Interjú Klárik László megyemenedzserrelAz építkezés éve lesz — Szekeres Attila

2010. január 7., csütörtök, Közélet

A borvíz útja program idén Málnásfürdőre is elér

Az elmúlt esztendőt a tervezés éveként értékelik a megyeházán, az ideit már az építkezés évének minősítik, ugyanis most indul be néhány nagy beruházás. Emellett tavaly is folyt építkezés, s idén is készítenek újabb pályázatokat. A tavalyi sikerekről és kudarcokról, illetve az idei tervekről faggattuk Klárik László megyemenedzsert.

— Milyen évet zárt a megyeháza?

— Viszonyítás kérdése. Az elmúlt évekhez képest sikeres év volt, az álmainkhoz viszonyítva sem volt rossz, mintegy 85—90 százalékban teljesítettünk. A borvíz útja projekttel például óriási késésben vagyunk, az ütemterv szerint már felénél kellene tartanunk, ezzel szemben a múlt év végén épp nekifogtak dolgozni.

— Minek tudható ez be?

— A legnagyobb gond, hogy a megrendelő nem a megyeháza, hanem a fejlesztési minisztérium, mely kiválasztotta a kivitelezőt, ő írta alá a szerződést. Ami emberileg megtehető volt, megtettük, a minisztériumban legalább hússzor tárgyaltunk, igyekeztünk nyomást gyakorolni a kivitelezőre, mert közvetlen közünk nincs hozzá, de nála is jártunk Temesváron. Úgy tűnik, most már sínen van.

— Ígéret volt agráripari park létesítésére...

— Késlekedik. A Szépmező Termelési és Értékesítési Szövetkezet megalakult, de nem látjuk még megvalósulása biztató jeleit. Erre uniós finanszírozás nem létezik, a mezőgazdasági minisztériumtól kell pénzt szereznünk. Nem agráripari parkra, hanem begyűjtő, raktározó- és csomagolóközpontra igyekszünk pályázni. A pályázati feltételek hátrányosabbak, mint önkormányzatok esetében, a társulásnak ötven százalék önrészt kell kitennie. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat készített rendezési tervet a szépmezői területre, s pályázatot is a park ipari felére. A körülmények adottak. A mezőgazdasági minisztériumban kell még lobbiznunk.

— A csőd szélén álló önkormányzatokon tudnak-e segíteni?

— A megyei tanácsnak törvényes eszközei erre nincsenek. A helyi költségvetések kiegyensúlyozására visszaosztott összeg nyolcvan százalékát a megyei pénzügyi igazgatóság osztja el bizonyos képlet alapján, húsz százalékát a megyei tanács. Nagyon kevés az a pénz, ami a rendelkezésünkre áll, s olyan lehetőség, hogy meghitelezzük a helyi önkormányzatokat, nincs.

— Milyen sikereket értek el tavaly?

— A legkézzelfoghatóbb a Kovászna—Kézdivásárhely megyei út rehabilitációjára elnyert finanszírozás. Tizenötmillió euró a költsége, ez akkora összeg, mint a megyei önkormányzat éves költségvetése gyermekvédelmi igazgatósággal, múzeummal, könyvtárral együtt. Ebben benne van az út teljes újraalapozása, burkolása, településeken a járdák, árkok kiépítése. Jelenleg a közbeszerzési eljárást indítjuk be. Összeállítottuk a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház húszmillió euró értékű korszerűsítési pályázatát. Erre megvan a pozitív visszajelzés, most a kivitelezési tervet kell elkészítenünk. Ez fontos előrelépés ahhoz képest, hogy a megerősítési munkálatok évekig elhúzódtak. Nyertes, de egyelőre várólistás pályázatot nyújtottunk be ötmillió euró értékben a Székely Nemzeti Múzeum felújítására. A Kézdivásárhely és Sepsibükszád közötti, valamint még öt, összesen 95 kilométer hosszú megyei út felújítási tervét készítettük el. Ezek: Mikóújfalu—Barót, Kilyén—Uzon—Dobolló, Sepsiszentgyörgy—Illyefalva—Vámoshíd, Szentkatolna—Csernáton, valamint a Szentföld településeit összekötő Kézdiszentlélek—Lemhény gyűrű. A megyeházán a múlt évet a tervezés évének neveztük.

A legnagyobb látható siker az országutak felújítása: a 12-es, Kökös és Sepsibükszád közötti út rendbetétele, továbbá a 11-esen a Kökös—Uzon szakaszé, s idén folytatódik, tervek szerint, ahol lehetséges, egy sávval szélesítik ezt az utat. Focşani felől már öt kilométerre megközelítették Ozsdolát, a Kézdivá­sárhely—Nyergestető útra is új aszfaltburkolat került, s tíz kilométer utat a Bodza-vidéken is felújítottak. Mintegy száz kilométer hosszúságban került aszfaltburkolat országutakra tavaly.

— Idei tervek…

— 2010 az építkezések éve lesz. El kell kezdődnie a Kovászna—Kézdivásárhely, valamint a Kézdivásárhely—Sepsibükszád szakasz újjáépítésének, ez összesen ötven kilométer. Jó esetben még idén, de legkésőbb jövőre elkezdődik a megyei kórház teljes felújítása. Idén folytatódik a községi utak korszerűsítése, víz- és csatornahálózatok kiépítése. A múlt év ebből a szempontból is sikeres volt, ennyi pénzünk még nem volt erre a tételre. Községi utakra közel húszmillió, vízvezetésre tizenötmillió lejt kaptunk a szakminisztériumtól.

Terveink között a megye két legnagyobb pályázatának benyújtása: a megyei hulladékgazdálkodási terv és a megyei vízellátás projektje. A kettő összesen több mint százmillió euró értékű. Ezeket az Európai Bizottság bírálja el. Az ISPA-program keretében elkészült az integrált hulladékgazdálkodási terv, megalakult a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület, megvan a tározó helye, még néhány apró műszaki lépés, és benyújtjuk a pályázatot. A megyei tanács felvállalta az önrészt. A vizes projekt még elébb áll, létrejött az Aquacov egyesület, a helyi önkormányzatok megkötötték a szerződéseket a létrehozott megyei vízszolgáltatóval, amely a sepsiszentgyörgyi közüzemek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 626
szavazógép
2010-01-07: Közélet - x:

Költségvetési kilátások (Lobbi Bukarestben) — Farkas Réka

A Háromszéknek szánt idei tervezett költségvetés átlagosan ugyanolyan, mint a tavalyi, nem igazán jó, de nem is nagyon rossz — mondta el kérdésünkre Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki kedden Bukarestben próbált lobbizni egyes tételek emeléséért, és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt több minisztert is felkerestek, hogy tisztázzák a kilátásokat.
2010-01-07: Közélet - x:

Tovább csökken Sepsiszentgyörgy lakossága (Háromszéki népfogyatkozás) — Váry O. Péter

Az utóbbi évek statisztikai adatai szerint továbbra is csökkenőben Sepsiszentgyörgy lakossága, egyre kevesebb gyerek születik, s egyre többen haláloznak el.