Csodaváró nemzet ez a román! Miután húsz év alatt többfajta, más-más politikai, emberi beállítottságú miniszterelnököt kipróbált, néhányat el is fogyasztott, most, a huszonegyedik század elején a XIX. századi román történelem egyik sikertörténetét, a Hohenzollern-Sigmaringen német hercegi család Karl nevű fiának román trónra helyezését próbálja megismételni Klaus Johannis szász származású szebeni polgármester miniszterelnöki székbe ültetésével.
Crin Antonescu érveit értjük, ezen a korrupciótól szaggatott, rossz kormányzástól tönkre tett országon csak teljesen másfajta országvezetés, a közügyekhez való gyökeresen új viszonyulás segíthet. S ennek záloga Erdély egykori szász fővárosának, Hermannstadtnak az első embere. Megeshet, Crin Antonescu nem téved, olyannyira romlott és tehetségtelen a jelenlegi román politikai elit, hogy megújításához német segítséget kell igénybe venni. S igen dicséretes, hogy most már nemcsak a liberális pártvezér, de Mircea Geoană szocdem elnökjelölt emberei kórusban ugyanezt mondogatják. De mert a román politikai elit valóban romlott, csak önös érdekeiért képes harcolni, engedtessék meg nekünk, hogy e jelenlegi összhangot kissé kételkedve szemléljük. Klaus Johannis eddigi munkája azt mutatja, hogy tehetséges ember. Nagyszebent sok német és román kormánypénzzel felújította, s ami ennél lényegesebb, működőképes várossá tette. Arrafelé alig van munkanélküliség, hála a betelepedett külföldi tőkének még ebben a pénzszegény világban sem csökkent a város bevétele, az önkormányzat, az intézmények jól olajozott szerkezetként működnek, kitűnőek a város külkapcsolatai, Johannist ismerik Berlinben, Brüsszelben, Párizsban, Luxemburgban — ahonnan állítólag családja származik. Független, szuverén ember, komoly, szűkszavú, és eddig legalábbis senki bábjává nem vált. Kétségtelenül más, mint bármelyik, politikai harcban elkopott ismert román politikus. De hogy meg tud-e birkózni ezzel a politikai elittel, hogy valóban független és szakmailag kifogásolhatatlan minisztereket tud-e majd kormányába kinevezni, s ha mindezt megcselekszi, lesz-e olyan parlamenti többség, mely fenntartás nélkül támogatja, az a jövő zenéje. Igaz, addig még Geoanănak győznie kell, nemcsak az elnökválasztásokon, hanem utána a pártjával való várható összecsapásokban is. És Crin Antonescuéknak, az RMDSZ-nek, a nem magyar kisebbségeknek, talán húsz év után először, önzetlenül, de tisztességesen oda kell állniuk egy kormány, egy miniszterelnök mellé. Mert a csodavárás már nem elég.
