Az Európai Unió nem titkolt célja a diák- és a szabadidősport fokozottabb állami finanszírozása, szemben a teljesítmény-, vagyis a professzionális sporttal, melyet az üzleti világ gondjaira bíz. Ez azt jelenti, hogy át kell gondolni sportstratégiánkat, és nem csak országos, de városi szinten is.
Az unió célkitűzése máris visszhangra talált a XIII. Olimpiai Kongresszuson, ahol egyik igen fontos megállapításként fogalmazódott meg: a rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára.
Elengedhetetlenül — mert az unió országaiban a 18 éven aluli fiatalok mintegy hatvan százaléka csak a kötelező iskolai testnevelési órákon (figyelem csak a testnevelési órákonra!!! — szerk. megjegyzés) sportol, mozog, ami semmiként sem elégíti ki mozgásigényüket. A mozgásszegény életmód pedig észrevétlenül is az elhízáshoz vezet, különösen, ha ehhez párosul az egészségtelen táplálkozás is. Nem csoda tehát, ha a fiatalok jó harminc százaléka túlsúlyos, ez pedig az évek múltán könyörtelenül a különböző szervi megbetegedésekhez vezet.
A fentiekhez csatlakozik: a sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, ugyanakkor létfontosságú szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben.
Az Európa felett egyre erőteljesebben kibontakozó szemléletváltás ha lassan is, de biztosan elérkezik hozzánk is. Fel kell készülnünk fogadására, alkalmazására! Önkéntelenül is ide kívánkozik a kérdés: Hol tartunk ma? Hol? Például Sepsiszentgyörgyön a
Gámán János Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakközépiskola
„1941-ben az akkori Földművelési Minisztérium — mesélte jó pár évvel ezelőtti ottjártamkor Váncsa Attila testnevelő tanár — dr. Bánfi Dániel minisztersége alatt határozatot hozott egy mezőgazdasági szakközépiskola építéséről Sepsiszentgyörgyön. A végrehajtással dr. Gámán János okleveles mezőgazdászt bízták meg, s a maga rendjén Sepsiszentgyörgy városi tanácsa 2,5 hektár földet adományozott erre a célra. Az alapkő letétele 1941 tavaszán meg is történt." Mindezt csak azért mondtam el, hogy még véletlenül se gondolja valaki, a két világháború között építette az állam.
Na persze, én sportügyben jártam akkor is az úgynevezett „traktoriskolában", s mindenekelőtt a sportoláshoz, a testnevelés oktatásához szükséges feltételekről érdeklődtem.
„Tornaterem létezéséről nem szólt a fáma — mondotta Váncsa tanár úr —, de volt egy 7x5 m-es helyiség lent az alagsorban, ahová rossz idő esetén és télen behúzódtak a tornaórák diákjai. Az iskola épülete mögötti másfél hektáros területen a labdarúgásnak hódoltak a tanulók... 1984-ben aztán éppen az én kezdeményezésemre a volt ebédlőt alakíttatta át az iskola tornateremmé, a „régiben" erőtermet rendeztek be... 1987-ben bitumenoztattuk a kézilabdapályát... Nekilendült sportéletünk, cselgáncscsapatot hívtunk életre, az együttes rendszeresen részt vett az országos versenyeken. A környék gyerekhada mindennap benépesítette az iskola sportlétesítményeit, ki cselgáncsozott, ki focizott... Ide jártak a Lackó gyerekek is, akiknek édesapja egy igazi sportszerető ember volt, aki jól látta, milyen gondokkal küszködünk, így aztán egy nap odarendelte építészbrigádját, mely mostani formájába hozta — ingyen, bérmentve — az iskola sportbázisát."
Nemrég visszatértem a — hadd rövidítsek — Mezőgazdasági Szakközépiskolába, ahol ma Latzin Gábor az igazgató és testnevelő tanár, ahol tizennégy osztályban mintegy háromszáz gyerek tanul. Vitt a kíváncsiság is, hiszen 2004 novemberében Sztakics Éva alpolgármester ezt ígérte: „Mivel a városnak nincsenek szabad terei, úgy terveztük, hogy a Közgazdasági Iskolaközpont és a Mezőgazdasági Iskolaközpont meglévő sportpályáit bővítjük, korszerűsítjük — természetesen, a két intézettel közös nevezőre jutva —, s tesszük alkalmassá e rendezvényekre (szerk. megjegyzés: az alpolgármesternő arra a kormányhatározatra gondolt, mely azt fogalmazta meg, hogy egyetlen hétvége se maradjon tömegportrendezvény nélkül)..."
