A civilben üzletember Gábor Imre a lendületesen érvelő, biztos fellépésű, még fiatalnak számító emberek közé tartozik, korosztálya energikus tagjaihoz hasonlóan erejét nem kímélve vívja csatáit, s ahogy nézzük, azokból még sok vár rá. Egyforma jártassággal forog román és magyar körökben, ért a kapcsolatépítéshez, magyarként egy sajátságos, általam több brassóinál megfigyelt rugalmasság jellemzi harcmodorát és viselkedését, ahogy mondani szokás, iparkodik egynél több vasat a tűzben tartani, mely viszonyaink közt gyakran több, mint indokolt. Interjúnkban az elsikkasztott rengetegeken kívül az erdőtulajdonosi érdekvédelem kérdéseire is kitérünk, ez lévén erdészeti ankétunk záró kérdésköre.

A gelenceiek lennének a leggazdagabbak

― Amikor 2000-ben az 1-es törvény megjelent, a Nagycsoport közbirtokosságot megalakítottuk, s rögtön benyújtottuk igényünket, telekkönyvi kivonatokkal alátámasztva. 3488 hektár lett volna összesen. Gelencén különben négy közbirtokosság, illetve egyesület van, a mienk a legnagyobb, akkor ott a Koróbérc, mely szintén nem kapott mindent vissza, ott a Kis- és Nagybonyó, valamint a magánerdő-tulajdonosok egyesülete, mely a Hidegkútra nevet viseli. A gelenceiek, ha mindent visszakapnának, ők lennének a leggazdagabbak a megyében, mert ott volt a legtöbb magánkézben levő erdő, a nagytulajdonosnak számító Mikes grófok, az Apor bárók és a Csernátoniak után, nagyobb vagyonnal rendelkező közbirtokossági elnökök, köztük nagyapám, Cseh István. Ezért kaptam én bizalmat a falutól, és vehettem át a közbirtokosság vezetését. Na most, a visszaszolgáltatás során derült ki, hogy Vrancea megyében van a vagyon jó 2400 hektáros része, szinte háromnegyede. Letettük hát a papírokat a tulnici-i bizottság asztalára is.

Az olvasó talán emlékszik: az ozsdolaiak kérelmét szintén ez a bizottság utasította el. Megírtuk már, Tamás Sándor és Garda Dezső képviselő mondta el: a választásokon azzal kampányolt a győztes jelölt, hogy ,,magyaroknak semmit vissza nem adunk", s hogy ehhez bírták a SZDP-s megyei tanácselnök, Oprişan támogatását is.

― A polgármestert Aguriţeinek hívják, jogásznak tartja magát, de a telekkönyvet nem ismeri. Ezt ugye korábban csak az Osztrák―Magyar Monarchia területén használták. Nem vette figyelembe telekkönyvi bizonyítékainkat a focşani-i bíróság sem, azok nem érnek semmit ― mondották ―, ők azt az erdőt Ştefan cel Marétól kapták. Brassói román ügyvédet fogadtunk, 27-szer jártunk Vrancea megyében, 2000-től 2005-ig folyt a per párhuzamosan az ozsdolaiakéval, míg végül elvesztettük két rendben is. Azért két rendben, mert először azt mondták, túl hamar nekirugaszkodtunk, várjuk meg a megyei bizottság döntését, de az fél évig nem reagált, és be kellett perelnünk. Focşani-ból Galacra küldték át, onnan vissza Focşani-ba, mert nem mertek ítéletet hozni, nyilvánvaló volt, hogy a telekkönyveinkkel nincs baj. Mivel nagyapám volt a közbirtokosság elnöke, én száz évre visszamenőleg minden irattal rendelkezem, minden üzemtervről naprakész információm van, még arról is, hogyan szabályozták a juhászati jogot stb. Legelőink is ott maradtak a putnai és más erdőkben, amiket elvettek. Politikai döntés született, ez sikertelenségre kárhoztatott. Az RMDSZ vezetősége tudott a dologról, többször voltunk kihallgatáson náluk, de úgy látszik, nem tudtak közbelépni. Ezt bizonyítja Tamás Sándor kudarca is. Miután a Legfelsőbb Bíróság is elutasított, mi is Strasbourghoz fordultunk, ,,definitiv şi irevocabil" (végleges és visszavonhatatlan ― szerk. megj.) volt az utolsó romániai ítélet minősítése. E per nem kis pénzbe került nekünk eddig. El kell mondanom, a jobb erdők a hegyen túl vannak, ami maradt, az meg van nyirbálva, a kvótánk is kevés. Nem állhatok azzal a nép elé, hogy én most nem osztok sem fát, sem pénzt, ezért Strasbourgba saját költségemen vittem ki az ügyet. A baj az, úgy hallom, sok a hasonló panasz, ki tudja, mikor kerülünk sorra.

