Robotolimpiát terveznek

2009. december 2., szerda, Magazin
Emberszabású robotok olimpiáját tervezi a kínai Harbin városa. A 2010-ben rendezendő játékokon a tradicionális ,,sportágak” mellett takarítást és más, a gépekhez jobban illő versenyszámokat is indítanak.
A robot­olimpia szabályai szerint a versenyen tilos a kerék használata, illetve csak olyan gépek indulhatnak, amelyeknek az emberekhez hasonlóan két lábuk és kezük van. A szervezők a világ több mint száz egyeteméről várják a jelentkezőket, a verseny pontos időpontját viszont még nem hozták nyilvánosságra.
Az olimpiát azért tartják Harbinban, mert a helyi műszaki egyetem ad otthont annak a kutatócsoportnak, amelynek emberszabásúrobot-fut­ball­csapata már igen jó eredményt ért el ― olvasható a BBC hírportálján. Hung Zsung-ping, a Harbini Műszaki Egyetem professzora szerint a versennyel kívánják serkenteni a fejlesz­tést, illetve a sokoldalúbb, segítő­készebb robotok gyártását.
A technika fejlődésével a robotok versenynaptára is egyre sűrűbb lesz. A kínai verseny riválisát, a Robo­Gamest jövő áprilisban Kaliforniá-ban rendezik meg, a Bécsi Egyetem Roboexotica fesztiválján pedig azok a robotok mérhetik majd össze tudásukat, amelyek képesek koktélt keverni, tüzet adni vagy a bárok vendégeivel kedélyesen csevegni. A robotok 2010-es világkupáját Szinga­púrban tartják, az idei versenyen harmincöt ország négyszáz csapata volt jelent.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-12-02: Magazin - x:

Matyó mintás japán bélyeg

Matyó minta is megjelenik azon a bélyegkülönlegességen, amelyet Magyarország és Japán közösen bocsát ki a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 140. és az újrafelvétel 50. évfordulója alkalmából.
2009-12-02: Magazin - x:

Hogy mik vannak!

Benzinkutyás kiszolgálás

Benzinkutas kutya szolgál egy üzemanyagtöltő-állomásnál az Egyesült Államokban, de nem őrző-védő szolgálatban, hanem pultosként.