Nos, el kell mondanom: a Mezőgazdasági Szakközépiskolában nem jártak az alpolgármesternő sportpályaépítői, korszerűsítői. Így aztán egy dróthálóval bekerített, bitumenezett placcon kapott helyet egy kézi- és egy kosárlabdapálya kapukkal, palánkokkal felszerelve. Ennyi. A tornaterembe a kulcs eltűnése miatt nem tudtunk bemenni. Annyit viszont elmondott Latzin igazgató úr, hogy:
— A régi épületet átadták az egyetemnek, s ment a régi tornaterem is. Ma egy 10x5 m-es osztályteremből létrehozott tornateremben zajlik a testnevelés oktatása. Vannak itt erőgépek, súlyzók, bordásfalak, szőnyegek (szerk. megjegyzés: mindezek megvoltak Váncsa tanár úr idejében is), van két pingpongasztalunk, sajnos, nincs hová felszerelni. Rengeteg labdánk van, kézi-, kosár-, futball-labda... Egy korábbi választás előtt — Năstase elnöksége volt a tét — azt terveztük, hogy tornatermet építünk. Năstase veszített, a tornaterem terve elúszott... Aztán jött a következő terv: a Csíki negyedi kazánház átalakítása tornateremmé. Közösen használtuk volna a Gödri Ferenc Általános Iskolával. Tervszintig jutottunk. Most itt állunk szegényen, már ami sportbázisainkat illeti.
— Na de van az iskolának sportmúltja, van jelene is...
— A sportmúltja a labdarúgásra épült. A vidékről bekerült diákok jó része — természetesen, a fiúkra gondolok — focizott, focizik a községek, falvak IV. és V. ligás ifjúsági és felnőttcsapataiban. Itt járt iskolába a ma I. ligában játszó Hadnagy Attila, az egyetlen Kovászna megyei labdarúgó, aki a legfelsőbb osztályban képviseli e vidéket, és itt volt diák Fodor I., egykori második ligás labdarúgó. Az iskola női csapata a harmadik helyen zárta a megyei iskolás bajnokságot. Asztaliteniszezőink iskolás szinten megyei másodikok, és nem halt ki a cselgáncs sem, hiszen jó néhányan rendszeresen látogatják az edzéseket. Tudom, hogy ez, ami van, nem elegendő. A diákok sportszeretete, mozgásigénye sokkal nagyobb, mint amennyire teret biztosítunk... De... Az osztályonkénti heti egy-egy testnevelési órával, ilyen sportbázis-lehetőséggel, ilyen elfoglaltsággal csak ennyire futotta, futja.
— Tervek?
— Nem tudom, mit mondjak, hiszen a közeljövőben beláthatatlan iskola-összeolvasztások lesznek. Szakmai téren nekünk az Apor Péter Iskolaközpont lenne a jó partner, sporttéren a Puskás Tivadar Iskolaközpont, hiszen remek sportbázisa van... Nem tudom, nem tudom hogy lesz. Ezért nem is tervezek, Ami pedig személyemet illeti, nekem az Ady Endre Általános Iskolában van a katedrám, ősztől el szeretném foglalni, s teljes erőbedobással a testnevelésnek élni, a testnevelésért és sportért dolgozni, hiszen ez az igazi hivatásom.
Hivatásom. Nem is tudom, mikor hallottam még ezt a szót egy testnevelő tanártól. Latzin Gábor most kiejtette, mondatba fogalmazta. Egyszerűen, mert úgy érezte, ezt el kell mondania, nem nekem, hanem elsősorban önmagának, hogy ily módon is megerősítse hitét abban a hivatásban, melyet egykor önként vállalt, melynek teljesítésébe egykor bele is kezdett kint az atlétikapályán, s melyet aztán egy időre feladott. Egy időre, mondom, hiszen bevallása szerint nagyon vonzza igazi hivatása, s ő enged e vonzásnak.
Úgy legyen.
