Az adó látványos megemelése elégedetlenséget váltott ki a garázstulajdonosok soraiban, aláírásgyűjtés kezdődött, és többen Bokor Tibor szenátort is felkeresték panaszukkal. Pénteken a honatya rögtönzött sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját az ügyről. Elmondta: a napokban nagyon sokan jártak irodájában a 2009/178-as helyi határozattal kapcsolatosan, melynek értelmében 2010-ben a garázsok ára a jelenlegihez viszonyítva több mint tízszeresére nő. A szenátor a drasztikus emelést törvénytelennek és embertelenek tartja, mivel elsősorban a szegényebb réteget sújtja. Azt is közölte, megpróbált beszélni Rácz Károly polgármesterrel, arra kérve, hogy a soron következő tanácsülésen vonják vissza a határozatot, de a jelek szerint a polgármester nem hajlandó erre. Azért törvénytelen a határozat — hangsúlyozta Bokor —, mert kezében tart egy koncesszionálási szerződést, melyet 2002-ben iktattak, s annak 8. cikkelyében az áll, hogy a szerződés csak a két fél beleegyezésével módosítható. A honatya tudomása szerint a bérlőkkel a határozat meghozatala előtt nem tárgyaltak. Ha a határozatot nem vonja vissza a helyi önkormányzat, a szenátor a prefektúrához fordul, döntsék el ők, jogos-e vagy törvénytelen. Oda jutunk, hogy egy lakás adója kisebb lesz, mint egy garázsé, ami kissé furcsa — összegezett a szenátor.
Rácz Károlyt is megkerestük, aki kifejtette: az önkormányzat nem a saját feje után döntött, hanem mielőtt megállapította volna a garázshelyek jövő évi bérét, szakember felértékelését kérte, amit a testület egyhangú szavazattal fogadott el, ezért nézi értetlenül az ügyet. A szenátor által emlegetett szerződésből csupán három vagy négy van, azokat 2002 előtt kötötték meg, ezért nem módosulnak, a polgármesteri hivatal betartja a szerződésben rögzített feltételeket. Rácz szerint rossz döntés volt olyan szerződéseket kötni a garázstulajdonosokkal, amelyek több évtizedre érvényesek maradnak, és az önkormányzat nem tarthatja fenn magának azt a jogot, hogy a közterületekre épített garázsok bérét módosítani tudja. A jelenlegi 7, illetve 9 eurós évi bérek nem reálisak. A jövő évre a helyi tanács jóváhagyott 3 eurócent/négyzetmétert, amely a mai reális árat tükrözi. Az ellenben lehetséges — mondotta —, hogy a gazdasági világválság feltételei között alkalmazása nem időszerű, ezért a decemberi tanácsülés elé viszi javaslatát, hogy napolják el az alkalmazást.