Lényege, hogy biztosítsa az állatok számára a természet sokféle előnyös hatását, amit nem kell megfizetni, éspedig: a szabad levegőt, a mozgási lehetőséget, a fényt, az edző hatású változó hőmérsékletet stb.
A természetszerű tartás feltételeit elsősorban a nyitott épületek biztosítják, melyek a növendék állatok számára fenntartás nélkül ajánlhatók. A tenyészüszők elhelyezésére az olcsó, egyszerű építészeti megoldású, természetszerű tartást lehetővé tevő istállók a legalkalmasabbak. Az ilyen típusú istállók tartástechnológiája egyszerű, a kézimunka-szükséglet pedig kevés. Az üszőistállót minden körülmények között a legolcsóbb anyagokból építik, ha pedig egyéb célra épült, használaton kívül lévő épületet alakítanak át, tartástechnológiailag a legegyszerűbb megoldásokat kell választani.
Mivel a növendék üszők nagy része egész nyáron szabadon, a legelőn tartózkodik, és az istállót leggyakrabban csak télen használják, az ilyen típusú istállók esetében a kötetlen tartás ajánlott, és el sem képzelhetők kifutók nélkül. Az a helyes, ha az állat a kifutóban tölti idejének nagy részét, és csak kedvezőtlen időjárás esetén kell fedél alá mennie. A kifutó az állatok jártatását viszont nem pótolja. A kifutó felszereléséhez hozzátartozik a jászol, az itatóvályú, a vakaródzó, a védő tető, valamint az uralkodó szél irányában egy védő oldal (lehet szalmabálákból is). A kifutót is rendszeresen kell gondozni, a trágyát eltakarítani, a tócsákban összegyűlt vizet pedig elvezetni. Ajánlott az almozás is, és a kifutó egyik felét szilárd burkolattal kell kiképezni.
A kötetlen tartású üszőistállók nyitott vagy zárt formában egyaránt épülhetnek, ezek tartástechnológiája nagyrészt hasonló. A zárt és kötött tartású istállók kevésbé természetszerűek, és helykihasználásuk is kedvezőtlenebb. A nyitott növendéküsző-istállók egyszerű szerkezetűek, nincs szükség sem a tető hőszigetelésére, sem mesterséges szellőztetőberendezésre. Nyári melegben a nyitott oldalfalak és a tetőgerincen kialakított szellőzőnyílások közötti légáramlás teszi lehetővé a kellő légcserét. Ügyelni kell arra, hogy az istálló az uralkodó szélirányra merőlegesen épüljön, és huzatmentes legyen.
A takarmány kiosztását célszerű gépesíteni. A jászlak elhelyezhetők az istállóban, az épület falában és a kifutóban. Legkedvezőbb megoldás, ha a jászlakat a kifutóban úgy helyezzük el, hogy a karámon kívül haladó takarmánykiosztó kocsiról közvetlenül feltölthetőek legyenek, így a belső fedett istállórész teljes egészében pihenőtérként hasznosítható. A jászlakat célszerű fedéllel vagy féltetővel ellátni, hogy a takarmányt védjük a csapadéktól. Itatásra legalkalmasabbak a nyílt víztükrös, szintszabályozó temperált önitatók (tekintettel arra, hogy a nyitott üszőistálló hőmérséklete télen fagypont alá süllyed). A szarvasmarhának (a juhokéhoz hasonlóan) kitűnő a hőszabályzó-képessége, és száraz, szélvédett helyen könnyen el tudja viselni a téli időszak viszontagságait, de a test fűtésére 20—25 százalékkal több energiát igényel. A trágyakezelés szempontjából használnak: mélyalmos, pihenőbokszos vagy alom nélküli, rácspadlós (tenyészállat-nevelésnél csak kivételesen) megoldásokat.
Az utóbbi időben mind több helyen kezdik alkalmazni a tenyészüszők épület nélküli téli tartásmódját is. Az épület nélküli téli tartás feltétele a szélárnyékos, száraz pihenőhely, a betonozott etetőtér és a jól szigetelt önitató.
