Antal Árpád polgármester ugyan magának tulajdonítja az RMDSZ és a MPP városi szervezeteinek 2008-as koalícióját, melyet most tizenhat hónap után ő is bontott fel, az igazság azonban az, hogy a választások kialakította erőviszonyok teremtettek olyan, eddig nem volt helyzetet a tanácsban, melyből másként akkor nem tudott egyik fél sem kiutat találni.

Mint ismeretes, a 2008-as helyhatósági választásokon az MPP nagyot lépett előre a megszilárdulás útján, a magyar helyek több mint fele neki jutott, az RMDSZ pedig nyolc képviselővel, amire eddig itt nem volt példa, a második helyre szorult. Az eredmények jól tükrözik, mennyire megváltozott a megyeszékhelyen a közvélekedés a fennforgó politikai szervezetekről, amit jelez az is, hogy bár Antal meggyőző többséggel nyerte el a polgármesterséget, az MPP-jelölt sem szerepelt rosszul. A merőben új erőviszonyok láttán meg is szeppent a győztes jelölt, és egy koalíciós ajánlattal próbálta meg elvenni a várhatóan éleződő belső harc élét. Persze, nem lehet azt sem kizárni, hogy amolyan átmeneti taktikázásnak szánta csupán, míg pozícióját megszilárdítja.

Az MPP szintén a helyzet foglyaként viselkedett, amikor az egyenlőtlen ajánlatot elfogadta, azt ugyanis lehetetlennek érezhette, hogy a mai román képviselőkkel fogjon össze az RMDSZ ellenében. Többet az alpolgármesterségnél elérnie úgysem lehetett volna, azt pedig Antal készen kínálta neki.

Így alakult ki az a furcsa koalíció, mellyel mára bizton állíthatjuk, tulajdonképpen egyik fél sem volt elégedett, amolyan kényszermegoldásként azonban elfogadta.

Igen ám, de a polgármester továbbra is magánál tartott minden kezdeményezést. Látványos központfelújítással, energikus vezetési módszerekkel iparkodott népszerűségre szert tenni, nagy médiaszereplésbe kezdett, saját tulajdonú szerkesztőségei (rádió, lap), melyeknek nem kis részük volt választási sikereiben, még céltudatosabban törekedtek imázspolitikájának kiszolgálására.

Így történt, hogy Antal Árpád finnyássága, amivel jobbnak látta korábban nem a románok támogatását igénybe venni, mára elmúlt. Annyira hogy maholnap azokat teszi meg döntőbírónak a magyarok vitáiban, s döntésének egész átgondolatlansága ebből világlik ki a leginkább. Kockázatos döntése persze belesimul az RMDSZ felső vezetése kíméletlen féltékenységű magatartásába, mellyel egyelőre az MPP ellehetetlenítésére, elsorvasztására tör, és mely még sok galiba okozója lesz, ha nem fékezik idejekorán meg egy, a magyar pluralizmushoz való racionálisabb közelítés jegyében. (Be kell előbb-utóbb látnia ugyanis, hogy a másik pártot nem a bajkeverés, pláne nem az egységbontás szándéka, hanem a magyar társadalom képviselet nélkül maradt rétegeinek igényei szülték, a megoldás tehát egyfelől a belső magyar ellentétek természetesként, legitimként való elismerése, másfelől kordában tartásuk lehet csupán. Ennek lesz eszköze egy magyar parlament megalapítása.)

Mindamellett a polgármester fennen hangoztatott felháborodása, mellyel az MPP igényeinek növekedését fogadta, tulajdonképpen saját kudarcából fakadt. Nyilván úgy gondolta, engedményeivel lekenyerezi az ellenfelet, és azzal amolyan csendestárssá teszi négy évre saját regnálásában.

Munkastílusa azonban hamar tudomására hozta mindenkinek, hogy az eredményeket kizárólag magának tulajdonítja — érdemes az imázsiroda által összeállított éves jelentés füzetét végigböngészni —, az MPP-nek pedig legfeljebb az elismeréssel nem járó gürcölés jut, a munkakörökből is csak az, mely befolyását nem növeli. Ami pedig a pénzelosztást illeti, nos, abból úgyszólván ki van zárva.

A sok szempontból furcsa koalíció hát meggyengült, és tulajdonképpen mindkét fél számára kényelmetlenné vált. Úgy hiszem, az MPP legfeljebb egy új, számára kedvezőbb, ha nem épp paritásos befolyáselosztás esetén lett volna hajlandó folytatni azt, az RMDSZ pedig pont ezt nem kívánta, miután a polgármester rájött, hogy a végrehajtó hatalom birtokában a másik felet teljesen ki tudja golyózni. Megnövekedett önbizalma ezt követően túlzásokra ragadtatta, leváltási törekvéseit keresztül is vitte, s ehhez indoklásképpen azt, ahogyan a másik fél a cinkosságot elutasította, konfliktusgerjesztésként bélyegezte meg.

Magam valószínűnek tartom, nem sok öröme fog telni győzelmében, olyan szövetkezésekre kényszerül ugyanis miatta, melyek a kétes taktikázás irányába vihetik el.

Úgy gondolom, az MPP-nek e kudarcos kísérletből az elnyert tapasztalat mellett annyi haszna mindenképpen származik, hogy amivel eddig nem rendelkezett, azt most fel tudja mutatni. Egy olyan potenciális polgármesterjelölttel lett gazdagabb Bálint József személyében, aki a következő választáson versenyképességben lekörözheti a tisztség mai birtokosát.

Nézetem szerint a két pártra a megmérkőzésen túl persze ennél is nagyobb feladat vár, amit alighanem országos vezérkaraiknak kell kimunkálniuk előbb: felszámolhatatlan ellentéteiket a viták nyílt vállalása mellett nemzetpolitikai keretek közé kell szorítaniuk.