A jelenség gyökereit a filmben szereplő Maria Berenson próbálta elmagyarázni a Corriere della Sera olasz napilapnak.

A filmben az anya hiába akarja lebeszélni lányát a házasságról. Ő, aki a feminizmus és ’68 légkörében nőtt fel, érthetetlenül áll az előtt, hogy egy mai lány újra intézményesíteni akarja, amit az előző nemzedék felrúgott. Berenson az életben is gyakran felteszi magának ezt a kérdést, és beszélget róla lányával. ,,Egy generációról van szó, amely olyan biztonságot és értékeket keres, amelyekbe bele lehet kapaszkodni. Egy egyre stabilizálódóbb életben a házasság adhatja a stabilitás illúzióját, ezért tér vissza a harmincévesek között a házasság akarása" — mondta.

A hatvanéves, de még mindig szép, elegáns színésznő, aki elbűvölte Viscontit (Halál Velencében), Kubrickot (Barry Lyndon), Bob Fosse-t (Kabaré), emlékeztet arra, hogy az ő ifjúkorában nagyot fordult a nők élete. Függetlenek lettek a szexben, a munkában. Ő sohasem volt feminista a szó radikális értelmében, de nem állított maga elé tilalmakat, azzal együtt, hogy hisz a szerelemben, a romantikában és a házasságban is. Kétszer volt férjnél, de házasságai rövid életűek voltak. ,,Nem sikerült. Éretlen voltam, romantikus, idealista, és most is az vagyok. A kudarcok nem vették el a kedvemet, kész lennék férjhez menni harmadszor is" — jelentette ki.

Arra a közbevetésre, hogy nyilván sorban állnak nála az udvarlók, így válaszolt: ,,Nem, nincsenek sorok sem az érett asszonyokért, sem a fiatalokért. Talán már nincsenek is férfiak. Talán az én generációm hibájából, amely megingatott sok egyensúlyt. A férfiak elveszettnek érzik magukat olyan nőkkel szemben, akik nem akarnak otthon maradni. Sokkal előbbre jutottunk ugyan, de gyakran maradunk egyedül. Mert a férfiak egy szupernőt szeretnének, aki otthon gésává változik, mi pedig erős, ugyanakkor gyengéd férfiakat, akik rendelkezésünkre állnak, de nem uralkodnak rajtunk. Az ilyen ritka példányok pedig vagy már házasok, vagy melegek."

(MTI-Panoráma)