Hogyan szavazzunk vasárnap - Farkas Réka

2009. november 20., péntek, Közélet
Sok szó esik arról, hogy vasárnap elnökválasztás lesz, ám kevesebbet hallani az ezzel párhuzamosan zajló népszavazásról.

November 22-én a lakhelyünkhöz tartozó választási körzetben voksolhatunk (ezek Háromszéken többnyire ugyanazok, mint a nyári EP- vagy a tavalyi parlamenti választásokon). Ha más településen tartózkodunk, akkor csak a speciális körzetben szavazhatunk, és saját felelősségre nyilatkoznunk kell arról is, hogy máshol nem éltünk választási jogunkkal.

Szavazni csak személyazonossági igazolvány felmutatásával lehet. Ezúttal két listát kell aláírnunk, egyikért az államelnöki szavazólapot vehetjük át, másikért a népszavazás két kérdését tartalmazó külön lapokat. Jól fontoljuk meg, ha visszautasítanánk az elnökválasztási vagy népszavazási voksolást, mert később már nem térhetünk vissza, hogy mégis meggondoltuk magunkat — már nem lesz jogunk szavazni. A népszavazásnál sem dönthetünk úgy, hogy csak egyik kérdésre kívánunk válaszolni, kötelesek vagyunk mindkét lapot átvenni, és éppen ezért helyesebb, ha rányomjuk pecsétünket, mert másképp akár meg is hamisíthatják az üresen hagyott nyomtatványt.

A referendum két kérdését tartalmazó papíros közül az elsőt feketével nyomtatták, és az a kérdés áll rajta, szeretnénk-e, ha a jelenlegi kétkamarás parlament helyett egykamarás parlament működne Romániában. Ez azt jelentené, nem lenne külön szenátus és képviselőház, csak ez utóbbi. A magyar szervezetek: az RMDSZ és az MPP egyaránt a jelenlegi rendszer megtartását tartja jobbnak, a szenátus jogkörének átalakításával. Ha egyetértünk az általuk javasolt megoldással, a NU (nem) kockába kell pecsételnünk.

A referendum során feltett másik kérdést kék színnel nyomtatták, és a honatyák számának csökkentésére vonatkozik, ha sikeres lesz a népszavazás, és elfogadják az erre vonatkozó törvényt, a jelenlegi 471 képviselő és szenátor helyett legfeljebb 300-an tevékenykednének majd. Ebben a kérdésben az RMDSZ a jelenlegi szám megtartása mellett érvelt, az MPP jónak találná a csökkentést, úgy vélik, az EU-s gyakorlathoz képest Románia túlképviselt. A DA (igen) azt jelenti, hogy kevesebb képviselőt szeretnénk, a NU (nem) a jelenlegi létszám megőrzése mellett foglal állást.

Az elnökválasztás esetén egyszerűbb a dolgunk, abba a kockába kell ütnünk a pecsétet, amelyben az általunk támogatott jelölt neve szerepel. Ha a kereten kívül kerül a pecsét, vagy többször ütjük rá, a szavazólap érvénytelen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1218
szavazógép
2009-11-20: Közélet - x:

Homályos döntés (Mi lesz a fizetésekkel a baróti Goscomnál?) - Hecser László

Közel három hónap után tegnap ismét összeült Barót város tanácsa. Hogy miért nem ülésezett ilyen hosszasan az önkormányzat, arra magyarázat helyett Nagy István polgármester csak annyit jegyzett meg: az elmúlt időszakban egy tanácstag kérte, hívják össze a testületet, a felvetett kérdés azonban más módon is megoldható volt, az újság pedig azt ír, amit akar.
2009-11-20: Közélet - x:

Jelöltek és jelöltebbek

Felháborodottan tiltakozik az államelnök-jelöltek nyilvános vitájának leszűkítése ellen Kelemen Hunor.