A riporter úgy tudja, a költségek nagyobb tételét az eddigiek tették ki, de mindenképpen méltányolandó a gesztus.

Mit agyaltak ki a bitorlók?

Amit az ozsdolaiaktól nem tudtunk meg, arról most Gábor Imre felvilágosít. Az ügy jóval összekuszáltabb, mint gondolhattuk volna, ugyanis a moldvaiak nem érték be azzal, hogy kisajátították a másét, hanem igyekeztek bebiztosítani magukat afelől is, hogy ott az erdőt semmiképpen se lehessen visszaszolgáltatni még egy esetleges fordulat után sem. Miről van szó? A közbirtokosság eddig visszakapott 800 hektárt helyben, Ozsdoláról 150 hektárt, egyelőre ennyivel rendelkezik. A bökkenő az, alanyunk már nem hiszi, hogy a valamikori erdők valaha is visszaszármazhatnak:

— Erdeinket kiosztották már, és nagyon huncut módon, látszik, fentről irányították a dolgot, mert ezt a tulnici-i paraszt bácsi nem találhatta ki. Ezt egy ördögi elme dolgozta ki. Az ottani közösséget Obştea Tulnici-nak hívják, ez felelne meg a mi közbirtokosságunknak, de akárcsak nálunk, az egyéneknek is volt ott erdőbirtokuk. Nos, nem lévén telekkönyv, úgy intézték kiosztáskor, hogy a magántulajdonosok a mi erdeinket kapják, az Obşteát pedig a valamikori magánerdők helyén hívták életre. A magánerdő-tulajdonos viszont, ahogy erdejét megkapta, rögtön telekkönyveztette, és eladta, úgyhogy mára már a harmadik-negyedik tulajdonosnál van a mi közbirtokosságunk területének egy-egy része. Ami az ún. circuit civilbe ― polgári földforgalom ― bekerült, azt nem lehet visszavenni, mert a vásárlók akár jóhiszeműen is járhattak el a vétel során.

Ha úgy van, amint alanyunk állítja, és nem lehet más kibúvót találni, marad az a lehetőség, hogy a román állam másutt kárpótolja a gelenceieket és az ozsdolaiakat a sajátjából, pl. a megyén belül. A székelységnek mindenképpen veszteség, sok ezer hektár, ráadásul hosszú évekbe telhet, míg lesz a kárpótlásból valami. Gábor Imre hozzáteszi:

— Míg a per folyt, nem tanácsolta nekem senki, hogy ebből etnikai problémát csináljak. De mivel hét esztendőn keresztül nem kaptunk jogi elégtételt, bármilyen döntés szülessék Strasbourgban, igenis világgá fogom kürtölni, hogy márpedig azért nem kaptuk vissza, mert magyar tulajdonról van szó. A lényeg az: elvették egy magyar közösségtől, és odaadták egy románnak. Punktum.

Ábránd vagy valóság?

Az erdőtulajdonosok szövetkezésének hasznáról, lehetőségeiről faggattam a továbbiakban az Orbai Egyesület elnökét. Érdekelt, hogy az érdekképviseletet hogyan képzeli el. Gábor Imre nem zárkózik el az üzleti közvetítéstől sem, az egyesület ígéretes beruházásoknál bábáskodik. Mielőtt erre rátérnénk, pár szót az állami szorításból való szabadulásról:

— Két és fél évbe telt, míg meg tudtuk győzni leendő tagjainkat, hogy a magánerdészet felállításának szándékával létrehozzuk az egyesületeket. Volt idegenkedés, előítélet is, de végül csak meggyőződött mindenki afelől, hogy ez hasznos. Két és fél évig az állami erdészet kezelte erdeinket, és minket Gelencén még mindig perelnek, mert miután kivágták a fánkat, tőlünk akarják bevasalni a pénzt úthasználatért arra a fára, amit ők adtak el.

