Az üzletekben már hetek óta megjelent tanszerek forgalma most kezd megélénkülni, ámbár az előrelátóak már hónapokkal korábban nekiláttak a beszerzéseknek: egy első osztályos kisdiák vagy mindenből kinőtt kamasz teljes felszereléséhez ugyanis mélyebben a zsebbe kell nyúlni, és két gyermekre a végösszeg a legszerényebb készlettel is elérheti a minimálbért. Hiszen a leckevégzéshez szükséges eszközök mellett tornanadrágra és csak teremben használt lábbelire is pénzt kell kiadni, és — noha nem tartozik szorosan az iskolához — a ruhatár őszi felújítását is a tanévkezdéshez kötik a legtöbben. Egy jó cipő pedig 100 lejnél kezdődik — illetve kezdődne, ha lenne, mert a látszólagos bőség ellenére szinte lehetetlen valóban minőségi, tartós holmit vásárolni.

Kőkemény vagy papírvékony talpú, minden felmelegedés ellenére agyonbélelt vagy fullasztó műanyagos termék között kénytelen választani a tisztelt vásárló, azaz a legtöbb cipő éppen rendeltetésére, a járásra nem alkalmas. Növekvő szervezet egészséges mozgásának szolgálatára, iskolai strapára aztán végképp nem.

És van még egy tétel, amely nem mindenki zsebét üríti ki, de az érintettek számára elég fájdalmas, a beiratkozáskor ugyanis általában nem közlik, hogy egyes iskolákban (de némely óvodában is) az osztályterem felújítása és berendezése is a szülők dolga, ami azt jelenti, hogy parkettázástól (vagy a régi felcsiszolásától) a meszelésen, takarításon keresztül a fogas, függöny, polcok, de olykor a tábla, sőt, osztályajtó megvásárlása és üzembe helyezése is. Hogy a szőnyegről, porszívóról, zenegépről és egyéb, nem elengedhetetlen tartozékokról most ne is beszéljünk, noha ezt annak is ki kell fizetnie, aki nem ért egyet vele — ha egyszer a többség megszavazta. Ennek is most az ideje...