A nagy sikerű Ábel után a kézdivásárhelyi színház művészei két új darabot próbálnak a Vigadó színpadán, a Csáki Csilla által rendezett Don Quijotét december 17-én, a szilveszteri kabarét pedig 31-én mutatják be. Az utóbbit Csapó György színművész és felesége, Adorjáni Zsuzsa rendezi. A művész házaspár az Ábel produkcióban már bemutatkozott a színházkedvelő közönség előtt, Csapó György Gergely, Ábel apja és Garmada, a zsidó szerepében, Adorjáni Zsuzsa pedig Ábel anyjának, Édesnek a szerepében nyújtott remek alakítást. A kabaré kettejük ötlete volt, melyben nem csak színészként, hanem rendezőként is bemutatkoznak.
Az egyik délelőtti próba előtt beszélgettünk Csapó György társulatvezetővel eddigi életútjáról, pályafutásáról, kötődéséről a városhoz és természetesen a hamarosan bemutatásra kerülő kabaréról.
— Nem vagy ismeretlen olvasóink előtt, mégis, kérlek, mutatkozz be.
Csapó György: Habár én 1961. szeptember 16-án Kolozsváron láttam meg a napvilágot, édesapám a vargavárosban született. Őseim is itt éltek. A sors úgy hozta, hogy 1979-ben Kolozsvárról Kézdivásárhelyre költöztünk, ahol két évig a mostani kantai Nagy Mózes Gimnáziumban jártam iskolába, majd 1980-ban az érettségi vizsga után sikeresen felvételiztem a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Akadémiára. A két év alatt rengeteg időt töltöttem a Vigadóban, tulajdonképpen a színművészi pályára itt készültem fel. Kezdő színészként 1985-ben a sepsiszentgyörgyi színházhoz kerültem. Már a főiskolán összeházasodtunk Zsuzsával. 1987-ben Kötő József, a kolozsvári színház akkori igazgatója mindkettőnket áthívott Kolozsvárra, majd 1988 januárjában hatnapos vízummal kimentünk Magyarországra. Habár nem terveztük, hogy kint maradunk, akkor nekünk úgy tűnt, Ceauşescu még száz évig fog élni, ezért nem tértünk haza.
— Tízéves szünet után ültetek vissza Thalia szekerére.
— 1996-ig Zsuzsával együtt a kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgoztunk. Kiléptünk, és civil foglalkozásba kezdtünk. A civil élet is egy iszonyatosan nagy színház. Időközben elvégeztük a ELTE felsőfokú kulturális menedzserképző szakát. Kilenc hónappal ezelőtt értesültem arról, hogy színház indul Kézdivásárhelyen. Tapasztalatom alapján az első reakcióm az volt, hogy felejtsétek el, nem szabad színházat csinálni. Az érdekes az volt, hogy amikor beszéltem Rácz Károly polgármesterrel és Ferencz Attila Vigadó-igazgatóval, meggyőztek szándékuk komolyságáról. Miután tisztáztuk, ennek csak akkor van értelme, ha attól függetlenül, hogy kik a színház létrehozói, tíz év múlva is működő teátrum lesz, s körvonalazódott a majdani színtársulat, úgy döntöttünk, felhagyunk mindennel, és hazajövünk. Mára meggyőződtem arról, hogy érdemes volt hazajönni, a közönség igényli a színházat, s ez a legfontosabb. Ez a színház élni akar: a nézőkért, és nem önmagáért. Erre a színpadra szabott terveimről azért nem beszélek, mert egyelőre annyira bizonytalan minden, hogy felelőtlenség lenne kijelenteni, öt év múlva itt nemzetközi színházi élet fog pezsegni. Fő célkitűzésem az, hogy az európai színházi világ tudomást vegyen arról: itt, Háromszéken létezik egy olyan színház, amely nem csak a helyi közösségnek tud dolgozni, hanem komoly művészeti produkciókat is teremt.
— Feleségeddel együtt rendezed a szilveszteri kabarét...
— Ez így igaz. És bár nem is tartom magam rendezőnek, a helyzet úgy hozta, hogy a kabaré prózai részét én állítottam össze. Adorjáni Zsuzsa ehhez hozzászerkesztette a zenei világot: orfeumdalokat, örökzöld operarészleteket, illetve a két világháború közötti Eisemann Mihály, Zerkovitz Béla és Ábrahám Pál dalai csendülnek majd fel a színpadon. Az igyekezet nagy, úgy érzem, januárban és februárban a színházi és főleg a kabarépiac eléggé halott. Piaci megfontolásból visszük színpadra a kabarét, mivel nagyon fontos, hogy az új esztendő első két hónapjában a társulatnak bevétele is legyen. Klasszikus nosztalgiakabarét, és nem modern politikai kabarét láthatnak a nézők. A kézdivásárhelyi bemutató után január 4-én Csíkszeredában vendégszerepelünk, majd a nagyobb felső-háromszéki községekbe és Barótra is elvisszük január folyamán. Rajtunk kívül fellép Deme Róbert, Ferencz Réka és Barabás Réka. Mivel a társulat többi tagja más produkciókban játszik, vendégművészeket is hívtunk, a sepsiszentgyörgyi Debreczi Kálmánt, Kalamár Györgyöt és Veress Lászlót, valamint a csíkszeredai Varga Sándort és Szabó Jenőt.
— Társulatvezetőként hogyan értékeled a színház indulását, konkrétan az Ábel sikerét?
— Az indulás számomra több, mint meglepő volt. Gergely László rendezőnek sikerült a darabot úgy vinnie színpadra, hogy a színészeknek lehetőségük adódott a maximumot nyújtani. Olyan előadást sikerült létrehozni, amire itt, Háromszéken szükség volt. A közönség mindenhol jól fogadta a darabot, ami számunkra nagy elégtételt jelent.
