Újra felvillan a sportbarátok reménye... De vajon merjenek-e, merjünk-e reménykedni? Mert mi tagadás, már kétszer is — igen, kétszer is!!! — becsapott az RMDSZ, természetesen a mindenkori megválasztott vezetői révén. Először, amikor hallgattak egy saját érdekeit érvényesíteni akaró küldöttség pitiáner kérésére, s az RMDSZ színeire átvedlett korábbi igazgatót fogadták el, s tartották meg a sportigazgatói székben; másodszor, amikor a sportigazgatói széket elcserélték egy pénzügyes igazgatói székre. S közben a sport terén sorozatban hibás lépéseket tettek — rábólintottak a műjégpálya bepiacosítására, majd tehetetlenül nézték, mint szüntetik meg a létesítményt, nézték, mert egy kicsivel odébb egy sportpálya helyét építtették át ma is alig használt parkolóvá; tehetetlenül nézték, mint válik az idő vasfogainak martalékává a csodás lehetőségek kivitelezésére alkalmas Kisstadion (hogy ma egy jégpálya helyszíne, nem megnyugtató, a jég elolvad, s a Szemerja negyediek jó kilenc hónapon át nézhetik, mint halmozódik fel játékterén, a lelátó padsorai között a szemét — egyébként azt a jégpályát telepíthették volna a már említett parkolóba is, hogy legalább három hónapig biztosított legyen annak a kihasználtsága); hitegették, s végül mégis sportbázis nélkül hagyták (!!!) a sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklubot; a politika oltárára vitték az MSC, a város női kézilabdacsapatát...; minden normális emberi kapcsolatot nélkülöző lépésekkel igyekeztek a stadion tulajdonjogának megszerzésére; átgondolatlanul, igazi stratégia nélkül fogalmazták meg egy városi sportklub életre hívásának gondolatát (hadd ne mondjam, tervét)... Soroljam még tovább?... Jó, akkor hadd idézzek néhány sort az RMDSZ 2005-ben megfogalmazott programjából: ,,...A cél, hogy minden gyermek és fiatal, minél több felnőtt a lehető legtovább részesüljön a rendszeres testedzés élményeiből... Fontosnak tartjuk, hogy a sportban valamennyi tehetséges fiatalnak esélye legyen képességei kibontakoztatására. Ezért előtérbe helyezzük az iskolai testnevelés és sport lehetőségeinek fejlesztését, valamint a helyi, a regionális és az országos versenyrendszerek kiépítését." Ez bokrétának nagyon szép. De csak annak.

Higgyék el, fájdalmas volt látni a mögöttünk maradt húsz év alatt, mint száll egyre mélyebbre megyénk, városaink sportmozgalma, sportélete. A húsz év alatt a kézdivásárhelyi sportcsarnokot leszámítva nem tudott a megye egyetlen színvonalas sportlétesítményt sem építtetni! A műanyag borítású atlétikai pályánk messze áll az európai színvonaltól, de még az országostól is, a fedett uszodánk négy centiméterrel rövidebbre sikeredett (elvégre hosszú éveken át építették, hogy igazolni tudják: a jó munkához idő kell, s a rosszhoz még több), így aztán még rövid pályás rekordot sem lehet dönteni benne, városi stadionunk inkább egy hulladéklerakathoz hasonlít, mint sportlétesítményhez...

Nos, uraim, ezek után merjünk reménykedni? Tudjuk, nem vet fel a pénz. De legalább lássuk sportéletünkben is a jó szándékú tenni akarás jeleit. Természetesen, a hozzáértés mellett.

(nagymohai)