ahol éhező páriák, kóbor kutyák, macskák és galambok kapirgálva, a többiek kukákban turkálva osztozkodnak a szemétben rohadó falnivalón, szóval erre a pokoli belső udvari térségre, néhány napot késve ugyan, de megérkezett a Mikulás, a játéktérre hozott egy gyermeknadrág-fenekeket fényesítő csúszdavárat, eközben angyalok is repdesni kezdtek a várépítők fölött, és finom hócukorporral behintették a terepet, sőt, a rohadt szürkére vénült panelházakat is betakarták, s a látvány visszataszító voltát enyhítve a két sudárfenyő ágaira is szórtak némi havat, hogy ideiglenesen adventi-karácsonyi hangulatúvá szépüljön a ronda belvárosi táj.

A belsőudvarra pillantó negyedik emelet erkélyéről nézem ezt a téli átfestést, decemberi meszelést, amelyet a természet végez, és magamban azon morfondírozom, az augusztusi rekkenőségben is ránk férne némi havazás, hogy a naponként udvarra termelt mocskot, a slendrián és hanyag emberi munka nyomát nyaranként is takarja.

A csúszdavárnak viszont kimondottan örülök, a köréje telepített hintáknak, lipinkáknak, a még el nem terített homokhalmoknak is, ezek máris emberarcúvá varázsolták a rideg és visszataszító, szemetes és gyomos, ördögi rosszasággal összerondított környezetet.

Olvastam, hallottam a város játszótérfelújító programjáról, láttam is ezeket az Erzsébet sétányon, a Sajtó utca melletti kis parkban, sejtettem, hogy hozzánk is elcsoszog, ha késve is egyszer a Mikulás, és most a télből kinézve várom a Tavasz Tündé­rét, hogy a csúszdavárat, a libikókákat magas élő sövénnyel válassza le a kukás és szőnyegporolós förtelemről, s az is átvillan fejemben, hogy akinek ereje-egészsége megengedi, amikor eljön annak az ideje, segítsen a tavasz tündéreinek az élősövény-kerítés telepítésében.