincs Újvárosi kertje, a futópályával körülvett két régi kézilabdapálya helyén ma törvényszék áll, marad a Mikó Imre szobra mögötti városi park, de ott labdázni nem lehet, legfeljebb az aszfaltfutást gyakorolhatjátok... Na de gondolom, jobb a helyzet a felszerelés terén.

— Így van, a két évvel ezelőtti pénzdömping jóvoltából mindenünk van, amire egyszer szükségünk lehet.

— A Mikót mennyiben érintette a válság szele által kirobbantott leépítési hullám?

— Megkaptuk a minimális óraszámot (16), és mindenikünknek van négy sportköre. Az opciós órákat, sajnos, elvették mind a kollégiumban, mind a Református Líceumban. Ezek azok az órák, amelyeket a gyermekek kértek — úszás, labdajátékok —, így aztán érthető, ha a szülők és a gyerekek oldalán nagy az elégedetlenség. Nagy, mert diákságunk megőrizte a Székely Mikó Kollégium évtizedeken át létező sportszellemiségét, jó részük az iskolai testnevelési órákon túl is sportol, minden sportrendezvényen ott van. Azt viszont valljuk be, hogy hiányzik az igazi motiváció, mint amilyen volt a dunaújvárosi Magyar Gyermekek Fedett Pályás Atlétikai Világtalálkozója, vagy amilyenek voltak a kiskunhalasi, csopaki, békéscsabai sportvetélkedők, ezekre odafigyeltek, ezekre készültek, ráhangoltak a gyerekek. És motivációnak számított a testnevelés érettségi tantárgyak közé sorolása is. Ez megszűnt... Na de született egy új motiváció: a megyei döntőkön a dobogósok a serleg és az oklevél mellé pénzjutalmat is kapnak. Ebben a világban ez ösztönző.

— Említettétek, hogy a mikós diákok őrzik a kollégium sportszellemiségét, megjelennek minden sportrendezvényen. Ezek szerint komoly versenynaptárotok van.

— A megyei tanfelügyelőségnek és az iskolánknak van, de a minisztérium országos sportkalendáriuma még nem készült el. Atlétikában már a megyei szakaszon is túl vagyunk, kispályás labdarúgásban megrendeztük az osztályok közötti bajnokságot, a sportigazgatóság műfüves pályáján és a Szabó Kati Sportcsarnok mögötti sportteremben. A döntők vannak még hátra. Szerencsénkre a két előbb említett létesítmény kisegített a bajból, ingyen és bérmentve megoldotta pályagondunkat.

— Akkor nézzük tevékenységetek pénzes oldalát. Ki fedezi?

— A versenyek megyei szakaszára az iskola kérésére a megyei tanfelügyelőség adja a pénzt, a többi versenyre az iskola állja a költségeket, na meg a tagsági díjak. Tény, hogy a versenyre utazásért nálunk a gyerekek még nem fizettek, a költségek fedezését az iskola és a tanárok mindig megoldották. Na meg a támogatók, mert mi tagadás, a ma vállalkozó egykori mikós diákok nem varrják be zsebüket, nem felejtik el, hol jártak iskolába. Ezért ezer köszönet és hála nekik.

Nagyon vegyes — pozitív és negatív előjelű tapasztalat keltette érzelmekkel léptem ki a Székely Mikó Kollégium és a Református Líceum kapuján. Nem tévedek, ha azt mondom, két bába között haldoklik a gyermek! Egyáltalán nem hiszek abban, hogy a Székely Mikó Kollégium ebben az állapotában az európai új irányzat bölcsője és a város sportéletének zászlóvivője lesz, mint hajdan volt.