A Szivárvány énekel
Újabb évadát nyitotta meg az uzoni szabadegyetem. Harminc éve majdnem rendszeresnek mondható vendégük vagyok, ezeket az összejöveteleket mindig is fórumként érzékeltem, ahol az „átkosban" is bizalmas együttlétben megbízható emberek sokasága előtt tiltott témákról is lehetett véleményt cserélni. Az idén hangulatában volt más a megnyitó, mint a megszokottak.
A rendezvényt megelőző két napon át a 15. évfordulóját ünneplő uzoni Szivárvány Női Kar is megjelent úgy, mintha éppen a színpadról lépett volna át az iskolai könyvtár és az első osztályosok egybevágott tantermébe, népfőiskolát nyitó éneklésével ünnepélyességet sugárzott, olyan természetes bensőségességgel, mintha nem is a jelenlevőknek, hanem önmaguknak énekelnének.
Ez a bensőségesség aztán rásugárzott az est egészére, meghatározta annak hangulatát, s az önmaguk megéneklése a magunk kibeszélésébe siklott át, családias, baráti hangnemben szólhattunk a napokban kopjafaállítással ünnepelt Beke György és Uzon meg a jelenlevők személyes kapcsolatainak élményéről, még a könyveim bemutatása is belesimult ebbe a témaláncba.
A műviség, erőltetettség, a szervezés izzadságszaga teljességgel hiányzott, ellenkezőleg: mívessége, illata, fűszere is volt a dalban-szóban elhangzottaknak.
Sportarénás nyelven szólva: szép volt, asszonyok, szép volt, férfiak! Persze, lehettünk volna többen is — majd a következő alkalomkor —, de ahogy magamban visszapörgetem az est képét, magamtól kérdezem: hová és mire ültették volna le a nagyobb számú résztvevőt?
