Gúzsba kötve — Simó Erzsébet

2010. január 29., péntek, Máról holnapra

Az IMF küldöttsége elhagyta Romániát, és még nagyon udvariaskodni sem próbált a küldöttség vezetője, Jeffrey Franks, amikor újabb megszorítások bevezetéséről beszélt, s csak úgy félvállról bedobta: a munkanélküliség az év első felében eléri a tíz százalékot, azaz egymilliót.

A hazai gazdasági szakértők eme bejelentéstől a szívükhöz kaptak, s nagyon nehéz fél évről kezdtek beszélni, arról, hogy mindez nem következhetett volna be, ha a kormány a múlt évben valós válságellenes intézkedésekkel rukkolt volna elő, s nem az elnökválasztási kampányra összpontosít.

Igaz, Jeffrey Franks némi reményt is elcsöpögtetett, mondva, ha minden előírásukat betartják, az első fél év után Románia kijuthat a válságból. Csak valóban át kell szervezni, karcsúbbá tenni az államapparátust, azaz el kell bocsátani a fölösleges munkaerőt, úgy 250—300 000 embert, közben befagyasztva kell tartani a béreket és nyugdíjakat, és be kellene hajtani a történelminek nevezett adósságokat a legnagyobb tíz állami vállalattól. A vasúttól, a bányaipartól, az enegriatermelő egységektől.

Hogy tudjuk, ki az úr a házban, pontos határidőket is szabtak a kormánynak: a pénzügyi fegyelmet megszigorító törvénytervezetet március végéig át kell gyúrni a parlamenten, az állami intézmények hatékonyabbá tételének és jelentős karcsúsításának (tehát 300 000 ember elbocsátásának) IMF által szabott határideje április vége. Maradéktalanul alkalmazni kell a január 1-jétől érvénybe lépett egységes bértáblatörvényt, s jövőtől új nyugdíjtörvénnyel kell féken tartani az öregségi járulékokat.

A gond csak az, ha nem bővül a termelés, ha embereket bocsátanak el munkahelyükről, ha befagyasztják a béreket, nyugdíjakat, szociális juttatásokat, csökken a kincstár bevétele, ez meg újabb megszorításokat, leépítéseket szül. Ráadásul sem a nemzetközi pénzintézményeknek, sem a román kormánynak nincs olyan programja, mely a kis- és középvállalatokat támogatná, egy huncut lejt sem szánnak a magánszektor megsegítésére, holott ez lenne a kulcsa az elbocsátott munkaerő újraalkalmazásának, az adókból és más hozzájárulásokból befolyó összegek jelentős növelésének.

Egy szó, mint száz, gúzsba kötve táncol a Boc-kormány. Közben él egyetlen szabadságával: meglehetősen alattomos eszközökkel, de folyamatosan emeli az adókat és illetékeket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 683
szavazógép
2010-01-29: Közélet - x:

Elbukott ingatlancsere (Farkas Réka tudósítása holnapi lapszámunkban)

Tegnap sem fogadta el a sepsiszentgyörgyi tanács azt az ingatlancserét, melyre az integrált városfejlesztési terv pályázatának kiegészítéséhez lett volna szükség. Az MPP-frakció úgy ítélte meg, nem sikerült meggyőző megoldást találniuk a Bánki Donát utcai óvoda számára, így tíz tartózkodó voksukkal elérték, hogy a 11 igen szavazat ne legyen elegendő a kétharmados többséghez. Továbblépést segítő javaslatot nem fogalmaztak meg, jövő héten tárgyalnak erről — hangzott el. A polgármester szerint a bukott határozattal egy tízmillió eurós pályázat kerülhet veszélybe.
2010-01-29: Közélet - x:

Mozgolódnak a szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek föderációja szerint a bérszámításra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet alkotmányellenes. Anton Hadăr, az Alma Mater szakszervezet elnöke szerint a rendelet alapvető munkavállalói jogokat sért, amelyek érvényesek az egész unió területén, például sérti a bértárgyalási jogot.