Virtuális boncolás

2009. december 2., szerda, Magazin
Egy svájci orvoscsoport é­ven­te körülbelül száz olyan boncolást végez, amelynek során nem nyitja fel a holttestet, hanem háromdimenziós optikai szkennerrel állapítja meg a halál okát. Az eljárást virtopsziának, azaz virtuális autopsziának (boncolásnak) nevezték el.

Michael Thali, a Berni Egyetem professzora kollégáival fejlesztette ki a rendszert, amelyet 2006 óta alkalmaznak a svájci fővárosban a váratlan vagy nem természetes okokból bekövetkezett elhalálozási esetek okának kiderítésére. A módszer az esetek 80 százalékában bizonyult hatékonynak. ,,A test felnyitása nélkül az esetek 60―80 százalékában meg tudjuk állapítani a sérüléseket és a halál okait” ― magyarázta Michael Thali.
A virtuális boncolás előnyeit sorolva a professzor rámutatott, hogy az eredményeket a számítógép szolgáltatja, így a digitalizált adatokat a világhálón el lehet juttatni a vizsgálatot kérő intézményeknek, szakembereknek. A virtuális autopszia körülbelül fél órát vesz igénybe. Az elhunytat a vizsgálóasztalra helyezik, ahol a robotkar által mozgatott szkenner, amely nem nagyobb egy cipődoboznál, ,,le­tapogatja” a test kontúrjait. Az eredményeket számítógép értékeli ki.
,,Jelenleg Bern az egyetlen hely a világon, ahol a felület szkenneres letapogatását komputeres tomográfiával, mágneses rezonancia vizsgálattal, valamint post mortem (halál utáni) érfestéssel (angiográfiával) és biopsziával (szövetmintavétellel) ötvözzük” ― hangsúlyozta Thali. A rendszer kiépítésének költségei meghaladták a kétmillió svájci frankot (5,5 millió lejt). A rétegfelvételeket készítő komputeres tomográf (CT) kimutatja a csontváz sérüléseit és az agykárosodást, a mágnesesrezonancia-vizsgálat viszont a lágyszövetekről szolgáltat árnyaltabb képeket. Az angiográfia révén a tudósok az erek belsejébe ,,leshetnek” be. ,,A rendszer nagy előnye, hogy nem kell a testen vágásokat ejteni, roncsolni azt, hanem háromdimenziós felvételek alapján kórismézünk” ― mutatott rá a professzor, hozzátéve, hogy a rendszert már alkalmazza az amerikai hadsereg is.
Kezdetben a módszer iránt kevés érdeklődés mutatkozott, ám jelenleg a berni orvoscsoporthoz még Ausztráliából és a skandináv országokból is érkezik megkeresés. A rendszer minden előnye mellett a virtopszia azonban aligha szoríthatja ki a ,,hagyományos” boncolást. ,,Alkalmazhatjuk a virtuális boncolást közlekedési baleset áldozatánál, ám az új influenzában elhunyt esetében nem” ― összegezte Thali.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-02: Magazin - x:

Honfoglalás kori aranylelet

Ritkaság számba menő, honfoglalás kori leletet, aranyból készült szem- és szájfedőket találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei egy lovas sírban, a Sze­ged melletti Öt­halmi dombon.
2009-12-02: Magazin - x:

Matyó mintás japán bélyeg

Matyó minta is megjelenik azon a bélyegkülönlegességen, amelyet Magyarország és Japán közösen bocsát ki a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 140. és az újrafelvétel 50. évfordulója alkalmából.