Százharminchat református lelket tartanak nyilván a Maksához tartozó falucskában, s mint elmondták, számos lelkész váltogatta itt egymást, ám ők önállóságra törekednek, állandó lelkészt szeretnének, ezért határozott úgy a presbitérium, az összeomlott paplak helyett újat építenek, terjedelmesebbet, hogy helyet kapjanak benne közösségi tevékenységre alkalmas helyiségek is.
Ez azért is fontos, mert a településnek nincs kultúrotthona, s a maksai rendezvényekre nem mindenkinek van alkalma eljutni. A beszolgáló lelkészek megtették a magukét, mert pályáztak, előtanulmányt, tervezetet készítettek, s igaz, hogy tető nélkül, de pirosban már állnak az épület falai. Ebbeli igyekezetükben Bukarest és Kovászna Megye Tanácsa is támogatta az egyházat. Közmunkában nem volt hiány, mert az alagsornál sok helybeli dolgozott. Jó munkát végzett a presbitérium, mert ennyire jutottak, és kimondott gyűjtést a hívek körében még nem végeztek. Látogatásunk alkalmával Boros Lajos templomgondozó takarította az olvadó havat az épületbelsőből, Majos Zoltán gondnoktól pedig megtudtuk, várják a tavaszt, hogy folytathassák a munkát. Maradt még téglájuk, építőanyaguk, beszerezték a cserepet.
— Egy kis pénzforrásunk is lesz majd — tájékoztatott a gondnok —, ugyanis egyházi erdőnkben 150 köbméter fa áll kitermelés előtt, s kimérésre vár még a Szénégető nevű részen 30 hektár egyházi erdőbirtokunk.
— Nagyon méltányolni lehet eresztevényi híveim munkáját — mondta Bálint Delinke helyettes lelkész, eresztevényi lelkipásztor —, és nagyon remélem, hogy az emelkedő falak közé majd lélek is költözik.
