Ezeknek az ún. ,,parabolháknak" köszönhetően olyan viszketegségi kór terjedt el, amely minden ép eszű logikát mellőz, és egyre inkább megállapítható, hogy nem evilági!

Most már kezdem megérteni végre a Geoană—Băsescu affér kapcsán, hogy például én miért nem lehettem húszesztendei ádáz, demokratikus küzdelmem után sem elnök, sem miniszteralelnök, sem országot megmentő fenomén, sem Einstein, sem Herta Müller, sem Ionesco, de még Caţavencu sem, csupán egy szárazajtai száraz ágról szakadt kisnyugdíjas!? Nem lehettem, mert: elsősorban soha életemben nem viseltem lila nyakkendőt, annak ellenére sem, hogy a Körúti hajnal tóthárpádi, impresszionista lila nyakkendő mindig is dalra fakasztott, és a szívem adtam volna oda hegedűnek, akár nagybőgőnek, cimbalomnak, ha legalább egyszer életemben alelnök lehettem volna...

Nem lehettem továbbá azért sem, mert kissé színvak vagyok, és össze szoktam téveszteni általában a trikolórokat, főleg a lilát a narancssárgával, ezért a lila szín nem mentett volna meg semmiféle ezoterikus terikétől, olyan parabolhikus-diabolhikus, paraabnormális ki- és besugárzásoktól, mint mondjuk, amilyen Udrea asszony szőkeségéből, vagy elnökünk okosságából árad.

Nem lehettem vezér, kiválóság, vezérürü, bűnbak, bikkmakk, tengerészkapitány, el- és felpártolt pártelvtárs, csak egy kis időjósi tehetség szorult és fájdult bele ízületeimbe, amit nagyon nevelő környezetben, a bukaresti és az ország más ,,rangos" építőtelepein szereztem meg ,,suma cum vaiude" címmel. Nem lehettem, mert az előbb említett helyeken nem viseltem a nyakamban a kommunizmus igáján kívül egyéb életmentő, energiafókuszáló csodatalizmánokat, mint például vörös nyakkendőt, vörös (párt)könyvecskét vagy a még hatásosabb, jáspiskőnek is beillő, szilikátkavicsokból egypárat a (magyar) nyelvem alatt, avagy nyakamban kis zacskóban Hotarelből való homokot homoki viperák mérgével vegyítve, amelyeket a nagy ,,csatornázások" időszakában könnyedén beszerezhettem volna, s amelyek minden bizonnyal hatásosan megóvtak volna minden testi és lelki veszedelmektől, pályámat pedig merészen íveltették volna fel a májusi záporok után felragyogó szivárványívek magasságába...

Így tehát lépten-nyomon láthatatlan és jól látható falakba ütköztem, még azokba is, amelyeket vasbetonszorgalommal mi magunk emeltünk fel nappalt és éjszakát eggyé téve, hogy most azokon belül pszichoszomatikus erőktől és paraabnormalitástól ,,védett" területen törvényeket hozhassanak a hazánkban dúló paranormális jelenségek értelmezésére. Maradtam hát hoppon, mint az a bivalyfalvi marha, amelynek szarvára borjadzás után elfelejtettek vörös rongyot kötni, és ezért elapadt a teje...