Ezekből a legbizarrabb, egymást túllicitáló, egymásnak ellentmondó, egymást pocskondiázó szövegekből és az arckifejezésekből láthatja, a testbeszédből megértheti, hogy a széltoló kinézésű vagy a smasszer svádájú figura is szédíti, smárolja, a lábáról akarja levenni, és ha alkalma van rá, meg is erőszakolja. És, képletesen szólva ,,teherbe is ejti". Majd. Miután az ígéretek füstbe mennek. Természetesen ez alól van (ritka) kivétel is, de szinte bizonyosak lehetünk, hogy ezeknek a kivételeknek nincs nagy esélyük — ha csak csoda nem történik —, hogy a második körbe és onnan elnöki befutó-bejutó helyre kerüljenek.

Mi, a kisebbségi sorsban is egymásnak esők akár derülhetnénk is ezen a politikai kalamajkán.

Van ilyen is. Ismerősöm a minap fotózott le valahol egy választási szórólapból összeollózott kép- és szövegmontázst (lásd az 5. oldalon), amelyen az egyik metszett fejbúbú jelöltet szembesítette az általa több ízben is megtagadott autonómiaigényünkkel, majd a lapot becsempészte a barátja portájára. Derűnket az is indokolná, hogy a mi jelöltünk eleve nem lehet befutó ezen a politikai tájfutóversenyen. Így hát nyeregben vagyunk. Legalább addig legyünk humorunknál, amíg nem verik fel lábunkra a patkót.

Mert most igencsak simogatnak, dédelgetnek. Olvasom a lapunkban is közölt reklámban a minden hájjal megkent, néha humoránál lévő, ellenfelei és barátai orra alá sok borsot törő Kapitány rafinált szövegeit. Most éppen azokat a falovakat nyergeli, amelyek a mezei hadak számára rendkívül tetszetősek: elkergetni a fél parlamentet, a spájzot egybevágni a kamarával — igaza is van, minek két kamara, ha mindkettőben csak romlott muratúra és pancsolt murci van —, szóval miután a zsoldos- és az álellenzéki sajtó segítségével sikerült lejáratni az ország legszentebbnek képzelt intézményét, mondjuk ki, hogy ennek felét el kell csapni, és mindenki örül.

A Kapitány a nekünk, magyaroknak szánt szövegelésében már sokkal rafináltabb. Egyik, a mi köreinkben is hitelesnek és a legsikeresebbnek ítélt hívével mondatja ki és kiáltatja világgá, hogy az autonómia brutális és arrogáns elutasítása — figyeljünk a cizellált fogalmazásra! — ,,csak arculatjavító játék" volt.

De abban azért van valami igazság, hogy ha az autonómiát ellenünk nevelt népére való tekintettel a decentralizációval helyettesíti, még mindig jobb, mintha ezt sem tenné.