A jogtalannak tartott útadó törlesztését megtagadókhoz más közbirtokosságok is csatlakoztak és csatlakoznak, pillanatnyilag a pert Kézdivásárhelyen felfüggesztették, amíg az állami erdészet az ilyenkor elvárt, meglehetősen magas bélyegilletéket ki nem fizeti.

— Az egyesülethez ma 17 000 hektár tartozik, Bölöni Dávid csernátoni polgármester, Tamás László erdész és sokan mások azon az oldalon szedték össze, amit lehetett, erről felől én Gelencétől fel Kommandóig, csak Zabola maradt meg a polgármester ellenállása folytán az állami erdészetnél. Nem titkolom, mi azért alakultunk, hogy a lopásnak véget vessünk. Mivel az önkormányzati erdők belépését a törvény fonák módon tiltja, velük szolgáltatási szerződést kötött erdészetünk kft.-jén keresztül. Az Orbai Egyesület megalapította magánerdészetét, és egyedüli tulajdonosa annak, akárcsak a kft.-jének. Nincs tehát magánemberrel közös cégünk, ami sok esetben a pénzek kétes kezelésének eszköze. Nálunk a kft. azért van, hogy kitermelje, eladja a fát, az erdészeti munkálatokat elvégezze. Nagy szerencsénk, hogy Brassóban a politikai alkuban mi szereztük meg az erdészeti igazgatóságot, melynek hatásköre a három székely megyén kívül Brassóra, Szebenre és Fehér megyére is kiterjed. Érdemes megjegyezni, hogy Brassó megye élhelyen áll a visszaszolgáltatások terén: 90 százalékban visszaadott minden földet és erdőt az egykori tulajdonosok örököseinek.

Háromszék, mint tudjuk, nem tart még, sajnos, itt. Gábor Imre tisztességtelen konkurenciának nevezi, hogy az állami erdészetek azzal kecsegtetik az új tulajdonos magánbirtokosokat, hogy ingyen őrzik erdeiket, holott azt nyilván közpénzből végzik. Aziránt sincsenek illúziói, hogy az erdő-visszaszolgáltatás elhúzódásának egyik oka az, nem akaródzik megválnia a székházaktól, egyéb építményektől, melyek mind a magánszférának járnának különben. Kifogásolja és visszásnak tartja, hogy a földosztó bizottságokban az állami erdészetnek már-már a vétójoggal rokon hatalma van olyan kérdésben, a visszaszármaztatásban, melyben nyilvánvalóan ellenérdekelt.

Az egyesületi elnök úgy tapasztalta, a magánerdészeten keresztül tőkefelhalmozásra is van lehetőség, esetleg társulásra pl. egy bútorgyárral, melynek a nyersanyagot biztosítaná az egyesület. ,,A széket itt a kamionra felrakjuk és Párizsban lerakjuk. Kész." A kérdés nyilván további firtatásra vár. Egyelőre az országos szintű érdekképviselet mellett közvetítés eredményeként megvalósítandó konkrétumok közt azt említi:

― Gelencére két gyárat viszünk. Egyik svéd, mely ún. pelletet fog fűrészkorpából előállítani. Az erdőben elszáradt ágakat, hulladékot megőrlik, pasztát kevernek hozzá, és ujjbegynyi kis terméket nyomnak belőle: környezetkímélő tüzelőanyag. A másik egy francia cég, mely az eddigi szabványtól eltérő raklapokat fog gyártani, ezeket ugyanis nem muszáj fenyőből elkészíteni. Végre felhasználhatjuk a sok kemény fánkat, amiből eddig főleg csak tűzifát tudtunk vágni. Erre szintén nagy a kereslet. Most minden attól függ, melyik polgármester vagy közbirtokosság nyújt számukra kedvezőbb feltételeket, hogy a telephelyet megépíthessék.